Mészáros Márta volt az első filmrendezőnő, aki elnyerte Berlinben a fődíjnak számító Arany Medvét 1975-ben az Örökbefogadás című drámájával. Külföldön feminista alkotóként ünnepelték, ő maga viszont sosem tartotta magát annak, noha a műveiben hangsúlyosak az olyan női főszereplők, akik fittyet hánynak a társadalmi elvárásoknak, és a saját kezükbe veszik a sorsuk irányítását. De ugyanígy visszatérő elemnek számít a gyerekvállalás, a szülő és gyermek viszony vagy az árvaság kérdése, nem véletlenül. Maga is egy szovjet nevelőintézetben nevelkedett, később örökbe fogadták, így nem véletlen, hogy foglalkoztatják ezek a meghatározó élmények.
Első nőként kapta meg az Arany Medvét – Isten éltesse Mészáros Mártát!
A számos hazai és nemzetközi díjjal elismert Mészáros Márta filmrendező és forgatókönyvírót köszöntjük. (2024.09.19.)
A fent említett tematikák megjelennek a fentebb említett Örökbefogadás mellett egyebek között az Eltávozott napban vagy a Cannes-ban a nemzetközi filmkritikusok díjával kitüntetett Kilenc hónapban is, amelyben egyébként lefilmezett egy valódi szülést. Kapóra jött neki, hogy a várandós főszereplőnőt alakító Monori Lili valóban állapotos volt – a felvételek során Kende János operatőr el is ájult. Nem csoda, van egy hasonló szegmens A magzatban is, ugyan nem találtam információt arról, hogy itt is egy csecsemő valódi világra hozását látjuk-e, mindenesetre a snitt annyira valósághű és naturalista, hogy megkörnyékezett egy kisebb pánikroham, noha horrorfilmeken szocializálódtam.
Érdekes viszont, hogy míg a korábban felsorolt filmek a rendezőnő megkerülhetetlen alkotásai között maradtak fent, addig – bár jelölve volt Arany Medvére – A magzat nem vált hivatkozási alappá. Pedig, mint az az alapsztoriból is kiderül, olyan, mint egy válogatáslemez, Mészáros Márta mindegyik slágertémája megjelenik benne.
A történet főszereplője Anna – Kováts Adél – nagy szegénységben neveli két gyermekét a feltehetőleg munkanélküli férjével, hatalmas adósságot halmoztak fel, a film elején épp lefoglalják a hifitornyukat a behajtók. Így amikor az asszony ismét teherbe esik, a napnál is világosabb, hogy nem engedhetnek meg maguknak még egy kölyköt, ellenben Teréz, a dúsgazdag üzletasszony – Aliona Antonova, akinek az IMDb alapján ez egyetlen játékfilmes szerepe, pedig az alakítása alapján komoly tehetség – másra sem vágyik, csak hogy gyereke szülessen, azonban terméketlen, így olyan összeget ajánl Annának, ha kihordja neki a csecsemőt, amivel rendeződhetnének az anyagi gondjai. A nő eleinte nem akar kötélnek állni, végül mégis rászánja magát, és mivel tudja, a férje ellenezné, azt hazudja, New Yorkban kapott egy alkalmi munkát jó pénzért és elköltözik otthonról, hogy kihordja a babát.
Azaz ezúttal nem egy, hanem egyből két olyan nőt láthatunk, akik átveszik az irányítást, és mindketten felrúgják a társadalmi konvenciókat. A szülő-gyermek viszony talán itt jelenik a leghangsúlyosabban, megpiszkálva azt a kérdést, hogy a mára hazánkban már betiltott béranyaság tekintetében ahhoz tartozik-e a csecsemő, aki a világra hozza, vagy aki felneveli. És miként említettem, bár Mészáros Márta tagadja, hogy feminista lenne, ha az volna, akkor sem festhetne negatívabb képet a férfiakról. Anna férje ugyanis látszólag nem a legélesebb kés a fiókban: igazi tutyimutyi figura, akinek ötlete sincsen, hogyan juthatnának egyről kettőre, ezért a felesége rákényszerül, hogy a tettek mezejére lépjen. Teréz házastársa pedig noha milliomos, távirányítós autókkal és egyéb gyerekjátékokkal szórakozik, az egyik jelenetben babának öltözik és cumit tesz a szájába, szóval végtelenül infantilis, kellemetlenül zavaros figura.
Teljesen háttérbe is szorulnak férfiak a cselekményben, a fókusz a két nő csatározásán van. Anna teljesen egyedül marad a problémával és a döntéssel, bár tejben-vajban fürösztik, egyre inkább felemészti a gondolat, hogy át kell adni majd a gyerekét, ráadásul a férje mellett is ezentúl hazugságban kell élnie, a gyötrődése hallucinációkban is megjelenik. És a mindennapos kapcsolat során, ahogyan egyre jobban megismeri Terézt, ráébred, hogy egy szörnyetegnek készül szülni.
Ezt a kínzó állapotot Mészáros Márta olykor már-már pszichothrillerre emlékeztető jelenetekkel illusztrálja, nem kell brutális képsorokra gondolni, de
nyomasztás terén néhány pillanatban Roman Polanski Iszonyat című klasszikusa jutott eszembe.
Persze a hangsúly nem a félelemkeltésen van, hanem a két nő állandóan váltakozó dinamikáján, az anyaság lélektanának boncolgatásán és egy olyan döntésen, amellyel kapcsolatban hosszasan lehetne sorolni a pró és kontra érveket egyaránt.
Ugyanakkor nem teljesen véletlen, hogy A magzat címe általában nem hangzik el az első öt Mészáros-film között. Mint oly sokszor, itt is felkérhetett volna egy szigorúbb vágót a dinamikusabb elbeszélésmód kedvéért, az álomjelenetek pedig néha túl erőltetettek. A hatásos, a szereplők aktuális hangulatát tükröző képi világ, a két színésznő játéka, a téma súlya miatt azonban kifejezetten megérdelmi, hogy adjunk neki egy esélyt.
