Tehén legel, pásztor gubbaszt, pilled az alkonyati fény. A vigántpetendi kanyar után felbukkan a szénaboglyákkal sormintázott völgy. Odabent pisszenő pesti zakatolás, kint tücsökzene. Szinte befogadhatatlan, tömény idill.
Kétfelől a legszebb legurulni: a dél-bakonyi fennsíkon át, Ajka felől vagy a petendi szerpentinen: a kapolcsi medence már a puszta látványával rabul ejt. Öt falu bújik meg itt egymás mellett, máskor végtelen csendben, Kapolcs, Öcs, Pula, Taliándörögd és Vigántpetend. Monostorapáti és Nagyvázsony – a két völgytornác – feljebb, kijjebb esik. Ha a Káli-medence Provence, a Tapolcai-medence Toscana, akkor az Eger-patak völgye egyszerre Alacsony-Kárpátok és Belső-Erdély, malomkerekein csücsül esténként a genius loci.
Völgyüzemmód: on. Persze dehogy megy gombnyomásra. A Művészetek Völgyébe hiába esik be csak úgy az ember. Nem értjük például a hétvégére felduzzadó tömeget, azokat, akik végighaknizzák a kézművessorokat, aztán elvesznek a puliszka–dödölle–rablóhús háromszögben, majd mint valami falusi búcsúból, degeszre tömve távoznak. A Völgyben rítusa van a megérkezésnek. Valójában mindennek. Alá kell szállni fűszálak és csigák közé, árokparton elheverni, szénaboglyán házi rétest majszolni, egy pohár bor mellett elidőzni a jelennel. Addig nem látszik az egészből semmi.
Ezeket a sorokat Klementisz Rékával közösen írtuk egy 2010-es Magyar Nemzet-beli hangulatjelentésünkben. Az akkori Völgy már bezárta kapuit, mire a cikk megjelent; az idei még csak készülődik. Kamaszkornyi idő, 16 év telt el a cikk óta, de a vigántpetendi szerpentin, a városi zakatolásból a koncerteknek véget vető tücsökciripelés és a helybenlét rítusa aligha változott.

A 35. Művészetek Völgye július 24. és augusztus 2. között várja a közönséget Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. A jubileumi tíz napra mintegy 4200 program gyűlt össze: könnyű- és komolyzene, népzene, jazz, színház, irodalom, képzőművészet, kortárs tánc, újcirkusz és megszámlálhatatlan műfajközi találkozás.
A teljesség igénye itt nemcsak reménytelen, hanem kissé Völgy-idegen vállalkozás is volna. Marad tehát hat biztos pont és egy ráadás – azzal a fenntartással, hogy a legjobb programot az idén sem feltétlenül a műsorfüzetben találjuk majd meg.
1. Kispál: vissza oda, ahová mindig is tartozott
Kevés zenekar neve forrt össze annyira a kapolcsi tájjal, mint a Kispál és a Borzé, mégis különös fesztiváltörténeti pillanat közeleg: újjáalakulása óta először lép fel a zenekar a Művészetek Völgyében.
Július 27-én 23 órától a Panoráma Színpadon megszólalhat a Zsákmányállat, bezárhat az égbolt, és néhány dal erejéig talán az idő is visszahajlik önmagába. Kispálék zenéjében mindig volt valami sajátosan völgybéli: egyszerre földközeli és levegős, esetlen és pontos, személyes és tömegben kiabálható. Ez a koncert több lehet egy újabb visszatérésnél. Inkább afféle késleltetett hazatérés.
A Panoráma más estéken sem marad nagy találkozások nélkül. Július 25-én a svéd–argentin dalszerző, José González egy szál gitárral és szinte tapintható csenddel mutathatja meg, hogy az intimitásnak is lehet nagyszínpadi ereje. Fellép többek között az Elefánt, az Esti Kornél, a Carson Coma, a 30Y, a Punnany Massif, a Parno Graszt és a Bohemian Betyars is.

2. Egyszeri alkalom: Völgy Szimfonik 35
A jubileum egyik legnagyobb vállalkozása a Völgy Szimfonik 35, amelyben Sena, Beck Zoli, Szendrői Csaba, Co Lee, Giorgio és Beton.Hofi dalai kapnak új, nagyzenekari alakot a Danubia Zenekar közreműködésével.
Már a névsor is valószerűtlenül völgybéli: különböző nemzedékek, hangok és zenei világok kerülnek egyetlen színpadra. A július 27-én 21 órakor, Vigántpetenden kezdődő koncertet kizárólag a harmincötödik évfordulóra hozták létre. Nem turnéállomás, nem ismételhető fesztiválprodukció, hanem egyszeri találkozás.
A Völgy régi tudása, hogy a kultúra nem egymás mellé helyezett műsorszámokból, hanem kapcsolódásokból születik. Dzsesszzenészek és prímások, színészek és költők, hangszerek, kezek és életművek találják meg itt egymást – olykor évtizedes következményekkel.
A jubileumi műsorok közé tartozik a taliándörögdi Klastrom visszatérése is. A romtemplomban Vecsei H. Miklós, Takács Dorina, azaz Дeva és Balla Gergely, a Platon Karataev zenésze mutatja be a Hortus Conclusus című vetített előadást. A zene, a szöveg, a fény és a romtemplom építészeti emlékezete lép benne párbeszédbe. Van, amit színpadon kell látni, és van, amit csak egy fal nélküli templomban, a sötétedéssel együtt lehet igazán befogadni.
3. Két kedvenc: a Kaláka meg a POKET udvara
A Kaláka Versudvar nem egyszerű programhelyszín, hanem tájékozódási pont. Ide akkor is be kell köszönni, ha az embernek történetesen nincs ott kinézett műsora. Leül egy percre, ismerőst talál, meghall egy verset, aztán észreveszi, hogy eltelt a délután.
A nyitónapon maga a Kaláka fogadja a közönséget, este Szabó Balázs Bandája játszik. Érkezik Gryllus Vilmos, a Misztrál, Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert, Szabó T. Anna, Nyáry Krisztián, Szirtes Edina Mókus, Lackfi János és Varró Dániel. Vecsei H. Miklós és Beck Zoli Kártyajáték című estjén a nézők húzzák ki azokat a szavakat, amelyekhez történetek, versek, dalok és személyes emlékek kapcsolódnak.
Július 30-án következik a Rackaláka: a Kaláka, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák közös produkciója. Nashville-ben rögzített közös lemezük világa egyszerre vers, magyar népzene, blues és country. Másnap a Sebő-együttes tagjai és meghívott énekesek emlékeznek a nemrég elhunyt Sebő Ferencre, a hazai táncházmozgalom és verséneklés meghatározó alakjára.
A másik biztos kapaszkodó a vigántpetendi POKET Zsebkönyvek Udvara, Vecsei H. Miklós és Tárkány-Kovács Bálinték barátainak irodalmi, zenés, együtt alkotó tere. A POKET-ben az irodalom nem ünnepélyesen felolvas az emelvényről, hanem főz, zenél, vitatkozik és dalpremierre készül.
Július 26-án Cserna-Szabó András és Tempfli Erik főzőműsora gasztropunktrióvá egészül ki Vecsei H. Miklóssal: főzés, zenélés, beszélgetés és – a program ígérete szerint – téves irodalmi utalások követik egymást.
Július 29-én este a Tárkány Művek beszélgetése és dalpremierje után Koncertköltészet kezdődik. Tárkány-Kovács Bálint tizenhét éve zenésít meg verseket; most József Attila, Pilinszky János, Lackfi János, Ady Endre és Babits Mihály sorai mellett egy új Csoóri Sándor-dal is elhangzik. A dalok és versek előadásában Vecsei H. Miklós csatlakozik a zenekarhoz.
A POKET-ben lesz Platon Karataev-est, József Attila alakját megidéző Mondjad, Atikám!, valamint Kollár-Klemencz László és Háy János zenés irodalmi barangolása is. Itt az irodalom nem díszítőelem a koncertek között: maga is eleven, közösségi esemény.

4. Világzene: ahol egy udvaron belül is kontinenseket járunk be
A taliándörögdi Világzenei Udvar a Magyar Zene Házával együtt mutatja meg, milyen tágas fogalom a világzene. Napközben gyerekprogramok és játszóházak, este koncertek és táncházak váltják egymást; a tíz nap alatt flamenco, balkáni muzsika, magyar folk, ska, népzene és latin-amerikai ritmusok férnek meg egymás mellett.
Már a nyitóesten, július 24-én érdemes ideérni: a Kollár-Klemencz Kamarazenekar A lányok nem sírnak című műsora a személyes dalszerzői világot kamarazenei érzékenységgel tágítja ki.
Július 27-én a Söndörgő koncertje és táncháza következik. A délszláv zene sodrása, a tamburák szinte rockzenei ereje és a táncház közösségi lendülete együtt sűríti magába mindazt, amiért az ember a Völgyben világzenei udvarba jár.
Július 29-én Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák veszi át a teret. Ferencziék zenéjében a magyar népzene, a blues, a rock and roll és a levegő után kapkodó öröm úgy találkozik, mintha eleve egymásnak teremtették volna őket. Augusztus 2-án a Góbé koncertje segít elbúcsúzni a Völgytől – már amennyire a Völgytől egyáltalán el lehet búcsúzni.
Palya Bea, a Mordái, a Cimbaliband jubileumi műsora és a Kacaj csak tovább nehezíti a választást. De ez az a hely, ahol a választás hiánya is működőképes stratégia: elég betérni, aztán hagyni, hogy a következő zene vigyen tovább.
5. Folk reggeltől kivilágos kivirradtig
A Hagyományok Háza FolkUdvar az idén maga is ünnepel: huszonöt éves a Hagyományok Háza, és száz éve született Kallós Zoltán néprajzkutató. Az udvar azt mutatja meg, hogyan él a néphagyomány a huszonegyedik században – nem vitrinben, hanem kézműveskedés, mese, főzés, ének és tánc közben.
Délutánonként népi praktikák, gasztronómiai programok, bábelőadások, tánc- és énektanítás várja a közönséget. Esténként a Tázló, az Üsztürü, a negyvenéves Tükrös, a Duna Művészegyüttes Göncöl zenekara, a Fonó zenekar, a Naszály és más formációk játszanak.

Fél tizenegykor pedig rendszeresen elkezdődik az, amit nem lehet pontos befejezési idővel meghirdetni: a folkkocsma és a táncház „kivilágos kivirradtig”. Itt továbbra is érvényes az alapszabály: nincs rossz első tánclépés, csak elszalasztott.
6. Jazzudvar: tíz nap szabadság négynegyeden innen és túl
A Magyar Jazz Szövetség Udvara azért szerethető, mert nem egyetlen jazzfogalmat akar ráerőltetni a közönségre. A mainstreamtől a szabad improvizációig, a folkjazztől a fusionön és a boogie-woogie-n át a punkjazzig terjed a kínálat, miközben különösen sok fiatal formáció kap bemutatkozási lehetőséget.
Már az első nap erős: a Neumann Balázs Trióhoz Borbély Mihály csatlakozik, este a Juhász Gábor Trió játszik, éjfél előtt öt perccel pedig a Révész Richárd Latin Sextet lép színpadra.
A következő napokon lesz skandináv jazz, pszichedélia, rézfúvós jazz-rock, boogie-woogie, folk-rock, hard bop és három jazzgitáros közös Guitar Madness koncertje. Július 30-án Tóth Viktor jazz-sommelier-ként tart zenei kóstolót, este pedig a Bird Food Market társaságában Charlie Parker örökségét kapcsolja össze a modern jazz és a hiphop világával.
Július 31-én a Kovász magyar folkjazzt és szabad zenét játszik, a Budapest Jazz Orchestra a Weather Report világát idézi meg, majd az Anima Sound System mutatja meg, hogyan hangzik a jazz felől újragondolva. Ez az udvar jó menedék annak is, aki pontosan tudja, mit keres, és annak is, aki csak egy ismeretlen hang után fordul be a kapun.
+1. Emlékezni, majd elveszíteni a programfüzetet
A jubileumi Völgy nemcsak az új produkciókról, hanem saját történetének előásásáról is szól. A kapolcsi (H)őskorszak helyszínein archív felvételek, régi történetek, egykori szervezők, művészek és helyiek idézik fel, hogyan lett a Kapolcsi Művészeti Napokból Művészetek Völgye.
Az idén én sem csupán nézőként érkezem. A néhai Völgyfutár stábtagjaként július 30-án, csütörtökön 14 órától a Fazekasműhely–Kávéházban rendezett Tanúasztal-beszélgetésen ülök majd az emlékidézők közé. A „valahai” média és a Völgyfutár című beszélgetésen egykori rádiósok, szerkesztők, újságírók, fotósok és völgyfutárosok próbálják felidézni, miként lehetett hírt adni két görbe éjszaka között a fesztiválról, amelynek legfontosabb történései sosem a reflektorfényben, hanem inkább a sorok között zajlottak.
De a Völgy történetét nemcsak a kerekasztalbeszélgetések őrzik. A történelem ott vonul a kapolcsi Malom-szigeten, amelyen az idén csigavonalba rendezett időösvény vezet végig a fesztivál harmincöt évén. Ott van a Falumalomban, a hajdani molnárok világában. És ott van az Eger-patak fölött átívelő öreg hídon – a hivatalos nevén Faluhídon –, ahol akkor is érdemes megállni, ha éppen sehová sem sietünk.


Négyezer-kétszáz program közül hibátlan útvonalat tervezni lehetetlen. Nem is szükséges. A Völgy attól Völgy, hogy a legjobb pillanatai gyakran előre nem tervezhetők. Egy udvar, aminek nincs is neve. Egy kapualjból kihallatszó utcazene. Egy félbehagyott beszélgetés a templomkertben, egy szia annak, akivel csak itt és ekkor, minden évben. A Malom-sziget esti fényei. A Csigabusz, ami már-már fesztivál a fesztiválban.
A régi riportunk végén a kapolcsi templomban hallgattuk a Muzsikást. „Szappanbuboréknyi béke” volt odabent. Amikor elhallgattak a hangszerek, percekig nem volt mit mondani. Az idei Völgy is akkor kezdődik el igazán, amikor az ember már nem akar mindenhová odaérni. Amikor leül egy udvarban, megáll a hídon, körülnéz az újra helyszínné váló, sokszáz éves klastromnál, és hagyja, hogy a következő program találja meg őt.
A 35. Művészetek Völgye 2026. július 24. és augusztus 2. között várja a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. A részletes, folyamatosan frissülő műsor a fesztivál programkeresőjében érhető el.