Amikor 1948 júniusában az országgyűlés elfogadta az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot, a képviselők annyira elégedettek voltak a döntéssel, hogy a szavazás után elénekelték a Himnuszt. Egy képviselő, Slachta Margit tüntetően ülve maradt.
„Én nem vagyok politikus. Összpolitikai tudásom a Tízparancsolat, de tudom, hogy ebben áll az élet boldogulásának titka.”
Ez volt Slachta Margit politikai krédója, emiatt kelt ki élesen pár nappal korábban a törvényjavaslat ellen.
Slachtát ezért a gesztusért hat hónapra eltiltották képviselői munkától, gyakorlatilag ezzel zárult politikai munkája. A munka a helyes kifejezés, a karrier szó sehogy sem illik arra az elkötelezettségre, megalkuvást nem ismerő menetelésre, amely a Szociális Testvérek Társaságának alapítóját és vezetőjét jellemezte.
Születésekor kevesen gondolták volna, hogy ő lesz az első magyar nő a parlamentben. Apja, Slachta Kálmán lengyel nemesi családban született, feleségével hat lánygyermeket neveltek Kassán. A családfő a Kassai Takarékpénztár igazgatója volt, ám egy meggondolatlanul jóváhagyott kölcsönszerződésre ráment a vagyona. Kisebb gyermekeivel és feleségével Amerikába ment, ám a két nagyobb lány, így Margit is itthon folytatta tanulmányait. Margitot a történelem, a német és francia nyelv oktatására képezték ki, de az oktatásnál jobban érdekelték a szociális kérdések. Nevelőtanár lett egy lányok számára létesített javítóintézetben, majd csatlakozott egy katolikus szervezethez, amely a nők, a gyermekek és minden rászoruló érdekét képviselte. Otthon nem kapott mély vallásos nevelést, hite a Kalocsán töltött tanulmányi időszak alatt mélyült el. Nem telt bele sok idő, és az előadások, írások és főleg karizmatikus személyisége miatt a katolikus nőmozgalom legismertebb alakjává vált.
Politikai pályára nem készült, egyszerűen csak kereste a lehetőséget, hol tudja elképzeléseit a leghatékonyabban megvalósítani.
Túllépve a nőknek fenntartott jótékonykodáson, ő a nyomor okait akarta megszüntetni az országban.
Pótválasztás után került be az országgyűlésbe 36 évesen 1920 januárjában, a Keresztény Nemzeti Egység Pártjának támogatásával, a főváros I. kerületének képviselőjeként. Nagy esemény volt, amikor először bevonult az épületbe, filmfelvétel is készült róla, bár a hang sajnos nem hallható.
Nem volt szerzetes, de egy olyan szervezet magánfogadalmat tévő tagja volt, amely úgy működik, ahogyan a rendek. Ám ez nem tartotta vissza ellenfeleit, és egy igencsak kemény választási kampányban kellett helytállnia.
Mindez az első világháború után történt, amikor a nők helyzete gyökeresen megváltozott. A harcoló férfiak helyett az asszonyok beálltak a pult mögé, leültek a munkaasztalokhoz, működtették a családi gazdaságot, döntöttek és irányítottak. Ezt az új erőt képviselte a beszédeiben komoly irodalmi műveltségről, a római jog és a statisztikai adatok ismeretéről is tanúbizonyságot tevő Slachta Margit.
Feminista, mondták róla, de az ő feminizmusának kevés köze volt a baloldali mozgalmakhoz. Úgy akart javítani a nők és a gyerekek helyzetén, hogy soha nem akarta őket kiszakítani a családból. Javaslatai közül néhány megvalósult, így neki köszönhető, hogy megszervezték az iskolaorvosi ellátást. Első ciklusában huszonnyolc beszédet tartott a Házban, de senki ne gondolja, hogy a férfi képviselők udvariasak voltak vele. Nagyon nem. Gúnyolták, sértegették, a rendszer annyira nem volt felkészülve egy női politikusra, hogy jó darabig női mosdót sem alakítottak ki. Később a kommunisták sem kímélték, amikor szólásra emelkedett, elhangzott az „aggszűzbeszéd” kifejezés is.
Miután néhány szövetségesével 1923-ban létrehozta a Szociális Testvérek Társaságát, azért is dolgozott, utazott Erdélytől Amerikáig, hogy a szervezet minél több országban, sőt földrészen gyökeret eresszen. Eltökélt volt, és rettenthetetlen. Akkor is, amikor a második világháború idején zsidókat mentett. Fel sem merült, hogy ne ezt tegye. A pápához is elment, hogy szót emeljen embertársaiért. A társaság több mint ezer embert bújtatott a legnehezebb időkben, többek között Radnóti feleségét, Gyarmati Fannit, a színésznő Márkus Emíliát és Heltai Jenőt. Két munkatársát, az azóta boldoggá avatott Salkaházi Sárát és a hitoktató Bernovits Vilmát, akik ugyancsak részt vettek a mentésben, a Dunába lőtték a nyilasok.
1945-ben Slachta Margit pártonkívüliként hosszú szünet után újra bekerült az országgyűlésbe, ám a kiépülő új rendszer már fényévekre volt, az ő köztársaságot nem elfogadó, a Szent István-i állameszményt valló elgondolásaitól. A himnuszos incidens után elfogyott körülötte a levegő. 1949-ben már tartania kellett a letartóztatástól, egy ideig a Domonkos-rendi nővérek között rejtőzött, majd húgával Ausztriába, onnan az Egyesült Államokba ment. Hatvanöt évesen. Élete végén elveszítette szellemi képességeit, és a Szociális Testvérek Társaságának buffalói otthonában halt meg 1974 januárjában.
Kiemelt kép forrása: Nemzeti Filmintézet
