Ruff János Gács András-díjas matematikus találmánya a Møbee kártyajáték. Bár a kártyapakli hátterét egy összetett és bonyolult matematikai fogalom – a Möbius-sík – adja, játszani vele annál egyszerűbb. A lényeg, hogy csapj fel három lapot, és találd meg minél gyorsabban azt az egy figurát, amely mindhárom lapon közös. Bármely három lap esetében ugyanis mindig pontosan egy ilyen figura lesz.

A formafelismerésen alapuló kártyajáték ötlete ismerős lehet, a Dobble kártya paklijának bármely két lapján mindig pontosan egy közös figura van. A Møbee viszont nem csak attól válik egy teljesen más játékká, hogy három lapot kell figyelnünk. Ruff János kutatási területe a véges geometria, amely a véges sok pontból építkező geometriai rendszerekkel foglalkozik. A Dobble matematikai hátterét a véges geometria egyik alapvető struktúrája, a véges projektív sík adja. A Møbee mögött azonban speciálisabb geometriai struktúrák, a véges Möbius-síkok struktúrái vannak.

A matematikus lelkesen mesél kutatási területéről, amit az tesz számára különösen izgalmassá, hogy különböző területek – geometria, kombinatorika, algebra – dolgoznak benne együtt. A kutatómatematikusi mellett a tanárszakot is elvégezte, diplomáit és doktori fokozatát Szegeden szerezte. Matematikusként az elméleti kutatás és a tanítás is közel áll hozzá, „mind a kettőt szeretem, de talán tanárként vagyok elememben” – teszi hozzá. A matematikust Szegedről a Pécsi Tudományegyetemre hívták, hogy a PTE Matematikai és Informatikai Intézetének legyen az oktatója. Pécsen alapított családot – nyolcéves hármasikrek boldog édesapja.

Bár adódna a kérdés, hogy vajon a gyerekei miatt kezdett játékfejlesztéssel foglalkozni, illetve, hogy a hármasikrek miatt vált fontossá a hármas szám, valójában a Møbee létrejöttéhez a matematikai kutatás és a tanítás vezetett.

Egyik órájára gyártotta le az első paklit, hogy megmutassa tanítványainak, ilyet is lehet. Hamarosan azonban nemcsak az egyetemi hallgatói, de barátai és családtagjai is ezzel játszottak, ezért még több különböző verziót készített házilag.

Egy-két év elteltével felmerült az ötlet, hogy piacra kellene lépni vele. Ezt a lépést már gyerekkori barátjával, Pálinkás Ervin közgazdásszal közösen lépte meg. Az első mérföldkő a prototípus bemutatása volt a 2023-as esseni játékkiállításon.

Letisztult dizájn magyar készítőktől

A Møbee kártyajáték a Möbius-síkokról kapta a nevét, az angol „bee”, magyarul „méh” utótag a lapok hatszögletű kaptárformát megidéző alakjára utal. Ez a forma a különböző lejátszási módokat is természetesebbé teszi, a Møbee ugyanis nemcsak a lapok felcsapásával játszható, hanem úgy is, hogy sorban vagy mozaikmódra illesztjük össze őket.

Ruff János

A többéves fejlesztés munkafolyamatának minden részét magyar vállalkozások végezték, a dizájntól a tesztelésen át a nyomtatásig. A játékélményhez nem kell elméleti matematikusnak lenni, a Møbee ötéves kortól játszható, de négyéves gyerekkel is kipróbálhatjuk, ugyanis a kisebb paklijú csomagokkal, amelynek lapjain kevesebb figura van, már ők is tudnak játszani. Egy doboz négy különböző kártyacsomagot tartalmaz, négy különböző nehézségi szinthez, így mindenki megtalálhatja a tudásának megfelelő szintet.

Az alkotók dizájn kiválasztásakor arra is figyeltek, hogy olyan figurákat – piktogramokat – használjanak, amelyek nemcsak a gyerekközönség számára izgalmasak, hanem a felnőttek számára is vonzók. „Rengeteget ötleteltünk, teszteltük a javaslatokat, folyamatosan fejlődött a piktokészlet” – meséli.

Számos szempontot kellett figyelembe venniük a piktogramok tervezésekor: egyszerűek, a letisztult dizájnhoz illeszkedők, de jól megkülönböztethetők legyenek, egy gyerek is azonnal felismerje őket és könnyen ki tudja mondani a nevüket.

Fontos szempont volt, hogy a figurák nemzetközileg is érdekesek legyenek, de legyen köztük magyar vonatkozású is. Ennek eredményeként szerepel a lapokon például gémeskút, de van QR-kód is, ami ráadásul beolvasható.

Magyar innováció, nemzetközi siker

2023 őszén az esseni játékkiállításon való bemutatkozás az első mérföldkő volt. A résztvevők hamar felfedezték, hogy egy teljesen újszerű játékról van szó. „Érdekes, hogy három lapra mennyire másképp néz az ember, mint kettőre – magyarázza Ruff János –, más területeket mozgat meg az agyban, ahogy játsszuk.”

A háromnapos rendezvényen áramlott a tömeg, de Møbee asztalánál folyamatosan ültek és játszottak a vendégek. „Nagyon jó élmény volt látni, hogy szívesen játszanak vele, különösen, hogy ez volt az első nagy megméretése, előtte főleg a matekos hallgatókkal, barátokkal, családtagokkal, szűkebb körben teszteltük.”

A játékkiállítást követően hirtelen olyan nagy kereslet támadt a Møbeere, amire nem is számítottak. Nemcsak Magyarországon vált egyre ismertté a játék, hanem érkeztek a nemzetközi elismerések is.

A Flamand matematikai olimpia szervezői váltak az az első nagy nemzetközi vásárlóvá, több száz darabot vettek, hogy a döntősök ezt a játékot kaphassák ajándékba.

A következő mérföldkőt a francia és belga Quick étteremlánc több mint százezer példányos rendelése jelentette. Ezekben az éttermekben 2024 októbertől a Møbee játék egy népszerű francia rajfilm alapján újradizájnolt, kis méretű verzióját adják ajándékba a gyerekmenühöz. A Møbee emellett már Szlovákiában, Horvátországban, Szlovéniában, Romániában, Németországban és Svájcban is megvásárolható.

Fejlesztett verziók új matematikai háttérrel

Ruff János nemcsak együttműködésekről, de az új terveiről is mesél, mert igazi kutatóként az újabb és újabb fejlesztési lehetőségek foglalkoztatják. „Most írtam le egy ismeretterjesztő cikkben a matematikai hátterét azoknak a pakliknak, ahol bármelyik három lapon nem egy, hanem mindig kettő közös figura van” – magyarázza. A Møbee+ munkanevű paklik bármely három lapját felcsapva mindig két közös piktogramot találunk, ráadásul ezt a verziót játszhatjuk úgy is, hogy mindkettőt, de úgy is, hogy csak az egyiket kell megtalálnunk.

A hagyományos Møbeehez is fejlesztett nehezítéseket, illetve létrehozott egy olyan verziót, amelynek paklijából négy lapot kell felcsapni, hogy a kártyákon látható 30-30 figura között megtaláljuk az egyetlen egyezőt. Minden változatnak saját matematikai háttere van, ami lehetővé teszi, hogy az elmélet gyakorlattá váljon.

A matematikust az edukációs célú fejlesztési lehetőségek is foglalkoztatják. Ha a figurákat városokra cseréljük, a játékot úgy lehet játszani, hogy a felcsapott lapok alapján azt az országot kell megtalálni, aminek mindhárom kártyán van városa.

A földrajz mellett pedig szinte bármelyik tantárgy tudnivalóinak gyakorlására lehet így használni, ennek megvalósításához egy alkalmazásban gondolkoznak. Azt pedig, hogy mennyi lehetőség rejlik még a Møbeeben, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy készült egy zenekaros verzió is, a kártyákon dalcímekkel. Bármely három lapját csapjuk fel a paklinak, mindig van egy olyan zenekar, amelynek mindhárom lapon szerepel dala. Ez a különleges verzió a Fishing on Orfű fesztivál tavalyi jubileumi kiadványával mutatkozott be.