Valamikor réges-régen, amikor még nem volt internet, és az emberek ráértek egymásra, a Blaha Lujza téri szerkesztőségben, ahol dolgoztam, a heti értekezlet után rendszerint néhányan együtt maradtunk, hogy nagy horderejű semmiségekről fecsegjünk. Néha ketten-hárman darvadoztunk a kihűlt kávé fölött, néha egész vendégsereg gyűlt össze a sarki kocsmától az Akadémiáig terjedő közönséggel. Egyszer valaki megkérdezte: „Ti már jártatok az ügetőn, közkeletű nevén a lovin?” Senki nem járt. „Pedig itt van, egy ugrásra, a Kerepesi úton. Mi lenne, ha elmennénk?” „Most?” „Most.” „Gyerünk!”
Más országokkal is így van ez? Nem tudom. Bennünk, magyarokban mindenesetre él egy határozott kép a lóversenyről, a galoppról és az ügetőről. Pontosabban a közönségéről, arról a tarka világról, amely az egészet egykor körülvette, és amelyet olyan plasztikusan rajzolt meg mások mellett egy bizonyos Török Imre nevű író a Kedves lovakról, furcsa emberekről című kötetében. Arról a különös demokráciáról, ahol egy közösséget alkotott a sok ezer holdas báró, a kávéházi fizetőpincér, a gazdag kereskedő, az üres zsebű hírlapíró és a kétes hírű kalandor. Hiszen összekötötte őket a játékszenvedély és a ló értő szeretete. A közös magyar emlékezet valahová az előző századfordulóra, a hirtelen nagyra nőtt Budapestre helyezi ezt a világot, amely jórészt túlélte Trianont, és nyomokban még az 1960–70-es években is fellelhető volt.
Talán ezt kerestük mi magunk is, botcsinálta lovilátogatók ott, a szerkesztőségben. Ahányan voltunk, mind fölkerekedtünk. Egy metrómegálló meg egy kis séta, és már ott is voltunk a pálya bejáratánál, annak a lelátónak a tövében, amely ma a hatalmas bevásárlóközpont mellett őrzi a régi pálya emlékét. Valaki tudta, hogy kell venni Turfot, azt a kicsi, igénytelen kivitelű újságot, amelyben nemcsak a versenyprogram található, hanem az esélyek, az oddszok is. Vettünk hát egyet, megnéztük, a következő futamon mely lovak esélyesek, és eldöntöttük, hogy közös kasszára megjátsszuk, magyarán fogadást kötünk rá.
Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Mert lehet fogadni a győztesre, ezt tétnek hívják. Lehet arra fogadni, hogy a kiválasztott ló az első három hely egyikét éri el, ez a hely. Aztán lehet együtt az elsőre meg a másodikra, ez a befutó. És lehet még számtalan kombinációra, hármas befutóra, trióra, kettő a négybőlre, négyes, ötös befutóra, és még nincs is vége. Mi helyre fogadtunk, annak a legkisebb a kockázata, de persze az fizeti a legkevesebbet, ha nyer az ember. Fölkászálódtunk a lelátóra, és vártuk a lovunkat.
Akkor még sokan jártak a lovira, rendes versenynapon tele volt a tribün, a büfé és a pénztárak folyosója a kezükben Turfot szorongató emberekkel. Nekünk, kívülállóknak úgy tűnt, mindenki ismer mindenkit, csoportok tárgyaltak suttogva vagy kiabálva, alighanem a biztos tippeket cserélték még biztosabbakra, hogy aztán a pénztárablakon behajolva, hogy a mögöttük álló ne hallja, megfogadják a kettest és a hatost oda-vissza.
Tippeket mi is kaptunk csak úgy barátságból, persze az ingyentipp semmit nem ér, azért adják ingyen. Inkább vakra fogadtunk, azt mondják, a szűz kéz szerencsét hoz. Hozott is, mindjárt hatszoros pénzt, ami tényleg nagy szerencse. Aztán megint nyertünk, és megint, a végén pedig elveszítettük minden pénzünket, amit nyertünk, meg amivel elkezdtük az egészet. Alighanem ez a dolgok rendes menete. A lovin az amatőrök, nincs mese, mindig veszítenek. Mentségünkre szolgáljon, hogy még az olyan profik is veszítenek, amilyen Csurka István vagy Tandori Dezső voltak egykor. Aki meggazdagodni akar, ne oda menjen.
Az ügető helyén ma már pláza áll, aki lóversenyt akar látni, a Kincsem Parkba kell mennie. Más világ ez már, a nagybirtokos báróknak, fizetőpincéreknek, kétes hírű kalandoroknak és hasonlóknak nyomuk sincs, a hírlapíró is csak egyszer-egyszer téved oda. A régi lelátó hatalmas, olasz palotákra emlékeztető épülete üres, a még hatalmasabb, modern új tribün kényelmes, de az egykori világot odaképzelni nem lehet. A lóverseny ma már inkább családi program, szülők jönnek gyerekekkel, turisták nézelődnek, és csak itt-ott látni férfiak kisebb csoportjait, amint a Turfot böngészve tárgyalják a következő futam esélyeit. Egy átlagos versenynapra jó, ha száz néző kilátogat, de az évi három nagy versenyen kívül van még egy nap, amikor lépni sem lehet a sok látogatótól. Az Ügetőszilveszter minden évben igazi lovasünnep olyan résztvevőkkel, mint Charming Boy, Despacito, Eperke, Enjoy, Firkó, Grazia vagy Tequila. Igen, ők a lovak, végül is ők a főszereplők.
Fotók: Fortepan
