A 2026. május 5–9. között megrendezendő fesztivál idén is állandó társszervezője az Eötvös10 Művelődési Ház, majd az utolsó két napon a Pinceszínházban folytatódnak a programok. Mindkét helyszínen különleges stand-up-, illetve monodráma -előadásokkal, kiállítással, performansszal és zenei programokkal, valamint közönségtalálkozókkal várják az érdeklődőket.
A brit–német, olasz, román, valamint hazai roma és traveller előadók saját történeteiken keresztül traumáikat és örömeiket osztják meg, miközben közös világunk fontos kérdéseit is felvetik. A produkciók nem kérnek engedélyt arra, hogy kimondják azt, amit sokan inkább elhallgatnak. A személyes történetek igazak, épp ezért felszabadítók. A több mint tucatnyi európai roma színházi alkotó stand-up-produkciókon és szatirikus monodrámákon keresztül nevettet meg minket, miközben saját magukról vallanak, és görbe tükröt mutatnak a világról, amelyben élünk. Ahogy a drámaíró D. W. Griffith mondta: „A humor forrása nem a boldogság, hanem a fájdalom.” Vagyis ha szembe merünk nézni a nehézségeinkkel, beszélni is merünk róluk, sőt még viccelni is, az fontos lépés azok áthidalása felé.
Az előadások eredeti nyelven magyar és angol felirattal lesznek megtekinthetők, minden esetben közönségtalálkozóval a végén.


Részletes program
Giuvlipen Társulat (Románia, Bukarest): Ébredjetek, Romák!, május 5., 19. 00, Eötvös10 Művelődési Ház kamaraterme
A romániai Giuvlipen előadásában a humor az ellenállás eszközévé és az önkifejezés, a kulturális büszkeség, valamint a politikai megszólalás platformjává válik. Az identitások sokféleségének ünnepe, a fennálló rend megkérdőjelezése és felhívás arra, hogy újragondoljuk, ki mondhatja el a viccet és ki volt túl sokáig poén tárgya. Ez a fajta humor nem a gyáváké. Az edzett közönség tudhatja, hogy a romániai társulat eddig sem a finomkodásáról vagy a megalkuvásáról híres. Miért pont a stand up estjük lenne kivétel? A poénok csattannak, felsértenek, de fel is szabadítanak, amellett, hogy segítenek szárnyalni. Előadják: Zita Moldovan, Anastasia Dade, Răzvan Rotaru, Mihaela Drăgan, játékidő 100 perc szünet nélkül.
Tallér Edina: Rosszarc, május 6., 19.00, Eötvös10 Művelődési Ház kamaraterme
A Trafó és a Független Színház Magyarország Stand Up Roma pályázatának nyertes projektje.
A stand-up és monodráma határán mozgó előadás, amelyben egy színész saját történetein keresztül mutatja meg, hogyan épülnek fel a színpadi karakterek. A jelenetek egyszerre játékosak és szembesítő erejűek, rávilágítanak arra, hogyan látjuk egymást és mit vetítünk a másikba. „Szerinted is vicces, ha délelőtt lecigányoznak, este pedig skinheadeznek?”
Előadó: Gerner Csaba, játékidő 70 perc szünet nélkül.
Giuvlipen Társulat – Mihaela & Nico rapkoncert, május 6., 21.00
Előadók: Mihaela Dragan és Nicoleta Ghita
Freestyle, május 6., 22.00
Mihaela és Niko koncertje után elszabadul a cigánypokol. Sok mondanivaló, közlésvágy rímekben, tébolyult tempó és energiaszint. Fellépők: Lakatos Lucia, Merina C Abigail, Kálódzséró, Hassza, Beatbull.
Forgács Rudolf: Cigány, de rendes, május 7., 18.00, Eötvös10 Művelődési Ház kamaraterme
A Trafó és a Független Színház Magyarország Stand Up Roma pályázatának nyertes projektje.
Mindenki hallott, sőt, talán még mondott is olyat valakiről, hogy „cigány, de rendes!”. Rudi is hallott már ilyet. Saját magáról. Ez a három, elismerésnek szánt szó meglepően sokat rejt magában személyes és társadalmi szinten egyaránt. Milyen hatása van ennek a három szónak? Mi kell ahhoz, hogy túllépjünk az előítéleteinken, és vajon túl tudunk-e lépni rajtuk teljesen? Előadók: Forgács Rudolf és Said Dániel, játékidő 70 perc szünet nélkül

Horváth Kristóf: Cigyar Magány, május 7., 20.00, Eötvös10 Művelődési Ház kamaraterme
A Trafó és a Független Színház Magyarország Stand Up Roma pályázatának nyertes projektje.
Horváth Kristóf, akit sokan „Színész Bob”-ként ismernek, stand up előadásában a szégyen társadalmi és személyes működését vizsgálja. Egyszerre szórakoztató és mélyen konfrontatív: a humor és irónia segítségével nevez nevén olyan tipikus helyzeteket, amelyek a társadalmi előítéletek mögötti bizonytalanságról és félelmekről mesélnek. Egy „cigány Ablak-Zsiráf” – közérthető szótár az együttéléshez, ahol a roma nézőpont nem cél, hanem eszköz egy közös önismereti utazáshoz. Előadó: Horváth Kristóf, játékidő 80 perc szünet nélkül.
Béla Váradi (GB, London) Ma nem akartam kisebbségben lenni című performansza, május 8., 18.00–19.00, Pinceszínház
Béla szabad szeretne lenni. Mentes minden címkétől. Béla roma is, igy ez a vágya problémákba ütközik. Béla címkékkel való felruházása folyamatosan jelen van az életében. Folyamatosan különféle fiókokba helyezik, mit fotóst, mint férjet, mint szabadságra vágyó embert. Magyarországon, mint külföldit, külföldön, mint Kelet-európait, sőt, mint magyart.
Van-e az alkotás flow-ján kivül más, ami segíthet Bélának megélnie a szabadságvágyát?
A megvalósítást az MKE első éves kurátor szakos hallgatói segítik.
Riah Knight (GE, Berlin): Feküdj mellém, május 8., 20.00, Pinceszínház
Riah Knight Németországban élő és alkotó brit traveller művész előadása a színházat, zenét és aktivizmust ötvözi. A Glossy Pain és Berlin TD Theatre produkciója csak 16 éven felülieknek ajánlott. Rendező: Katharina Stoll, játékidő 50 perc szünet nélkül.

Rampa Prenestina (IT, Róma): Bizonytalan identitások, május 9., 18.00–19.30, Pinceszínház
„Ha furcsa teremtménynek érzed magad, nézz meg minket!” Stand-up comedy innen is, onnan is, a külvárosból és mindenhonnan. Előadók: Erik Nikolic, Nedzad Husovic, Gemila Durmis, Mattia Alberghetti, Sasha Serio, Giulia Massimini, játékidő 80 perc szünet nélkül.
Független Színház Magyarország: Ki nevet a végén, május 9., 20.00 – 21.30, Pinceszínház
Négy „ártalmatlan” csajszi felperzseli a színpadot, miközben játszi könnyedséggel hódítanak meg minden szívet, és izomlázba kergetnek minden rekeszizmot. Miután kinyitották a szájukat és ömlenek belőlük a szavak lehet, hogy újra gondoljuk az ártalmatlanság fogalmát. Előadók: Balogh Orsolya, Farkas Ramóna, Lakatos Lucia és Merina C. Abigail, játékidő 80 perc szünet nélkül.
Riah Knight színész, énekes, dalszerző szólókoncertje, május 9., 22.00–22.30, Pinceszínház
Fotó: Független Színház/8. Roma Hősök Fesztivál