Sok hűhó semmiért, pedig a festékből mintát vettek, illetve kutyákat, írászakértőt és egy „Rozsnyói Jenő” fedőnevű titkos megbízottatt is bevetettek.
2025 eleje óta rögzíthetik az Év Olvasása kihívás résztvevői, hány könyvet és pontosan hány oldalt olvastak el idén. A Libri Könyvesboltok figyelemfelkeltő kezdeményezésének célja az volt, hogy az oldalak számát „távolságra váltva” együtt körbeolvassuk a Földet. A 2025-ben közösen elolvasott oldalak száma meghaladja a 40 ezer kilométert.
A túlélés záloga náluk van, mondják könyvük szereplőiről. Ebben a könyvben az ország leghátrányosabb helyzetű lakói szerepelnek. Csenyéteiek, lyukóvölgyiek és a többiek. Őket hozza közelebb a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két munkatársa, Mátra Roxána és Majoros Árpád Csaba.
Sírtunk és nevettünk, míg Kollár Noémi elmesélte a történetét. A betegségről, amit elhanyagolt, és ami miatt le kellett vágni a lábát. De arról is, hányan álltak, állnak mellette, és ez mennyi erőt tud adni. Ha hisznek az emberben, könnyebben tud hinni önmagában.
Ha megnéztük az összes karácsonyi filmet, megettünk minden rúd bejglit, és még maradt jártányi erőnk, érdemes felkerekedni, mert két ünnep között is bőven van mit felfedezni országszerte.
Ha már elég volt a Santa Clausból meg a pulykából, van hazai alternatíva. Az elmúlt időszakban két ünnepi mozi is készült itthon, a Nagykarácsony bájos kis komédia romantikakedvelőknek, az Emma karácsonya pedig egy kamaszlány apró csodákat hozó, mégis nagyon valóságos felnövéstörténete.
Enyhén szólva is sokoldalú rendező volt, aki néha csupán az önfeledt szórakoztatásra törekedett, máskor a rendszert is kihívta. 2025. december 22-án Makk Károly születésének 100. évfordulójára emlékezünk, a terjedelmes életműből a teljesség igénye nélkül válogattuk ki a leghíresebb vagy éppen a legkülönlegesebb darabokat, amelyek mind elérhetők a Filmio kínálatában.
Kérdezni hív, elgondolkodtat, és a megszokottól eltérő irányba mutat a Jézus és… sorozat 3. évada, amely a boldogság nyomába ered. Mező Misi társa a keresésben most is Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus. A Magna Cum Laude frontembere vállalja, hogy nincs nála a bölcsek köve, a sebzettségét viszont megtanulta elfogadni. Interjú karácsonyi félelmekről, jelenlétről és az egy szál gitár erejéről.
Szerves része a Duna, állandó lüktető ér az életében. Ha teheti, mindennap komppal utazik, az a nyolc perc számára maga a lelki felfrissülés. Varga Livius sok helyen élt, Ráckevén viszont testközelből tapasztalja meg a vízparti életminőséget. A pszichológus, zenész és előadóművész szerint kimaxoltuk az individualizmust, és ideje belendítenünk egymást a jóba. Erről beszélgettünk a számára kedves környékbeli helyszíneken.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. A kismarosi ciszterci nővérek közösségének alapítója, a börtönben kétszer is éveket töltő szerzetesnő élete.
Viva la Musica! – Olasz est a Cziffra Fesztiválon című koncerten Tommaso Benciolini olasz fuvolaművész partnere Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő fiatal együttese, az Anima Musicae Kamarazenekar lesz. G. Horváth László hegedűművészt, a zenekar alapítóját kérdeztük.
A drezdai Hoffmansegg gróf 1793-ban és 1794-ben járt Magyarországon, épp a francia forradalom idején. Az ismert természettudós rovarokat, madarakat és ásványokat gyűjtött nálunk. Kalandos útjáról nagynénjének írt leveleiben számolt be, amit később könyv formájában is kiadtak.
Sáfrány József rendezése a meditatív képsorai mellett szomorú jelenségekre hívja fel a figyelmet. A Pásztorének megtekinthető a Filmio kínálatában.
A Magyar Nemzeti Múzeumban 2026. január 22-én nyílik az Attila című kiállítás, amely az elmúlt 40 év legjelentősebb, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő tárlata a témában. 13 ország 64 múzeumának 400 műtárgya idézi meg Attilát, a hunok királyát a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Elkészült és online elérhetővé vált a Magyarország katonai birtokbavétele 1944-1945 című, települési szintű, komplex háborús adatbázis, amely a Magyar Nemzeti Levéltár és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár közös munkájának eredménye.
Egy modern, mégis klasszikus elemeket idéző vizuális kompozíció készült, ami az író munkásságának sokszínűségét és üzeneteit jeleníti meg.
Szent Ambrus evangéliummagyarázatának részletét egy 19. századi építészeti szakmunka gerinckötése alatt találták meg.
A sors iróniája, hogy a magyar futball éppen történelmünk egyik legsötétebb időszakában élte virágkorát. Ez a néhány év viszont nem csak az Aranycsapatból állt: voltak itt csapatszétverések, minisztériumok alá hajtott klubok és még halálra ítélt válogatott futballistát is találunk.
A zenekar egyszerre idézi meg Bartókot és Ugandát.
A szokatlanságra és a szabálytalanságra épülő irányzat formabontó esztétikája, bizarr képi világa és merész vizualitása magával ragadta Georg Baselitz kortárs képzőművészt, akinek gyűjteményéből válogatott az intézmény.
A korabeli mérőműszereket és mai csúcseszközöket is felvonultató tárlat a Magyar Tudományos Akadémia aulájában december 19-éig látogatható.
A hegység téli varázsa lenyűgöző. A ködös táj, a finom zúzmarával borított kerítések, a fáradtan lecsüngő, jégterhelt ágak látványa, olykor roppanásai, a napsugarak erőtlen próbálkozásai, mind-mind a téli hegyvidék hangulatához tartoznak.
Mi áll az online térben tanúsított meggondolatlanság, frusztráció és agresszió mögött, és milyen hatással lehet az online bizalomvesztés a való világunkra? Turányi Tatjána kiberpszichológiai és kiberbiztonsági tanácsadót a az internetes tér pszichológiai hatásairól kérdeztük.
A nemzetközi hírű könyvtörténész- és művelődéstörténész-házaspár megvásárolt és az intézménynek adományozott egy 64 kötetből álló, kivételes értékű ősnyomtatvány-gyűjteményt.
A Szente Vajk jegyezte új magyar vígjáték könnyed, mégis tartalmas szórakozást ígér, amiből sajnos egyik sem valósul meg igazán, és ezen még az ügyeletes sztár Ember Márk szerepeltetése sem segít. A Legénybúcsú tanulsága: ami a színpadon működik, moziban, nagyvásznon nem biztos, hogy megél.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Egy megrendítő 20. századi sors, embermentéssel, Gulagon eltöltött évekkel, nagy tudással, igaz emberséggel. Sorozatunk új epizódjában Karig Sára történetét meséljük el.
Erről szóltak a filmhíradók 1925 decemberében.
Egy szeretetteljes közegnek tekintette a színházat, ahol a technikai személyzettől kezdve a portáson át a színészekig és az igazgatóig mindenkinek ugyanannyi megbecsülés jár.
A világosi fegyverletétel után széthulló országban Degré Alajos tanúságtétele mutatja meg, hogyan maradt törhetetlen a honvédek tartása, amikor már minden összeomlott.
Az elnök leszögezte, hogy az amerikai nép békét és biztonságot akar a magyarok számára is.
Biztonságos és megtartó közösség, ahol a hétköznapi feladatok, akár a portörlés vagy a gyomlálás is a terápia része: a Thalassa Ház Pszichoterápiás és Pszichiátriai Rehabilitációs Intézetben jártunk.
Szólásaink, közmondásaink magukban őrzik népszokásainkat, ősi hagyományainkat. Mit szólunk hozzá? sorozatunkban ezúttal az „eben gubát cserél” szólás jelentésének jártunk utána.
Január 15-től kerül a magyar mozikba a Romzsa Tódor című életrajzi film.
Időutazásra hívnak az előző századelőn készült színezett képeslapok, látogatásra az egykor volt Magyarországra. Most jöjjenek velünk Dombóvárra.
Szomjas György az egyik leghíresebb magyarról készített filmet, a Filmio kínálatában látható Mr. Universe azonban egészen más nyújt, mint amit ígér.
Népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat.