ZebRegény Vendégház

Nevéhez illően regényes, több mint százéves kis vendégház várja a pihenni vágyókat a község szívében. A ZebRegény legkülönlegesebb eleme a pincesor előtt álló ámbitus, azaz oszlopos tornác, amit a hely eredeti, kőműves gazdái építettek a löszfal megtartására. Gondos munkájuknak hála ezt a funkcióját ma is tökéletesen betölti, a mai tulajdonosok pedig felismerték a benne rejlő értéket, és délutáni hűsölések, baráti beszélgetések, esti borozások hangulatos helyszínévé tették a verandát. Értékőrző munkájuk nem állt meg itt. Az egy éve befejezett felújításkor amit lehetett, a házban fellelt anyagokból, saját kezűleg oldottak meg, törekedve arra, hogy a lehető legtöbbet mutassák meg a rejtett kincsekből. A belső falakat például a letisztított, majd újrafugázott, de szabadon hagyott kő- és a fehérre meszelt téglafalak váltakozása teszi egyedivé. A régi padlástéglák a padlóra téve kaptak ismét szerepet, az egykori padlásgerendák a konyhapultba építve születtek újjá. Emellett a belső terekben a számos megfiatalított bútor, kint pedig az őshonos növények tesznek róla, hogy a ZebRegény mai nyelven, mégis hitelesen meséljen el egy háznyi fejezetet a település történetéből.

Fotó: ZebRegény Vendégház

AlmásGlamp Zebegény

Az AlmásGlamp nemcsak szálláshely szeretne lenni, hanem hiánytalan életérzést is át kíván adni. A névben szereplő glamp kifejezés az angol glamping szóra utal, mely a hagyományos kempingezés modern, a természetközeliséget megtartó, komfortot mégsem mellőző változata. A természetközeliség itt nem is kérdés. A szálláshely Zebegény Almáskert településrészén, ötezer négyzetméteres területen, a Börzsöny, a Malom-völgyi-patak és öreg almafák ölelésében található. A csendbe patakcsörgés, őzek, szarvasok neszezése, madárcsivitelés és az időnként elhaladó túrázók beszélgetése vegyül. A két kisebb és két nagyobb házikó lakóinak kényelméről fatüzelésű finn szauna és dézsafürdő gondoskodik. Az épületek betonozási munkálatok nélkül, fenntartható anyagokból készültek, hogy illeszkedjenek a természetbe, a hatalmas panorámaablakoknak hála pedig a látogató úgy érezheti, hogy a kint és a bent teljes harmóniában olvad egybe.

Fotó: Földházi Árpád

Treestyle Zebegény

A falu varázslatos pagonya az első pillanatban rabul ejtette a Treestyle Zebegény tulajdonosait, nem csoda, hogy itt fogtak neki „égig érő” álmuk valóra váltásának. Fent a levelek susogása, lent az állatok mindennapos látogatása volt az az élmény, ami elvarázsolta és arra ösztönözte őket, hogy nyolc méterrel a föld fölé, a lombkoronaszintre szálláshelyet építsenek. Így született meg a Treestyle Zebegény. A nagy teraszon mindenki megélheti azt a jelenséget, amely már annyi művészt megihletett: az itteni naplementét. Úgy tűnik, a település nyújtotta látvány, a Dunában tükröződő égbolt végtelen inspirációforrás, a hely ötletgazdáit legalábbis újabb építkezésre sarkallta, így megnyitották második lombházukat, a Treestyle Greenhouse-t. Ennek sajátossága, hogy a tetejét üveg borítja: a vendégek éjszaka a csillagok járását, nappal a felhők táncát és a Dunakanyart csodálhatják. Bár mindkét háznak megvan az egyedisége, a céljuk közös: legyenek annyira hívogatók, hogy általuk a vendégek megismerjék a tájat, és örökre beleszeressenek a régióba.

Naphegy Vendégház

„A Duna és megbabonázó partja, a Börzsöny csúcsai s völgyei, az erdőknek köszönhető friss levegő és a falu bájos kis utcái mind feledhetetlenné teszik Zebegényt. Aki ide egyszer ellátogat, annak utána örökké visszahúz a szíve” – állítják a Naphegy Vendégház tulajdonosai, akik a falu szélén, már az erdő fái között nyitották meg szálláshelyüket. Ázsia szerelmeseiként a Kelet kincseit és a Dunakanyar ékszerdobozának hangulatát is megjeleníteték, sőt harmóniába hozták. A tájba illő, természetes anyagokból álló kis épület nyitott belső tereit délkelet-ázsiai bútorok, illetve Indonézia és Thaiföld színvilága teszi izgalmassá. A vendégház éke a fürdőszobába vezető gyönyörű, kézzel festett, faragott indonéz tíkfa ajtó. Az erdőszéli kis ház nagy kertje a nyugalom szigete. Ez az a házikó, amit a hűvösebb, őszi vagy téli napokon érdemes talán a leginkább felkeresni, hogy a dézsakádban ülve, szaunázás közben az erdőre nyíló kilátást élvezve vagy a kandallót begyújtva, a fa ropogását hallgatva élvezhessük a Börzsönyből és a Dunakanyarból áradó nyugalmat.

Natura Hill

Az országban kevesebb mint tíz olyan szálláshely van, ahol a szállás és az étterem is szerepel a Michelin Guide listáján. Ezek közül az egyik egy pici ház Zebegényben, egy hegyoldalban, mondhatni, a semmi közepén. A Natura Hillt tíz éve nyitotta meg kéthektáros telkén a Hodik család. A fiatal pár először csak magának és születendő gyermekének szeretett volna nyugodt, egészséges életet és életteret biztosítani, ma azonban az ország minden pontjáról érkeznek a vendégek, hogy pár óra vagy nap erejéig részesei lehessenek ennek az álomnak. A kezdeti kisebb léptékű tervből mára tizenegy dunai panorámás butikszoba, szauna, jacuzzi, rendezvényterem és a sokszorosan díjazott étterem lett, ám az eredeti elképzelésből, hogy a jövő záloga a fenntarthatóság és az egészséges életmódra törekvés, a tulajdonosok mit sem engedtek. Az étterem menüsorához az alapanyagokat a saját kertjükből és gyümölcsösükből, illetve környékbeli, de legalábbis hazai termelőktől szerzik. Az épület üzemeltetését megújuló energiával oldják meg, a birtok karakterét pedig a páratlan panorámán túl a félhektáros levendulamező adja.

Zebegényi Rétesház

Immár tizenkilenc éve a környéken kirándulók szinte kihagyhatatlan állomása a Zebegényi Rétesház. A Malom-völgyi-patak partján hívogató üzlet a tulajdonosok szüleinek otthonában kapott helyet, ezért is érezheti a teraszon álló nagy fa árnyékába letelepedő vendég úgy, mintha csak vendégségbe érkezett volna. Noha az apró bolt a Monarchia Rétesház család tagja, Zebegény semmihez sem fogható energiája teljesen egyedivé teszi, a tulajdonosok pedig a minőségben sem adnak alább. A tizenkét íz bármelyikére esik is a betérő választása, biztosan nem fog csalódni. Akik pedig őszi kiránduláshoz keresnek úti célt, azoknak érdemes a rétesháztól induló Malom kört választaniuk, mert a megtett kilométerek után nemcsak a büszkeség és az élmény lesz a jutalmuk, hanem a célban beváltható réteskupon is, amellyel újratölthetik energiakészletüket.