A Tejútrendszer megunhatatlan látvány, nem lehet betelni a benne lévő gyönyörű színekkel, formákkal – mondja Faigel Gyula. A világszerte elismert szilárdtestfizikus nyugdíjasként szeretett bele a csillagászatba, és örökké kíváncsi tudósként ezt sem vette félvállról: két-két obszervatóriumot épített Budakalászon és Bükkszentkereszten, hogy tanulmányozhassa a bolygókat, a Napot, a csillagközi ködöket, a galaxisokat.
A digitális ember kontaktokat gyűjt, miközben az életében egyre kevesebb az igazi találkozás. A Fény utcai piac megőrzött valamit abból a korból, amikor a piacozó ismert minden arcot a standokon – és nemcsak vásárolni, hanem beszélgetni is lejárt. Itt nem arctalan tömeg hömpölyög: az emberek keresik egymás tekintetét. Szatyraikban történetek lapulnak – csak meg kell állni, és el is mesélik. Farkas Zoltán ZongoráZooo portréja.
Lehet-e egyszerre esendő és érvényes egy festészet? Ráczné Kalányos Gyöngyi képei nem technikai tudásukkal, hanem őszinteségükkel ragadják meg a nézőt a Nemzetközi Roma Nap alkalmából rendezett kiállításon.
Melyik Magyarország legészakibb erődítménye? A MCC Magyar Összetartozás Intézetével közös sorozatunk, a Magna Hungaria harmadik része.
A digitális ember kontaktokat gyűjt, miközben az életében egyre kevesebb az igazi találkozás. A Fény utcai piac megőrzött valamit abból a korból, amikor a piacozó ismert minden arcot a standokon – és nemcsak vásárolni, hanem beszélgetni is lejárt. Itt nem arctalan tömeg hömpölyög: az emberek keresik egymás tekintetét. Szatyraikban történetek lapulnak – csak meg kell állni, és el is mesélik. János bácsi portréja.
A szülei példája is inspirálta Losonczi Dávid Európa- és világbajnok birkózót, hogy az éves jutalmait jótékony célra fordítsa: tavaly a XX. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom felújítását segítette. Történet egy huszonöt éves fiatalemberről, aki nem fél a kemény munkától, hisz az isteni jóságban, és tudja, hogy nincs fontosabb, mint hogy az ember boldog legyen.
A szolnoki Kolozsi Sándor Magyarország legjelentősebb, körülbelül kétszázötven darabból álló diavetítő-gyűjteményének a tulajdonosa. A diavetítésnek ma reneszánsza van, hazánk pedig Európa utolsó országa, ahol még gyártanak diafilmet. Kolozsi számára most az a legnagyobb kihívás, hogy megfelelő múzeumi gazdát találjon a vitrinjeiben tárolt kincseknek.
Budapestről rózsaszín lányregénybe illő körülmények között került Athénba Zerkovitz Szidónia, de ennek a lányregénynek igencsak zordan alakult a befejezése. Bécsbe költözvén aztán erotikus versek szerzőjeként és a női emancipáció harcosaként vált ismertté.
A pátyi pincehegy mindig is a falu közösségéről mesélt, és most sincs ez másként. Noha szőlő már alig van, valami talán ennél is értékesebb születik ma a föld alatti boltívek között.
Ahol mindenki mindenkit ismer, ahol van tér, kert, csend és elcsendesedés. De nem begubózás! A Magyar falu programban kisboltok, faluházak, művelődési otthonok újulnak meg, és állnak a közösségek szolgálatába.
Van egy város, ahol mást jelent a futball. Találkozási hely, a mindennapok része. Ünnep. A dunaszerdahelyi DAC-lelátón a Kárpát-medence egyik legkülönlegesebb közössége gyűlik össze kéthetente. Minderről Németh Sándor fotós és Nagy Krisztián kommunikációs vezető mesélt nekünk a stadionban, és megkérdeztük a csapatról filmet forgató Tősér Ádám filmrendezőt is.
A dorogi bányászhagyományt őrzi a 2020-ban megnyitott, különleges atmoszférájú Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, amelyben interaktív megoldásokkal teszik élményszerűvé a környék múltjának megismerését.
Mit tanítanak a macskák önelfogadásról, önszeretetről, határokról és valódi kapcsolódásról? Miért nem akarnak mindenáron megfelelni, és mi a titka annak, hogy együttműködjenek velünk? Bánszky Noémi állatasszisztált terapeutát, macskatrénert kérdeztük.
Zsidó volt az apám, ellenben én nem maradtam zsidó, mert szocialista lettem, kommunista lettem – fakadt ki a népbiztos.
Tárkány-Kovács Bálint zenész és felesége, Tárkány-Kovácsné Albicz Ágnes építészmérnök néhány évvel ezelőtt úgy döntöttek, élettérré alakítják vágyott harmadik helyüket. Miközben folyamatosan tanulják a közel kétszáz éves vigántpetendi házuk tereit, írják tovább a történetét is. Minél tovább beszélgetünk velük, annál biztosabbak vagyunk benne: nem csupán maguknak.
A Magna Hungaria az MCC Magyar Összetartozás Intézetével közös sorozatunk. A második részben a magyar szórványvilág egyik legmegrázóbb és legszebb jelképét mutatjuk be.
Minél többen élünk egymás mellett, annál elszigeteltebbek és magányosabbak vagyunk, de biztos, hogy így kell lennie? A modern nagyvárosban is születhetnek harmadik helyek, állítja Zubreczki Dávid szakíró, vagy ahogyan ő szereti mondani, építészeti mesemondó.
1958-ban nagy sikert aratott a londoni Piccadilly Színházban a neves drámaíró, Robert Ardrey darabja, a Rajk házaspár történetét és Kádár János árulását bemutató Shadow of Heroes. Az előadást a magyar pártsajtó provokációnak ítélte, de néhány nappal a premier után szabadon engedték Rajk Júliát és kisfiát.
Széles Dávid az újpesti erőműben azon dolgozik, hogy az embereknél legyen távfűtés, ne álljon elő üzemzavar. Otthon pedig beüzemeli a 3D-nyomtatóját, és olyan csodálatos minimetrókocsikat állít elő, mint amilyet megnézhettünk nála. Tamara, Vízipók és Barbie története következik.
Egy hely, amely az otthonból kilépve is otthonos, ahol érkezéstől távozásig beszélgetésből beszélgetésbe csöppen az ember. Nem csak vasárnaponként. Zámbó András és Zámbóné Ivanics Hajnalka lelkész házaspár több mint huszonöt éve végzi gyógyító szolgálatát a Káposztásmegyeri Református Egyházközségben. Titkuk nincs, csak egy időtálló recept: teret adnak Isten lelkének.
Vajda János Találkozások című verses regényének démoni nőalakját irodalomtörténeti konszenzus szerint Zerkovitz Szidónia ihlette. A csehországi zsidó családban született lány Budapesten próbált szerencsét, s bár a nyelvünket csak itt tanulta meg, magyar irodalomtörténetet és verseket írt – hogy aztán egy görög herceggel kössön botrányosan véget érő házasságot.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk.
A szép nevű, nagyvonalú Hunyadi Julianna nem csak a sütemények titkát ismerte. Mentálhigiénés jártasság nélkül is tudta, hogyan érdemes élni. Hulej Emese tárcája.
Érdekes hozománya a „mi időnknek” a múltunk iránti vágyakozás, az egykorvolt feltárása és megismerése. Túldigitalizált jelenünk harmadik helyeinek, megtartó közösségeinek keresése az elmúlt századok természetes kapcsolódásaihoz is elvezetett minket. Összeállításunkban a társadalmi élet meghatározó helyszíneit vesszük sorra.
Úgynevezett Kasszandra-levelében a Habsburgokkal való kiegyezést bírálta az egykori kormányzó. Érveit az első világháború részben igazolta, mégsem mondhatjuk, hogy igaza lett volna Deákkal szemben.
A Magna Hungaria az MCC Magyar Összetartozás Intézetével közös sorozatunk. Az első részben egy olyan helyet mutatunk be, ahonnan nemcsak a Tátrára, de történelmünkre is kitűnő és elgondolkodtató kilátás nyílik.
Elkészült a Visegrád és Pap-rét közötti erdészeti út felújítása. A Pilisi Parkerdő közös avatótekerést szervez március 27-én 11 órától, találkozó a visegrádi Kaán Károly-forrásnál.
Volt katona, tanító, rab, Corvin-lánccal kitüntetett megbecsült művész. Megmutatta a világnak, milyen kincsek rejtőznek a Mezőségen, és rögzítette az archaikus moldvai dalokat. Száz évvel ezelőtt ezen a napon született Kallós Zoltán.
Ezt a gyönyörű képet, a világ legtöbbet díjazott portréját Kerekes István készítette Máramarosban. A fotós Erdélyből érkezett, mai napig ott készülnek legkedvesebb képei. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség 2025-ben a világ legjobbjának választotta. A világon egyedüliként harmadik alkalommal nyerte el ezt az elismerést.
Öreg szőlőprés, új téglakályha, hívogató közösségi tér. Sződy Judit kismarosi házát nyitja meg rendszeresen a színházra, zenére, éneklésre, együttlétre vágyók előtt. Még pontosabb úgy fogalmazni, hogy nyitva tartja az otthonát. Régieknek, újaknak, helybélieknek és a környékről érkezőknek. Mi is bejelentkeztünk.
A második világháború utolsó telén hazánk kettős megszállás alatt állt. Kell-e mondanunk, hogy a német–szovjet törésvonalat a sajtó is lekövette? A magyar történelemben talán sosem lehetett ennyire ellentétes híreket olvasni Szegeden és Sopronban. A valósághoz pedig akkor kerülünk legközelebb, ha az apróhirdetéseket böngésszük.
Pethesné Dávid Beátát, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének igazgatóját a társas egészséghez szükséges emberi kapcsolatokról kérdeztük.
Országszerte egyre népszerűbbek az egyedi atmoszférájú termelői piacok, ahol minőségi, helyi élelmiszert, szezonális gyümölcsöt és zöldséget vagy éppen csoda szép kézműves portékákat tudunk beszerezni. Ezeket a helyeket a közösségi élmények teszik még varázslatosabbá. Úgy, mint a piliscsévi Apis-Farmot.
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Demencia Programján résztvevők időutazást tehetnek a gyermekkorukba, a pozitív hatás gyakran hetekig, akár hónapokig is érezhető. A programról Bokonics-Kramlik Márta múzeumpedagógust és foglalkozásvezetőt kérdeztük.
A szabadságharc leverése után az első március 15-ei demonstrációra 1860-ban került sor. A megmozdulás során a karhatalom éles tölténnyel lőtt a tömegbe. A mártírhalált szenvedő Forinyák Géza temetésére többen látogattak el, mint Vörösmartyéra.
Itt játszd az agyad! – ez a QuizNight jelszava, és pontosan erről van szó. Észjátékról minden hétfő este. Földrajzról, rajzfilmekről, irodalomról, képrejtvényekről. Negyvenöt kocsmában, bisztróban, kávézóban merednek a csapatok a képernyőre, majd írják le a megoldásokat a lapokra. Gondolkodnak, örülnek, bosszankodnak, esznek, isznak. Játszanak. Bennfentes tudósítás következik.