1775-ben vette kezdetét az amerikai függetlenségi háború, amelyet tizenhárom angol gyarmat vívott az anyaországgal, Nagy-Britanniával szemben. A gyarmati hadsereg főparancsnokának George Washingtont, a francia–indián háborúk kiváló hadvezérét, gazdag virginiai ültetvényes képviselőt választotta a második kontinentális kongresszus. Washington tudta, hogy a hosszú távú katonai sikerhez nem elegendők a milíciák, szervezett haderőre volt szüksége a brit reguláris egységek ellen. Ebből fakadóan előszeretettel alkalmazott tapasztalt európai tiszteket, akik önként jelentkeztek a még szervezés alatt álló hadseregbe. Közöttük találjuk gróf Kazimierz Pułaski lengyel szabadságharcost, valamint magyar bajtársát, Fabriczy Kováts Mihályt.
A kalandortermészetű magyar huszár köznemesi családba született Karcagújszálláson az 1720-as években. A Habsburg Birodalom hadseregében kezdte meg katonai pályafutását, harcolt az osztrák örökösödési háborúban (1740–1748), majd oldalt váltott, és francia zsoldba szegődött. 1752-től a porosz hadsereg kötelékében találjuk, ahol kilenc évig szolgált. A hétéves háborúban is II. Frigyes katonájaként harcolt, szabadcsapatokban tevékenykedett, amelyek a polgári lakosság ellen is követtek el atrocitásokat. Feltehetően ennek okán dezertált az akkor már kapitányi rangot elérő Kováts. Ezt követően a Lengyelország első felosztását megelőző politikai zűrzavarban igyekezett érvényesülni. A Habsburg-hatóságok azonban lecsaptak rá, Késmárkon elfogták, ám rejtélyes körülmények között végül felmentették. Feltehetően értékes porosz katonai térképeket adott át a hadvezetésnek, ezért bocsátották meg árulását.
Ezután úgy tűnt, hogy Kováts visszavonul, hiszen letelepedett és megházasodott. Nyughatatlan természete azonban tovább hajtotta, így visszatért Lengyelországba; feltehetően ekkor ismerkedett meg Kazimierz Pułaskival is. Az ország 1772-es felosztását követően viszont ismét légüres térbe került. Ekkor vette fel a kapcsolatot a szerveződő amerikai kontinentális hadsereggel. Levelet írt Benjamin Franklinnek, aki ekkor párizsi nagykövetként dolgozott. Üzenetében kiemelte katonai tapasztalatait, valamint hangsúlyozta a szabadság ügye melletti elkötelezettségét.
A magyar kalandor 1777-ben utazott el családját hátrahagyva a tengerentúlra. Eleinte nem találta a helyét, ám amikor Washington a kongresszus beleegyezésével dandártábornokká nevezte ki Pułaskit, Kováts is vele tartott. Az ő szolgálatában jutott el az ezredesi rangig, és lett a Pułaski-légió kiképzője. A pár száz fős, gyalogosokból és könnyűlovasokból álló szabadcsapatot az angolok által fellázított indiánok ellen is bevetették. Legismertebb haditettük egy roham volt, amelyet a Charles Town ostromára készülő britek ellen indítottak 1779-ben. Ebben az ütközetben, a csatatéren halt meg Kováts Mihály: a lován vágtatott, amikor találat érte. Nem sokkal később, a savannah-i ütközetben bajtársa, Pułaski is elesett.
A két emigráns katona így is maradandó hatást gyakorolt az amerikai hadtörténelemre, hiszen meghonosították az országban a „kis háború” taktikáját: a rendkívül mobilis könnyűlovascsapatok rajtaütésszerűen támadtak az ellenségre, és megzavarrák az utánpótlási, illetve ellátási vonalakat. Emellett Kováts porosz mintára megírta az amerikai lovasság első szabályzatát, ezért Pułaskival együtt az amerikai lovasság atyjaként tartják számon.
Kováts Mihály életéről bővebben Pintér Zoltán Árpád írásaiban olvashat.
A sorozat előző részét itt találja:
