Azt figyeltem meg, hogy kétféle színész van: az egyik örül neki, ha azonosítják egy szerepével, a másikat kifejezetten bosszantja, hogy sokan egy alakításáról ismerik. Miként viszonyul ahhoz, hogy a legtöbb embernek Pepe jut önről az eszébe? 

Engem egyáltalán nem zavar. Amikor legutóbb páros interjút adtunk Mucsi Zoltánnal, és ezt kérdezte tőlünk a riporter, azt feleltük, hogy ez van, ez így sikerült, de egyáltalán nem bánjuk. 

És magánemberként is sokat káromkodik?

Hát nem mondhatnám, hogy szépen beszélek. Az az igazság, hogy nagyon szeretem a magyar nyelvet, és nagyon tetszik, amikor valaki választékosan műveli. Mint a nagy költőink, de az is lenyűgöz, amikor valaki szónokként vagy beszédet tartva szépen fogalmaz. Én sajnos olyan alkat vagyok, hogy bizonyos indulatokkal teli szituációkban csak csúnya szavakkal tudom kifejezni magam. 

De ennek is megvan a helye, és a káromkodást is lehet változatosan művelni. 

Így van. 

Ha ön befolyásolhatná azt, melyik szerepéről azonosítsák be, akkor is Pepét választaná?  

Attól függ, hogy színházról vagy filmről beszélünk-e, de szerintem utóbbiban gondolkodjunk, mert moziban és tévében sokkal többen látnak. Hirtelen három olyan szerep jut eszembe, ami igencsak eltérő. Pepére mindenképpen büszke vagyok, az összes Jancsó-film közül, amelyekben megjelenik, talán a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten a kedvencem. Nagyon szerettem a Made in Hungariából Bigali elvtársat a kis bajszával, az idétlenül elválasztott hajával, a hónaljig felhúzott nadrágjával, egy igazi otromba pártkáder, aki felfelé nyal, lefelé rúg. És harmadikként A vizsga ávósa ugrik be, az is egy minden szempontból rettenetesen ellenszenves figura, az egész aljas játszma mögött ő áll. Lehet, hogy valaki azt mondja, ezek hasonló szerepek, de számomra nagyon eltérnek, már csak a külső megjelenés szempontjából is. 

Egy interjúban mondta, hogy hatalmas szeretetvágy van önben, ezért meglepődtem, hogy Pepe kivételével csupa ellenszenves figurát választott. 

Igen, de a maga módján minden szerepben van némi szerethetőség, ha nem is klasszikus módon. Bigali elvtárs például próbálja továbbjuttatni a Ki mit tud?-on az elképesztően tehetségtelen fiát, és hihetetlenül szánalmas módon teper, és emiatt kicsit meg is lehet sajnálni minden rettenetes tette ellenére. A rendszer része, de annak áldozata is. A szocializmus alatt számtalan ilyen ember volt, akik nem a berendezkedés csúcsán voltak vezető pozícióban, így folyamatosan meg kellett felelniük a feletteseiknek, és át kellett adniuk a föntről érkező üzeneteket.

Áttérve a Lepattanóra: a főszereplő szélsőséges szenvedéllyel rajong a gombfociért, pontosabban a szektorlabdáért. Az ön életében a színház és a film mellett van olyan hobbi, amiért hasonlóképpen lelkesedik, mint a karaktere? 

Mondhatni, mindent szeretek, ami gurul. A kerékpározás nagy szenvedélyem, most is azzal érkeztem, Budapesten mindig biciklivel közlekedem, kivéve, amikor esik az eső, de tegnap például ez sem tántorított vissza: az egyik kezemmel a kormányt fogtam, a másikkal az esernyőt. Nemrég pedig kaptam egy Royal Enfield 350 motorkerékpárt egy szponzornak köszönhetően, tavaly, hatvankét évesen tettem le a vizsgát hozzá. Imádom, egész nyáron ezzel jártunk, a feleségem felült mögém, és bejártuk a Balaton-felvidéket, a Bakonyt, néha megálltunk motoros és bringás pihenőhelyeken, ettünk valamit, vagy kávéztunk, és mindig vittünk magunkkal fürdőruhát is, arra az esetre, ha útba esne egy strand. 

Akkor a járművek iránti szeretetében egy bizonyos fokig mégis megmaradt az a reál érdeklődés, ami a Budapesti Műszaki Egyetemen jellemezhette… 

Azért nem olyan módon van meg bennem a műszaki véna, mint édesapámban volt, akinek gépészmérnökként valószínűleg az lett volna az első dolga, hogy szétszedi a motort. Én maradok inkább a szakszervizeknél. És, mint mondtam, mindent szeretek, ami gurul, idén nyáron például forgattunk egy tízrészes dokumentumfilm-sorozatot a Sport1 számára amerikai NBA-kosárlabdasztárokról, én leszek a narrátora. Szerettem ezt a feladatot, a kosárlabda is nagy szenvedélyem. 

Amikor a szerepre készült, sokat gombfocizott. Ennyi gyakorlás után ha nem is profi, de azért kiváló játékossal szemben lenne esélye nyerni? 

Nem hiszem, ezt a sportot folyamatosan űzni kell, egy kapura lövéshez például más merevségű nyomópálca ideális, mint egy passzhoz, nehéz mindezt kitapasztalni, nagyon finom mozdulatok szükségesek, nekem már nem elég ügyes a kezem hozzá. Viszont biliárdozni nagyon szeretek; sok szempontból hasonlít a gombfocira, hiszen ugyanolyan lényeges a pattanási szögek kiszámítása, vagy a szemmel való saccolás.  

A Lepattanó csapata Patrick Duffy-val a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon

A Lepattanó kapcsán pedig külön kihívás lehetett, hogy kreatív producerként is közreműködött benne. Mit jelentett ez a feladat a gyakorlatban? 

A producer kifejezés Magyarországon mindig kicsit nagyképűen hangzik, mert nem arról van szó, mint Hollywoodban, hogy egy szakember a saját, vagy egy stúdió pénzét kockáztatja, aztán jó esetben hatalmasat kaszál. Nálunk a filmek állami pénzből készülnek, azaz lényegében a producer feladata a pályázatok írása. Azért vállaltam, mert Vékes Csaba rendező jó barátom, korábban már több színházi előadáson és három filmen is dolgoztunk együtt. A kreatív munkálatokból is kivettem a részem, Gönye László Vékes Csabával közösen írta a forgatókönyvet, és ha vitás helyzet támadt köztük, vagy csak simán kikérték a véleményemet, akkor javaslatokat tettem. Emellett a castingban is részt vettem, még a kisebb epizódszereplők kiválasztásában is, illetve a vágásban is. Utóbbiban nem konkrétan mint vágó, hanem amikor elküldtek egy frissen elkészült részletet, akkor megmondtam, hogy tetszik, vagy éppen min kellene változtatni. Így kerültem fel a stáblistára jobb híján kreatív producerként, de írhatták volna azt is alám, hogy alkotótárs, aki az ötleteivel gazdagította a filmet. 

Gondolom, már csupán a vágás miatt is, számtalan alkalommal megnézte a filmet. Tud nevetni a saját poénjain, amikor viszontlátja magát? 

Megesik, de alapvetően nem szeretem megnézni azokat a filmeket, amelyekben szerepelek.

Szégyenlősségből, vagy más áll emögött? 

Nem tudom megmondani. Egyszerűen nem szórakoztat a saját magam látványa, ez már fiatalkoromban is így volt. A legtöbb rendező, miután leforgat egy jelenetet, odahívja a színészt, hogy nézze meg, hogyan sikerült, de én mindig inkább azt kérem, hogy mesélje el pontosan, hogyan sikerült, és én majd fejben elképzelem, mert máskülönben csak megzavarna a koncentrációban. Aztán amikor elkészül az adott produkció, sokszor kifejezetten fájdalmas beülni a moziba és megnézni, mert rögtön kiszúrom, ha egy adott jelenet vagy akár egy hangsúly nem sikerült tökéletesen, és rossz érzés, hogy ez már így marad fent az utókor számára. 

Nagyon kritikus magával szemben?

Azt gondolom, az ördög a részletekben rejlik, így minden apró hiba vagy nem megfelelő ritmus, nem jól leütött geg nagyon bosszantó számomra. 

A kollégáit is hasonlóképpen szigorú szemmel nézi? 

Igen, mindegyiket. 

És fel is hívja a figyelmüket egy-egy kisebb hibára? 

Ha lehet rajta még változtatni rajta, akkor igen, egy kész film esetében sosem.

Patrick Duffy kiemelt szerepet játszik a filmben. Érzékelte rajta, hogy ő egy teljesen más színésziskolából származik? 

Képzelje el, egyáltalán nem. Rendkívül profi és felkészült volt, bár kevés szövege van a filmben, amint megjelenik a vásznon, vagy amikor egy fontos jelenetben egy terembe belép, majd koppant egyet a botjával, és annyit mond, hogy „elég”, onnantól kezdve uralja a placcot. 

A Dallas Bobby Ewingja magyar vígjátékban bohóckodik | Magyar Krónika

Mint minden sportágnak, a gombfocinak is vannak fanatikus rajongói, a Szia, életem! rendezőjének új vígjátékának, a Lepattanónak a főszereplői azonban még egy bűncselekménytől sem riadnak vissza, hogy a szenvedélyüknek éljenek.

Valóban elképesztően karizmatikus az alakítása. Honnan jött az ötlet, hogy felkérjék a szerepre? 

Vékes Csaba álmodott egy nagyot, azt szerette volna, ha egy olyan ember játssza a milliárdos mecénást, akiről ránézésre elhisszük, hogy valóban az. Nem abban gondolkoztunk, hogy például Szervét Tibort felkérjük, majd beöltöztetjük elegánsan, mint a Valami Amerikában, és így megpróbáljuk elhitetni a nézővel, hogy iszonyú gazdag, mert az nem lett volna hiteles. Herendi Gábor említett rendezésében tökéletes, hiszen ott egy szélhámost alakít, aki közel sem olyan jómódú, mint amilyennek mutatja magát, az esetünkben azonban egy valóban pénzes embert kerestünk. Hiszen, ha például sikerült volna Bill Gatest felkérni, az ő esetében sem kételkedne a néző abban, hogy gond nélkül átutal százmillió forintot, miként Patrick Duffy kapcsán sem. És nagyon jó választás volt a szerepre, örülök, hogy Vékes Csabának megvalósult ez az álma. 

Ön egyébként miként viszonyul a Dallashoz, nézte rendszeresen régen? 

Néhány epizódot láttam természetesen, de nem váltam a függőjévé, ismertem a főbb szereplőket, emlékszem Jockey Ewingra, Samanthára, a gyönyörű kabriókra, a piros Mercedesekre és a finom whiskykre.

Tudni lehet önről, hogy szeretet hazavinni kellékeket emlékként mindegyik produkciójából. A Lepattanó forgatásáról mit őrzött meg? 

Megkaptam a csapatunk mezét és a zászlóját, amelyet az egész stáb aláírt, nemrég pedig a Miskolci Gomb-Ászok Gombfoci Egyesület készített nekem egy gombfocifigurát, amelyre rányomtatták az arcomat. 

És melyek a legbecsesebb relikviái az egyéb szerepei kapcsán? 

A stand-up-fellépéseimre elviszek magammal mindig két forgatókönyvet, a Kontrollét és a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten szkriptjét. Azért ezt a kettőt, mert ezek jelentik számomra a filmkészítés két végletét. Jancsó Miklós lényegében a kamerával írta a forgatókönyvet, estéről estére, délelőttről délelőttre mindig kicsit módosított rajta, újabb jeleneteket talált ki, azokat kis cetlikre írta fel, mert az alkotói folyamat és mi, színészek folyamatosan inspiráltuk. És a nem éppen szokványos munkamódszere ellenére mégis mindig tökéletesen összeállt és működött a kész film. A másik véglet pedig a Kontroll: a teljes forgatókönyv storyboardokkal volt illusztrálva, minden egyes kameraállást már két évvel a forgatás előtt lerajzoltak. Amikor a film elején Eszenyi Enikő a piros magassarkújában spiccesen, egy bontott üveg pezsgővel lemegy a mozgólépcsőn, az is kockáról kockára meg volt rajzolta, pont úgy, ahogyan később a vásznon láthattuk. 

Egyszer beszélt arról, hogy szeret a gyerekeivel moziba járni. Milyen filmeket részesít előnyben ilyenkor? 
Mostanában inkább otthon szoktunk DVD-n filmeket nézni, múltkor viszont szembe jött a Filmio kínálatában a Mephisto, és azt tekintettük meg, hatalmas élmény volt újra látni, nem véletlenül kapott Oscart. Nagyon szépen alkotta meg Szabó István, minden mellékszereplő csodálatos, Hendrik Höfgen szerepében Klaus Maria Brandauer szenzációs, miként Rolf Hoppe is a kicsit pufók arcú kopasz náci vezérként. Van az a jelenet, amikor éppen Mephistót játssza a főszereplő, és szól neki az ügyelőtiszt, hogy várják a jobb egyes páholyban, felmegy, hátulról követi a kamera, látjuk a Rolf Hoppe által alakított tábornagy kopasz fejét és a gyűrött nyakát, majd megfordult, hosszasan csak nézik egymást félmosollyal a szájuk sarkán, Klaus Maria Brandauer csak néz a kamerába kifestve, és ebben a jelenetben benne van az egész karaktere. A tiszt aztán tetőtől talpig végigméri, mondja neki, hogy látja, izzad a tenyere, és puhány a kézfogása, és ezután szavak nélkül is érzékelni lehet a tekintetéből, hogy arra gondol, be fogják darálni ezt a színészt. Tényleg szenzációs.

A Lepattanó szeptember 26-tól látható a mozikban a JUNO11 forgalmazásában.

Fotók: a Lepattanó című film Facebook oldala