Világbajnok kakaós csigát és zabszeletet sütnek, kenyereik, pogácsáik a környék kedvencei. Pályaelhagyók, vagy inkább pályamegtalálók, de hogy mi közük Az ember tragédiájához és egy öreg mosodához, ahhoz végig kell olvasni ezt az írást.
Sinka István legismertebb művét immár hitelesen, teljesen szöveggel olvashatjuk, emellett ajánljuk Romsics Ignác hatszáz oldalas, olvasmányos Kosáry-monográfiáját, valamint Bányai István újra kiadott Zoom című munkáját.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Sorozatunkban Hadady Emmát mutatjuk be, aki orvos férjével halt mártírhalált Celebeszen a második világháború alatt.
Soufflée, galantine, créme, ragout és macaroni. Receptek a velencei Danieli hotelből, Ilona tantitól és a záhi kastély szakácsnőjétől. Angol, német, olasz fogások mellett az ugyancsak jónak ígérkező oláh palacsinta leírása. Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola receptjei ugyanolyan színesek, izgalmasak és sokfélék, amilyenek élete eseményei voltak.
Több mint hetven éve, 1955-ben halt meg Albert Einstein, Thomas Mann és Fedák Sári, és ennek jelentősége van a magyar olvasók szempontjából is. Januártól ugyanis felkerülhettek műveik az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárának kötetei közé, így bárki letöltheti őket a „polcról”.
Ők voltak a közönség kedvencei, az igazi táncosok, akik jégre vitték a csárdást, a palotást. Tél és tavasz közt őket figyeltük, szurkoltunk és bosszankodtunk, mert a bírók újra és újra a szovjeteket hozták ki döntősnek. A Magyar Sportújságíró Szövetség életműdíját idén Regőczy Krisztina és Sallay András kapta. Gratuláció és köszönet nekik!
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. A rendszerváltozás előtti korszak egyik sikerszerzőjét, Fehér Klárát mutatjuk be sorozatunk új epizódjában.
Volt csodagyerek, akrobata, bergen-belseni túlélő és a Las Vegas-i kaszinók műsorait megtervező menedzser. Aztán megismerte Pavarottit, és létrehozta azokat a megakoncerteket, amelyeken a Három Tenor a fél világot elbűvölte a pezsgő áriával és az Ave Mariával. Rudas Tibor útja a Hajós utcától Santa Monicáig.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Véletlenül került egy néprajzi gyűjtőcsoportba, korszakos tudós lett az archaikus népi imádságok feldolgozásával. 105 éve született dr. Erdélyi Zsuzsanna.
Jártunk patakvölgyben, tisztáson, árnyas ösvényen. Szóba kerültek szerzetesek, püspökök, sztárséfek, Elon Musk és a nyíllal megsebzett indiánok. Ettünk, ittunk, elképedtünk, és aki azt hiszi, hogy az erdőben csak a csalán, a kökény meg a gombák ehetők, az nem tudja, mit veszít. Növényvakok, figyelem: Bózsó Gyula erdész varázslata következik.
Pénzügyi világcégnél dolgozik, munka után tölt órákat a maga fejlesztette internetes galériával. Ezen minden színvonalas magyar képző- és iparművész szerepelhet, bemutatkozhat, meghirdetheti kiállításait és munkáit. És nem kell érte fizetnie.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Elvesztette az otthonát, két fia meghalt, férje és lánya külföldre menekült. Esterházy Móricné Károlyi Margit a családi kastély melletti szerzetesi cellában élt élete utolsó éveiben.
A túlélés záloga náluk van, mondják könyvük szereplőiről. Ebben a könyvben az ország leghátrányosabb helyzetű lakói szerepelnek. Csenyéteiek, lyukóvölgyiek és a többiek. Őket hozza közelebb a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két munkatársa, Mátra Roxána és Majoros Árpád Csaba.
Sírtunk és nevettünk, míg Kollár Noémi elmesélte a történetét. A betegségről, amit elhanyagolt, és ami miatt le kellett vágni a lábát. De arról is, hányan álltak, állnak mellette, és ez mennyi erőt tud adni. Ha hisznek az emberben, könnyebben tud hinni önmagában.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. A kismarosi ciszterci nővérek közösségének alapítója, a börtönben kétszer is éveket töltő szerzetesnő élete.
Egy aprócska faluban beszélgettünk gigászi hegyekről és hegymászó óriásokról. Alázatról, igazi teljesítményről, a Csomolungma-bizniszről és arról, hogyan találja meg az ember az otthonát. A Magyarok a világ nyolcezresein nevű expedíciósorozatot a hegymászó és színházi ügyelő Kollár Lajos alapította, aki a Dunakanyarból költözött, inkább menekült a Bükk lábához.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Egy megrendítő 20. századi sors, embermentéssel, Gulagon eltöltött évekkel, nagy tudással, igaz emberséggel. Sorozatunk új epizódjában Karig Sára történetét meséljük el.
Mire éhezünk valójában? Mi helyett eszünk, miért hízunk, miért válik túl fontossá mindaz, ami a tányéron, a hűtőben, a zacskóban van? Egy túlsúlyos országban ezt a kérdést nem csak kalóriák és tápanyagok tekintetében kell megvizsgálni. Lukács Liza tanácsadó szakpszichológust az evéshez való viszonyunkról kérdeztük.
Hazafias feliratok és suta reklámok, biedermeier színesség és népies motívumok. Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig címmel látványos kiállítás nyílt meg a Néprajzi Múzeumban. Ahol a kronika.hu szerzője is képviseltette magát saját tányérjával…!
Tormás céklakrém, feketeribizli-lekvár, bodzaszörp és más finomságok. Kis falu, nagy hátrány, esély, jövőkép, remény. A Máltai Szeretetszolgálat az ország leszakadó településein is jelen van, állami programhoz csatlakozva azon dolgozik, hogy a helybéliek meglássák a lehetőségeiket, és tudjanak élni is velük.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Teleki Pál menye volt, szívében mindvégig erdélyi maradt. A zabolátlan zabolai grófnő, az örök lázadó Mikes Hanna története.
A szegedi női klinikán egyetemisták önkénteskednek a kórházban hagyott, haza nem engedhető újszülöttek mellett. Etetnek, ölelnek, simogatnak, dúdolnak. Az Örökké Haza projekt egyik alapítója, a jogásznak készülő Kiss Teodóra mesélte el a történetüket.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Az első magyar ügyvédnő betörőket, gyilkosokat és futballszurkolókat is képviselt a bíróság előtt. Ismerjék meg Ungár Margit történetét.
Valamikor csupa hasonló kis üzlet sorakozott itt, a pesti utcán. Lámpaernyős, kárpitos, cipész, könyvkötő, paplankészítő, kalapos, vasbútorgyártó, még egy pongyolaáruház is üzemelt. Király utca 98., megjöttünk.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Banga Ilona olyan jelentős tudományos eredményeket ért el, hogy a Nobel-díjat is megkaphatta volna. Szent-Györgyi Albert egykori munkatársát mutatjuk be.
Otthonnak készült, emlékház lett. A 90 éve született építész már nem költözhetett be a Városkúti úton álló épületbe, de szellemisége megtölti a teret. A Műcsarnok is új kiállítással tiszteleg az évfordulón.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Sorozatunk következő epizódjában a bácskai földbirtokosból Habsburg főhercegnévé, majd kazánfűtővé lett Lelbach Irén történetét mutatjuk be.
A magyar ismeretterjesztők az ő köpönyegéből bújtak ki. Vagy inkább szerzetesi habitusából. A természettudomány népszerűsítője, az okos kíváncsiságot serkentő, a tisztelt és népszerű fizikatanárra, Öveges Józsefre emlékezünk születésének 130. évfordulóján.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Radnóti szerelme és múzsája volt a festő Beck Judit, aki Major Tamás feleségeként emlékezetes színészportrékat festett.
Megtanultuk, honnan hová, talán még azt is, hány országon át folyik a Duna. De vajon hány híd emelkedik felette, hol van a legszűkebb pontja, kicsoda Signor Danubio, és honnan kapta nevét az Ínség-szikla? A Kék Duna keringő pedig valójában nem is bécsi? Érdekességek áradata következik.
Tragikusan pontos másolat egy arcról, amely soha többé nem mosolyog, nem sír, nem reagál. Halotti maszkok a világtörténelem sok korszakában készültek, a fényképezés megjelenésével fokozatosan veszítették el jelentőségüket.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. A Sziklakórház főápolónője, a kitelepített, börtönbe zárt, sokféle módon meghurcolt Andrássy Ilona rémtörténete következik.
Száraz lábbal a Duna alatt? Évente kétszer van lehetősége a földi halandónak arra, hogy a Nagymaros és Visegrád között húzódó közműalagúton átsétáljon a vízfelszín alatt. A klausztrofóbiásokon kívül mindenkinek ajánlható, különleges program.
Kamera indul, csapó! Helyszín lehet a folyó partja, a sekély víz, egy kenu, egy sátor, egy hatalmas fa oltalma. A magyar filmekben rendre felbukkan a Duna, de néha nem önmagát játssza.
Színész, rendező, szenvedélyes igazságkereső, aki gyorsan kiábrándult a kommunizmusból. 1958 januárjában koholt vádakkal és példát statuálva kivégezték a győri színház főrendezőjét. Az ő történetével tisztelgünk 1956 mártírjai és áldozatai előtt.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Sorozatunk következő epizódja egy árva lányból hercegnévé vált nő élete, akinek története összefonódott az Andrássy út 60. szám alatti házzal.
Felelet és Szerelem, Niki és bópeer, G. A. úr és Képzelt riport. Könyvben, színpadon és filmen. Déry Tiborra emlékezünk három tételben.
Szikvizes üvegektől öntözésig, vízemelőtől aranymosóig van itt mindenről kép, tárgy, dokumentum. Az esztergomi Duna Múzeumban tényleg minden a vízről szól. Dunáról, Tiszáról, Balatonról, folyókról, tavakról, kutakról, múltról és jelenről.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Robert Capa bizalmasa, a szürrealizmus nemzetközi alakja volt a különös világcsavargó Kati Horna.
Szegeden született, Londonon át jutott el a legmesésebb keletig, Indiáig. Királyok, maharadzsák, világhírű múzeumok vásároltak tőle. Dolgozott Cartier-val, és nagyvonalúan támogatta a magyar közgyűjteményeket. Sikertörténet a 20. század első feléből.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Az első magyar mérnöknő, a Hajós Alfréd tervezte uszoda statikai terveit is készítő Pécsi Eszter sorozatunk következő szereplője.
Egy valóságos angol lány és egy fiktív magyar orvos szerelmének története archaizált nyelven, letehetetlenül. Széchey Ritával a könyve miatt ültünk le beszélgetni, de kiderült: az ő története is könyvbe kívánkozik.
Jellegzetesen dörmögő hangját elég meghallani. A Nemzeti Színház színpadától a rádiókabaré stúdiójáig mindenhol otthon érezte magát. Szerette az életet, a nőket, a jó szerepeket, a sikert. A Nemzet Színésze volt.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. A ma 100 éve született rendező, Zsurzs Éva életét és életművét idézzük fel.
Székesfehérváron, egy belvárosi társasház udvarán van az a miniváros, amelyen szerelvények zakatolnak keresztül, van lakó- és ipari övezete, vízimalma, kosárlabdapályája, százhúsz lakója és hatalmas rajongótábora.
A napokban elhunyt Székely Tamásról kevesen tudták, hogy a magyar szecesszió nagy alakja, Komor Marcell unokája volt. Abban a házban lakott, amelyet nagyapja és annak építésztársa, Jakab Dezső épített a két család ikervillája elé.
Valamikor réges-rég, hajdanában, amikor az órák számlapján még csak egyetlen mutató járt körbe…Kezdődhetne így egy mese, de most igaz történet következik. Megnéztük a székesfehérvári óramúzeumot és mestersége címerét, az órajátékot.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Egy mártírhalált halt református misszionárius, Molnár Mária története sorozatunk következő epizódja.
Egy komika tragédiái. A férj tízéves hadifogsága, egy felkarolt kisfiú, akiből gyerekgyilkos lesz… Fónay Mártára emlékezünk születésének 111. évfordulóján.
A libamájfelfújttól a körözöttig volt ott minden. A magyar gasztronómia történetének legfényesebb ékköve, Gundel Károly étterme legendás hely volt. Most azt derítettük fel, hol és hogyan készültek a csodálatos fogások.
Amikor Kalkuttai Szent Terézt már csak gépek tartották életben, és ő a megváltó halálért fohászkodott, két percre áramszünet lett a kórházban. Így hagyta el a földi világot. Ezt is elmeséli Tihanics Norbert Fény a sötétségben – Teréz anya öröksége című dokumentumfilmje.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Sorozatunkban a férjével együtt korszakos felfedezést tevő vegyészt, a morfium előállításában komoly szerepet vállaló, odaadó feleséget, Kelp Ilonát mutatjuk be.
Egy szavazáson Kisszékelyt választották Tolna vármegye legszebb fekvésű településének. Lázár Ervin és Vathy Zsuzsa második otthona ezentúl alkotni vágyó művészeket is vár, mert ha valahol tökéletesen lehet összpontosítani, akkor itt biztosan.
Három karakter, három küzdelmes életút az evangélikus lelkésznők első nemzedékéből. A nyáron megjelent Elhívás, elutasítás, megérkezés című kötetből a személyes sorsokon túl képet kaphatunk az egyház háború utáni és a Kádár-korszak hétköznapjainak nehézségeiről és igazságtalanságairól.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. A makói születésű, de a Házsongárdi temetőben nyugvó, tragikus életű költő, Hervay Gizella története sorozatunk következő epizódja.
Egy magyar innováció menetel a világhír felé. Nyolc fura kis Marokbaba, (lesz majd több is!), egy építésznek tanuló fiatal nő, a családi támogatás és egy köréjük szerveződő lelkes közösség, a magyar fejlesztő szakma sikertörténete.
Fia szerint nehéz ember volt, a nézők egy emberként szerették. Ő volt a szimpatikusság iskolapéldája, akinek a szeme sarkában mindig ott bujkált a nevetés. 120 éve született Ráday Imre, aki elsőként kapta meg a Kazinczy-díjat.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. A második Andrássy lány, az okos és művészi érzékenységű Borbála kitelepítési naplója letehetetlen olvasmány.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. A Juhász Gyulát is analizáló pszichiáternő, Hajdu Lilly megrázó története sorozatunk következő epizódjában.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Sorozatunkban Ottrubay Melindát mutatjuk be, aki az Operaház első számú balerinájaként ment férjhez Esterházy Pál herceghez, és osztozott vele jóban-rosszban. Főleg rosszban…
Doborgazsziget, Dunabogdány és Fadd-Dombori különleges szabadstrandjait ajánljuk.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Az erdélyi irodalom kevéssé ismert alakját, a színésznőből íróvá lett Ignácz Rózsát mutatjuk be sorozatunk új epizódjában.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Sorozatunkban a növényábrázolás művészét mutatjuk be, akinek képeivel átfogó botanikai művekben és a Búvár Zsebkönyvekben is találkozhattunk.
Egy Miskolcon élő asszony, Juszkóné Molnár Éva megírta, milyen volt az élet egy szorgalmas és tehetős kisalföldi parasztcsaládban a század első felében.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Sorozatunkban a csodagyerekből világhírű zongoraművésszé lett Fischer Annie-t mutatjuk be, aki horgászott, főzött, rejtvényt fejtett, s még meccseket is nézett.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. A hatalmas teljesítményű Klebelsberg Kunó feleségének visszaemlékezései alapján készült sorozatunk újabb epizódja.
Károlyiak, Fehérvárcsurgó. A hatalmas, százszobás, romantikus kastély a Bakony és a Vértes között, a Móri-árokban várja a látogatókat. Izgalmas múltját többek között a családi receptek is megőrizték.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Rejtőzködő festő, boldog asszony – Czóbel Béla feleségét, Modok Máriát mutatjuk be sorozatunk legújabb epizódjában.
Csákvár szívében áll az egykori Esterházy-kastély. Az impozáns kastély ma kórházként működik, viszont a körülötte elterülő angolpark szabadon látogatható.
Megmászta a világ nyolcadik legmagasabb hegyét, túrákat vezet több kontinensen, kiigazodik a BBC-nél és a Himalája régiójában. Kovács Zsuzsanna abból él, ami a hobbija: utazásból.
Gyönyörű épület, történelmi család, szerelem, halál. Nádasdladány a magyar történelem egy darabja.
Végy nagy adag szaktudást és ambíciót, keverj hozzá újítókedvet, fűszerezd egy kis rejtéllyel, és máris kész a ma 190 éve született Kugler Henrik élettörténete.
A Budapesttől alig másfél órányira lévő kastély történetében a szabadkőművességtől a futballig minden akad.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Sorozatunk új epizódja a gyermekorvos és csecsemőotthon-alapító Pikler Emmit történetét meséli el.
A növénynemesítés Mekkája volt, ma egy kellemes nyári kirándulás célpontja. Ideje felfedezni Alcsútdobozt.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Egy bájos, okos asszony, Virág Teréz volt az első magyar pszichológus, aki a transzgenerációs traumákkal foglalkozott. Őt mutatjuk be sorozatunk következő epizódjában.
Húsz évvel ezelőtt járt először Amazóniában, nemrég pedig visszatért az őserdőbe Hajdu Zsanett biológus, gyógynövényszakértő. Mint lapunknak elmondta: meghökkentő élmény volt, hogy neki kellett visszatanítania a hagyományos ismereteket az indián falvak lakóinak.
Valahol mindig szól a zene, valahol mindig zajlik egy dráma. A színház szeszélyes üzem, tele tehetséges, elkötelezett, izgalmas emberrel. A Vörösmarty Színházban Bécsi Attila üzemeltetési vezető és Németh Mariann rendezőasszisztens kalauzolt végig bennünket.
Az elborzasztó horrorfilmek korában egy véres gyerekcipő. Régi bűnök hosszú árnyéka, a felderítés módszereinek fejlődése, csendőrök, rendőrök és Kántor, a legendás rendőrkutya. Mindezzel találkozhatunk, ha elmegyünk a Rendőrmúzeumba.
Báró Inkey Laya életének felfoghatatlan tragédiáit fia, Thassy Jenő könyvéből ismerhetjük meg. Szerbek, oroszok, gyilkosságok, nemi erőszak, kitelepítés, emigráció: címszavakban így mesélhető el Laya kálváriája. Akaraterejét mégsem törte meg semmi.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Sorozatunkban az iskolateremtő idegtudós, Szentágothai János feleségét, Biberauer Alice-t mutatjuk be.
Könnyed volt, karakteres és mestere a szakmájának. Nagy művész, bátor, szókimondó ember. Zaklatott vándorból boldog családapa. A magyar színjátszás egyik nagy alakjára, Darvas Ivánra emlékezünk.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Sorozatunkban ezúttal Andrássy Katinka húgát, Klárát mutatjuk be, aki elvált herceg férjétől, szalonjában fogadta a népi írókat, fellépett a nácizmus ellen, és támogatta a lengyel menekülteket.
Kicsit poros, kicsit kormos, de kincseskamra. Föld-, tűz- és vasillatú műhely, ahol nagyapai örökséget visz tovább egy a múlt tiszteletét valló fiú.
Kolozsvár, család, hétköznapok. Nem a századelőről, nem is Trianon korszakából vagy a Ceausescu időkből. Hanem a kétezres évekből. Egy erdélyi családanya jókedvű, életszagú, ráismerős történetei.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Új sorozatunkban ezúttal a világhírű professzor lányát mutatjuk be, akit katolikus egyetemistaként egy náciellenes megjegyzésért vittek Auschwitzba. Ott tanult meg lengyelül, fordító lett. Élete tragikus autóbaleset után ért véget.
Jancsó Attila még nincs harmincéves, de lelkes lokálpatriótaként már öt éve emlékházzá alakította dédszülei dömsödi otthonát. Menti és őrzi a múltat, megmutatja a zománcos vájling, az otthon főzött mosószappan és használóik világát.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Doktori fokozattal, életművel, nemesi címmel, szépséggel, megindító történetekkel. Egy kolozsvári tudós-pedagógus küzdelmei a háború és Trianon árnyékában.
Sok család polcán ott van Benedek Elek unokája, Lengyel Dénes Régi magyar mondák című könyve. De érdemes felcsapni önéletrajzi kötetét is, melyben hosszan és élvezetesen ír a nagyapjáról és a tehetségekben bővelkedő Benedek családról.
A Magyar Tudományos Akadémia megalapításával kezdődött nemzeti történetünk legszebb fejezete, a reformkor. A Nemzeti Múzeum új, Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című kiállítása a korszakhoz kapcsolódva úgy mutatja be a múltat, hogy abban mégis a jövőnek van a legnagyobb szerepe.
Lóháton a mongol síkságon, patagóniai sziklákon, keresztül az ausztrál kontinensen. Csak annak való az ilyesmi, aki sokat bír, sokat tűr, van benne alázat, és figyel a vele tartó másik lényre, a lóra.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Doktori fokozattal, életművel, nemesi címmel, szépséggel, megindító történetekkel. Egy nagyszerű művész, Szörényi Éva fordulatokban gazdag élete és pályája a magyar színháztörténet fontos fejezete.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Doktori fokozattal, életművel, nemesi címmel, szépséggel, megindító történetekkel. Új sorozatunk második része Weiss Edithet mutatja be.
Nincs partner? Nem baj, van helyette csapat. Nincs tánctudás? Nem szükséges. Mozgás, öröm, agytorna – ez a szenior örömtánc definíciója, amelynek igazságát az országban már több ezren tapasztalják. Riportunk az örömtánc egyik szentendrei alkalmáról.
A 20. század női olvasata. Művészek, tudósok, legendás pedagógusok, életmentők és a társaság kedvencei. Doktori fokozattal, életművel, nemesi címmel, szépséggel, megindító történetekkel. Új sorozatot indítunk.
Van ebben a történetben méret, mérték, érték és egy klasszikus szakma művelése a legmagasabb fokon. Gangel Benjámin férfiszabó műhelyében körüljártuk, mennyire másképpen viseli az ember azt a ruhát, amit jó anyagból és nagy tudással szabtak rá.
Hogyan készül a szegedi papucs és a halasi csipke? Mi a kékfestés titka és mi a bajai halászléé? Sorozatunkban a hungarikumok és a Magyar Értéktár kincseinek műhelytitkait mutatjuk be.
Szépség és elegancia, egy békebeli fürdőváros épített öröksége és persze legendás lakói: Balatonfüred központjában sétáltunk.
Bencések, fürjek, nagy művészek, tehetős polgárok, jó adag szerencse és valamennyire a Balaton is – Füred története az el nem játszott esélyről szól, a jó gazdáról, a lehetőségről és leginkább a vízről.