Várandósan puskatussal verték agyba-főbe, tüdőlövést kapott, közben megölték a férjét és négyéves kisfiát. Történt mindez 1919-ben, egy novemberi éjszakán, egy Dráva-parti kúriában, ahová szerb katonák törtek be. Báró Inkey Ladiszlája története sehol máshol, csak fia, Thassy Jenő négykötetes, letehetetlenül izgalmas önéletrajzából állítható össze. Ilyen epizódokból, mint ez az 1919-es őszi éjszaka, amikor a megszállók megtámadták a békés családi kúriát.
Báró Inkey László és gróf Zichy Irén cseppet sem szép, de kiváló nevelést kapott lánya apja tiltakozása ellenére ment feleségül Thassy Jenőhöz és költözött vele a bogáti kastélyból a Dráva mellé, Drávatamásiba.
Laya – ahogy a társaságban becézték – együtt bálozott az Andrássy-lányokkal, táncosa volt Teleki Pál és Bethlen István, lovasversenyeken indult, lovaspólózott, és ő kalauzolta a Magyarországra érkező Széchenyi Lászlóné Gladys Vanderbiltet, mert ő tudott a legjobban angolul.
A magyar gróf, aki elvette az amerikai milliárdos lányát | Magyar Krónika
A századforduló egyik legnagyobb figyelmet keltő esküvője volt Széchenyi István oldalági rokonának, Széchenyi Lászlónak és Gladys Vanderbiltnek New York-i egybekelése. Ady a magyar valóságtól elszakadt aranyifjúnak látta a grófot, ő viszont később washingtoni és londoni magyar nagykövetként bizonyította hazaszeretetét.
Édesanyját korán elvesztette, fiatal mostohájával nem volt jó a viszonya, talán ezért is ragaszkodott ennyire a házassághoz. Nem választott túl jól, legalábbis kortársai szerint, de az asszony soha nem panaszkodott adósságba gyakran keveredő, nem túl fényesen gazdálkodó férjére.
Az a bizonyos rémtörténet az első világháború utáni zavaros időkben történt, amikor a szerbek át-átcsaptak a Dráván zsákmány reményében. A rémes éjszakán a támadók átfűrészelték a kúria ajtaját, úgy jutottak be összesen kilencen. A kis rézágyában fekvő, négyéves Endrével egy eltévedt golyó végzett, a férjet szitává lőtték. A vérengzés végén a cselédek szaladtak a faluba orvosért, Kapolyi doktor ökrös szekéren vitte a várandós asszonyt kórházba, megműtötte, így nemcsak ő, de magzata életét is megmentette.
Nem lett volna csoda, ha Laya soha többé nem akart volna a tragédia helyszínére menni, de őt más fából faragták. Drávatamásiban, ebben a nem egészen hétszáz lelkes faluban nevelte fel a fiát, küszködött a gazdálkodással, mert családi birtokaik nagy része a Dráván túl terült el, így Trianon után azokat elvesztették. Volt egy rátermett intézője, azt a bika taposta halálra. Még ez is!
Az asszony összeszorította a száját, élt tovább a kúriában, de minden este puskával a vállán járt körbe, ellenőrizte a zárakat, rigliket, zsalukat. Korán kelt, hideg vízben megfürdött, felhúzta elnyűhetetlen vászonkosztümjét, és elkezdte járni megfogyatkozott birodalmát.
Fejébe vette, hogy amije maradt, azt meg kell őriznie a fiának. Ez az amúgy csenevész, de jó eszű kisfiú előbb a pécsi jezsuitáknál tanult, majd a család javaslatára katonai pályára küldték. Amikor a második világháborúban Kassára helyezték, anyja oda is utána utazott, hogy együtt legyenek.
Az ember azt hinné, több tragédia nem fér bele egy emberi életbe, de a huszadik század nem volt a kíméletesség kora. A front közeledtével az asszonyt hiába intették, ne maradjon a birtokon, képtelen volt magára hagyni maradék birodalmát. A beérkező oroszok ott érték. Előbb a küszöbön ülő öreg házőrzőt lőtték le, majd a kis Endre egykor játszótársát, egy csacsit. Az asszonyt megerőszakolták. A kúriát olyan mértékben fosztották ki, hogy a harcok után hazatérő Thassy Jenő még a szobákat sem ismerte fel. A gyönyörű porcelánokkal teli tálaló, a szalon bőrgarnitúrája, még az ebédre hívó kis harang is eltűnt.
A fiatal Thassy Jenő a vészkorszakban nagyszerűen viselkedett. Ő volt, aki motorkerékpárjával elment, hogy kimenekítse Szerb Antalt a munkaszolgálatból, és nem rajta múlt, hogy nem sikerült. Bújtatta Karinthy Ferencet, és elment a gettóba, hogy kimenekítse Kapolyi doktort, aki annak idején őt és édesanyját megmentette. Az anyja kérte erre, amikor megtudta, hogy otthonukból elviszik, összegyűjtik a falubeli zsidókat. Meleg ruhát, csomagot küldött, és egész életében fájlalta, hogy nem tudott többet tenni értük.
Anya és fia az átmenet éveit Budapesten lévő lakásukban töltötte. A fiatal Thassy a megalakuló rendőrségen kollégája lett Kádár Jánosnak is, és beosztottja a később koncepciós per áldozatává váló Sólyom Lászlónak. Nem meglepő, hogy idővel fogyni kezdett körülötte a levegő, így az emigráció mellett döntött. Még utoljára hazament, elbúcsúzott apja és soha meg nem ismert bátyja sírjától.
Anyja az óvatosan hazaküldött levelekből tudta meg, hogy fia Bécsből Párizsba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Thassy volt lovasoktató a Central Parkban, mosogató egy étteremben, majd elhelyezkedett előbb a Szabad Európa Rádiónál, később az Amerika Hangjánál.
Ott érte a hír, hogy anyja kálváriájának nincs vége. Özvegy Thassy Jenőnét osztályellenségnek nyilvánították és kitelepítették.
Nem volt a században olyan bűn, amit el ne követtek volna ellene. Öcsödön istállóban, majd egy kamrában lakott, hatvanévesen dolgoznia kellett a mezőn, de még onnan is ezt írta a fiának: „Ne aggódj, vannak itt jó emberek.”
1956 végén Inkey Ladiszlája barátai, rokonai unszolására, és az ő segítségükkel elhagyta Magyarországot. Kevéske csomaggal, annak is egy részét útközben elhagyva, fehér lepedővel a vállán, a magas hóban bukdácsolva jutott át a határon. Bécsbe egy kis szatyorral érkezett, benne szerettei fényképe, a szemüvege, az imakönyve és egy rózsafüzér. Ott találkozott újra a fiával. A szállodába felkeresték régi ismerősei, arisztokrata barátai, rokonai. Ám egy délelőtt órákra eltűnt, a kulcsát leadta, de senki sem tudta, merre lehet. A fia már a legrosszabbra gondolt, mire kipirult arccal előkerült. A szemben lévő moziba ment át, és megnézte az Elfújta a szél című filmet.
Thassy Jenő egy darabig Münchenben hagyta az édesanyját, mondván, szokja előbb a nyugati világot, mielőtt átkel az óceánon.
New Yorkba érkezésekor a bevándorlási hivatal emberei a fejüket vakarták, mert a régimódi eleganciával öltözött aprócska hölgynek nem voltak meg a szükséges papírjai, viszont hibátlan angolsággal tudta elmagyarázni, ki ő, és miközben az urakat meghívta teára, ezt hangoztatta: a fiam itt, lakik, New Yorkban, nem ismerik?
Élete utolsó fejezetének színtere a szabad világ, New York városa. Reggelente mindig kalapban, kesztyűben indult felfedező útjaira, táskájában egy üveg vízzel, ezt mindig egy közeli, szomjazó fácskára öntötte. Rendszeres úticélja volt még a Hotel Plaza, ott a konflisok elé fogott lovakat kényeztette kockacukorral. Kutyasétáltatást és gyerekfelügyeletet vállalt, mindenáron feladatot akart. Kevéske pénzéből is jótékonykodott, magyar menekülteknek fizetett ebédet.
Báró pallini Inkey Ladiszlája 1968-ban New Yorkban, a Roosevelt Kórházban halt meg.
