A rendszerváltás után új utakra tért a kulturális élet, a történelmi esemény azonban személyes drámákat is új megvilágításba helyezett. Ezeket a témákat járja körül három izgalmas dokumentumfilm a Filmio kínálatában.
Izgalmas műfaji kísérlet a Gázolás, és sokat elárul az ötvenes évek magyar filmgyártásáról Gertler Viktor keveset emlegetett krimije.
Egy nem mindennapi sorsot mutat be az Emmi néni csodálatos élete című dokumentumfilm, amely nemrég került fel a Filmio kínálatába.
A filmek közül kettő érdekes párhuzamba állítható a mozikban látható Árvával. Volt olyan rendező, aki humorral, mások drámával vagy éppen thrilleri feszültséggel dolgozták fel a szabadságharcot és a forradalom leverésének pusztító társadalmi hatásait.
Három különleges, tematikájában és stílusában is teljesen eltérő rövidfilm a Filmio kínálatában, az egyik közülük Oscar-jelölést is kapott.
Közel hetven év után sem vesztett semmit az erejéből Makk Károly megrázó klasszikusa, az 1958-as Ház a sziklák. alatt. Most felújított változatban megtekinthető a Filmio kínálatában.
Súlyos témákat boncolgat A magzat című drámája, miközben az életművét végigkísérő tematikát jelentős részét érinti. Az 1994-ben bemutatott alkotás elérhető a Filmio kínálatában.
Egy igazán különleges alkotással gyarapodott a Filmio kínálata. Török Ferenc Bereményi Géza és Kovács Kriszta közös darabját filmesítette meg rendkívül fajsúlyos kérdéseket piszkálva.
A történelmi filmek mellett a leghíresebb magyar ifjúsági regény feldolgozását és animációt is találunk. Ugyan senkit nem biztatunk arra, hogy ilyen formában próbálja elbliccelni az olvasást, az irodalmi klasszikusokból számos méltó, önmagában is értékes filmalkotás született.
Kovács András 1983-as művében még a legkisebb szerepekben is a tárgyalt időszak legnagyobb sztárjai váltják egymást, mégis egy méltatlanul keveset emlegetett alkotásról van szó, most azonban a Filmio kínálatában talán szélesebb közönséghez is eljut.
A 2018-as A Sátán fattya annak idején méltatlanul kevés publicitást kapott, most azonban elérhető a Filmio kínálatában. Nagy Zoltán Mihály regényének adaptációja azt mutatja be, milyen borzalmas utóhatásai voltak a málenkij robotnak.
Családja révén predesztinálva volt arra, hogy művészi pályára lépjen, és nem is akármilyen utat jár be: a többek között a Zeneakadémia arculatát és a Magvető Könyvkiadó logóját megalkotó Farkas Anna tervezőgrafikus-tipográfussal a hazai tehetségek érvényesüléséről, a női és a férfistílusról beszélgettünk, de az is szóba került, hogy miért váltogatják a cégek a dizájnelemeket.
Rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, amely valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal Törőcsik Franciska mondja el, mit jelent neki Kozmofobe Fire in Your Eyes című száma.
A Liliomfi több mint hetven év után is habkönnyű szórakozást nyújt. Makk Károly korai klasszikusa először érhető el streamingen a Filmio kínálatában.
Furcsa hangulatú James Bond-paródia a hatvanas évekből, keserű felnövéstörténet a beat-korszakból és a mai generációnak tükröt állító vígjáték. Keveset emlegetett, de annál izgalmasabb alkotásokat találhatunk a Filmio kiemelt ajánlatai között.
Ötven éve mutatták be a Jutalomutazást, amely mikroperspektívából elképesztően hiteles, egyszerre vicces és szomorú képet fest a szocializmusról. Minden idők egyik legkiválóbb fikciós dokumentumfilmje megtekinthető a Filmio kínálatában.
Ahogy korábban írtuk, hatvan film is díjmentesen tekinthető meg a Filmión, köztük számos nagy siker vagy éppen a mozikban méltatlanul szerény figyelmet generáló, de annál kiválóbb mű. Ezek közül kíséreltük meg kiválogatni az öt legjobb darabot.
Bacsó Péter korai rendezése, a Filmio kínálatába frissen felkerült Szerelmes biciklisták a műfaja szerint romantikus vígjáték. Ugyan nem fogunk lefordulni a székről a nevetéstől, de annál kellemesebb nosztalgikus utazás teszünk a már letűnt korba.
A Bagossy Brothers Company – 10 éve úton látványosan mutatja be, miként jutott el odáig a Gyergyószentmiklósról induló együttes, hogy megtöltse az MVM Dome-ot. A Filmión látható zenés dokumentumfilm bensőséges képekkel és koncertfelvételekkel ábrázolja, hogyan sikerült néhány fiatalnak az első erdélyi zenekarként meghódítania az anyaországot.
Megérkezett a Sárkányok Kabul felett első előzetese és plakátja: az alkotás a Magyar Honvédség elképesztő bravúrját mutatja be.
Egy dal című rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy számukra valamilyen okból fontos számról. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Sena Dagadu, az Irie Maffia énekesnője mondja el, mit jelent neki Tina Turner What's Love Got To Do With It című dala.
Török Zoltán természetfilmes lenyűgöző képekkel ábrázolja az észak-európai ország élővilágát, miközben kétségbeejtő jelenségekre hívja fel a figyelmet. A ősszel a mozikban vetített Változó vadon – Az én Északom most megtekinthető a Cinego kínálatában.
Kalmanovits Balázst már gyerekkorában magával ragadta a színház világa, és vágyott rá, hogy ha csak pár másodpercre is, de személyesen találkozzon az általa kedvelt művészekkel. Az autogramgyűjtő harminc év alatt a hollywoodi sztároktól kezdve a legbefolyásosabb politikusokig számtalan hírességgel került kapcsolatba nem mindennapi történetek kíséretében.
Egy dal című rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy számukra valamilyen okból fontos dalról vagy zeneműről. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Vásáry Tamás mondja el, mit jelent neki Kodály Zoltán Esti dal című kórusműve.
Egyszerre nyomasztó, feszült, zavarba ejtő és elképesztően vicces a Minden rendben, a Hajdu Szabolcs főszereplésével készült dráma március 20-től látható a mozikban.
Rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője mondja el, mit jelent neki Björk All Is Full of Love című száma.
A különböző korokban egészen másként ábrázolták a történelmi eseményeket. A frissebb produkciók a hősmítosz építésére vagy a realitásra koncentráltak, a rendszerváltás előtt pedig a szocializmus kritikájába csomagolták bele március 15-öt és annak utóéletét.
A 25 milliárdos költségvetés minden fillérje visszaköszön a tévéképernyőn. A legszélesebb közönség megszólításáért, illetve a nemzetközi forgalmazás miatt az alkotók persze kompromisszumokra kényszerültek, de ezek nem feltétlenül váltak a TV2-n futó sorozat hátrányára.
Nem mindennapi élet, nem mindennapi filmek. A március 6-án elhunyt rendező a saját traumáiból épített várat, a szakma a kezdetektől fogva elismerte, és a pályája végén a nagyközönség szeretetét is elnyerte.
Sidlovics Gábor másként képzelte el a zenekar jövőjét, de a tavaszi turnéállomásokon még az eredeti felállásban lépnek színpadra.
Rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal Takáts Tamás mondja el, mit jelent neki a Beatles It Won’t Be Long című száma.
Megkerülhetetlen klasszikus és méltatlanul keveset emlegetett alkotás is szerepel az összeállításunkban, filmek, amelyek az elnyomó rendszer arcait más-más megközelítésben ábrázolják.
Meglepően keveset kell várni a premierre, ráadásul egyből dupla epizóddal debütál A holló felemelkedése.
Rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Radics Gigi mondja el, mit jelent neki Beyonce Listen című száma.
És valószínűleg pontosan ez is volt a célja a Sünvadászatnak, amely a szorongató hangvétele ellenére is szórakoztató a maga különös módján. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) rendezőjének új filmje február 13-tól látható a mozikban.
Rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Szűcs Gábor, azaz Little G Weevil mondja el, mit jelent neki John Lee Hooker Tupelo című száma.
A Filmio kínálatából válogattunk olyan alkotásokat, amelyekben így vagy úgy megjelenik a főváros ostromának időszaka. Összeállításunkban drámákból és szatirikus hangvételű vígjátékokból sincs hiány.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal Gerendai Károly mondja el, mit jelent neki a Sziámi Ha előrelátó csecsemő lettél volna… című száma.
A Csajod zenekar gitáros–énekese, Szőcs Tamás az elmúlt évek kálváriájáról beszélt, de kiderült az is, a január 29-én megjelent friss albumuk felvételei nem csupán a személyes események miatt zajlottak rendhagyóan.
A már csak a magyar aspektusai miatt is izgalmas témaválasztás és a drámai történet ellenére sem képes mély érzelmeket kiváltani az Emma és a halálfejes lepke. Szlovákia hivatalos Oscar-nevezettje február 6-ától látható országszerte a mozikban.
Rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Janicsák Veronika mondja el, mit jelent neki a Muse Space Dementia című dala.
Valamint Dargay Attila álma is megvalósul, hamarosan pedig egy kiválónak tűnő szocidráma is a mozikba kerül, azaz nem lesz hiány izgalmas magyar filmekből 2025-ben sem.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Ferenczi György mondja el, mit jelent neki Sárdy János Rózsalevél című dala.
Kiáltványt tett közzé a magyar kultúra napján az Artisjus és a Nemzeti Kulturális Alap, egyúttal meghirdették a magyar dalszerzés évét 2025-ben. A döntés oka több zenei évforduló és „az anyanyelv zenei párja”, a dal értékének megőrzése is a mesterséges intelligencia korában. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat.
A jórészt hazánkban forgatott A brutalista vágója, Jancsó Dávid mellett Sipos Zsuzsannát is jelölték az ugyancsak nálunk forgatott gigantikus blockbuster, a Dűne folytatásának berendezéséért.
Mundruczó Kornél hollywoodi babérokra törő kísérlete, vadnyugat a vidéki Magyarországon: sci-fi, akció és dráma is szerepel újabb összeállításunkban.
Bár még csak az év legelején járunk, ki merjük jelenti, A brutalista az év legnyomasztóbb filmje, az Adrien Brody főszereplésével készült, nagyrészt hazánkban forgatott dráma január 23-tól látható országszerte a mozikban.
Két közönségfilm nézettségi rekordokat dönt meg egymással versengve, de az utóbbi hónapokban egyébként is érdekesen alakultak a magyar filmek nézőszámai.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Caramel mondja el, mit jelent neki a Szállok a dallal című száma.
A főszereplővel hasonló korú kislányok valószínűleg imádni fogják, de másnak is érdemes lehet megtekinteni a Véletlenül írtam egy könyvet című új magyar családi filmet, amely január 16-tól látható országosan a mozikban.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról vagy zeneműről, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Kocsár Balázs karmester, a Magyar Állami Operaház egykori főzeneigazgatója mondja el, mit jelent neki Wagner Parsifal című operája.
Az elmúlt másfél évtizedben egészen új, csaknem előzmény nélküli zsánerek tűntek fel a hazai mozgóképes palettán, és még a balul elsült művek is izgalmasak. Összeállításunkban magyar horror, sci-fi, thriller és egy világszinten is unikális animációs film is szerepel.
A brutalistában Adrian Brody egy magyar építészt alakít, a film sorra nyeri az elismeréseket, az alkotás január 23-án kerül a hazai mozikba.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Szikora Róbert mondja el, mit jelent neki Scott McKenzie San Francisco című száma.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Kokas Katalin mondja el, mit jelent neki Barbra Streisand People című száma.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Zeffer András „Zefi”, a P. Mobil egykori és a Mobilmánia jelenlegi frontembere mondja el, mit jelent neki a Beatles Oh! Darling című száma.
A boldogság ügynöke személyes történetek mentén tárja fel Bhután külföldiek számára szinte ismeretlen arcát. A meditatív hangulatú, nem kevés tanulsággal szolgáló alkotás a sikeres hazai moziszereplése után most megtekinthető a Cinego kínálatában.
Most, hogy lassan elérkezünk az év legsötétebb napjaihoz, már nem kell olyan kifogásokat keresnünk, hogy „Japánban már éjszaka van”, ha az ildomosnál korábbi időpontban ülnénk be egy kocsmába. Öt különböző karakterű budapesti helyet válogattunk össze, amelyek más és más szempontból tökéletesek egy hosszú, téli este eltöltésére.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Demjén Ferenc mondja el, mit jelent neki a Beatles Let It Be című dala.
A Karády Katalin és Szilassy László főszereplésével készült 1942-es Szíriuszt felújított változatban láthatjuk limitált ideig a Nemzeti Filmarchívum Youtube-csatornáján.
Bár a magyar mozgókép történetében egyetlen relatív friss produkciót leszámítva nem született hagyományos karácsonyi film, számtalan alkotás kapcsolódik közvetlenül az év utolsó napjaihoz, akár a cselekményük időpontjával, akár a hófedte tájak látványával.
Több mint negyven nevet jelentettek be a szervezők a jövő nyáron augusztus 6. és 11. között zajló fesztiválra.
A metálegyüttes új énekesének, Stefán Tamásnak az eddigi legnagyobb, Budapest Parkban adott koncertjét most teljes egészében megtekinthetjük a Hajógyár Youtube-csatornáján.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Pataky Attila mondja el, mit jelent neki az Edda Ünnep című dala.
Van rá esély, hogy a hamarosan mozikba kerülő Hogyan tudnék élni nélküled? dobogós helyet követel, de a 2024-es élboly így is érdekes.
Egészen új megközelítésben mutatja be a felépülés nehézségeit a Mélypont érzés, Miklós Ádám dokumentumfilmje december 5-től látható országszerte a mozikban.
A József Attila-díjas költőt mások mellett a tengerhez és Zebegényhez fűződő viszonyáról és arról is kérdeztük, miként lábalt ki a legnehezebb időszakaiból.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Nyerges Attila, az Ismerős Arcok frontembere mondja el, mit jelent neki az Edda A játék véget ért című száma.
Pálfi György 2018-as, méltatlanul keveset emlegetett rendezése szürreális utazás. Az Úr hangja már megtekinthető a Filmio kínálatában.
A Filmión látható Varrat átfogó képet ad arról, hogyan változott meg a tetoválás megítélése hazánkban néhány év alatt, miközben a testdíszítés sok évezredes kultúrtörténetére is kitekint.
Két, műfajilag és hangulatilag is igencsak eltérő hazai alkotás érkezik a mozikba az év utolsó hónapjában.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal Pindroch Csaba színművész mondja el, mit jelent neki a Deep Purple Child in Time című száma.
Példa nélküli sorozat lett a TV2-n bemutatott a S.E.R.E.G.: korábban még egy produkció sem ábrázolta ilyen részletgazdagon a Magyar Honvédséget.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Pásztor Anna mondja el, mit jelent neki John Mayer Gravity című száma.
Ilyen felemelő dokumentumfilmet sem láthattunk még a rákról, a mozikban év elején debütált Nem halok meg immáron megtekinthető a Filmio kínálatában.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, vagy zeneműről, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Balázs János mondja el, mit jelent neki Liszt Ferenc A Villa d 'Este szökőkútjai című darabja.
A vártnál is többeket érdekelt a digitális térre adaptált színházi előadások idei megmérettetése. A fődíjat Závada Péter Móricz Zsigmond-adaptációja, a Kivilágos kivirradtig hozta el.
Punkos gesztus, hogy a Holnap meghalok teljesen mást kínál, mint amit ígér, de sajnos eltéved a saját maga által ültetett erdőben.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Nagy Feró mondja el, mit jelent neki az AC/DC She’s Got The Jack című száma.
Till Attila új rendezése, az És mi van Tomival? mértéktartóan, de éppen ezért rendkívül hatásosan beszél a problémáról. Thuróczy Szabolcs és Polgár Tamás remekel a főszerepekben.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője mondja el, mit jelent neki Janis Joplin Try című száma.
A KIX egy kisfiú sorsán keresztül nyújt társadalmi látleletet, az alkotás Amerikától Dél-Európáig számos elismerésben részesült.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Csík János mondja el, mit jelent neki Ray Charles Georgia On My Mind című dala.
Készül minden idők legnagyszabásúbb hazai akciófilmje, a Kabul művelet munkacímet viselő alkotás egy méltatlanul keveset emlegetett magyar hőstettről szól. A forgatáson jártunk.
A Filmio-n azonban most bepótolhatjuk Szövényi-Lux Balázs debütáló rendezését. Az első kettő egy rendkívül melankolikusra hangolt romantikus film.
Herendi Gábor ismét közönségprodukciót rendezett, Török Zoltán a svéd vadonba kalauzol el – és ez még nem minden.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben DJ Yamina mondja el, mit jelent neki Lady Gaga Born This Way című száma.
Érdekes kulisszatitkokat árult el a kultikus vígjáték Lalija Kadarkai Endrének egy új műsorban.
Hamarosan a mozikban a régi vágású, sztárokkal teletűzdelt magyar krimi, a Ma este gyilkolunk.
A rendező lezárta a párkapcsolati trilógiáját az október 10-től a mozikban látható Egy százalék indiánnal, méltóbb finálét pedig nem is készíthetett volna. Az utolsó darab alighanem az év legjobb filmje.
A Szia, Életem!-et jegyző Vékes Csaba új vígjátékát, a Lepattanót sajnos sem Scherer Péter szerethető alakítása, sem Patrick Duffy jelenléte nem tudta kiemelni a langyos középszerűségből.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Leskovics Gábor, a Pál Utcai Fiúk frontembere mondja el, mit jelent neki David Bowie Rock ’n’ Roll Suicide című száma.
Különleges szocializmusparódia, a párkapcsolatokban jelentkező abszurditások és egy fiatal lány, aki a földönkívüliek támadása ellen küzd Budapest utcáin. Öt viszonylag friss magyar vígjáték a Filmio kínálatában.
Nagyot álmodott a NOÉ Állatotthon egy régi hagyomány újraélesztésével, a Rex Állatsziget egy kisebb fesztiválra készül, de a Budakeszi Vadaspark sem feledkezett meg az Állatok Világnapjáról, így október 5-én számtalan program közül válogathatunk több helyszínen.
Október 3-án kerül a mozikba Arany János befejezetlen kötetének adaptációja, a Bolond Istók. A romantikus-kosztümös film a vándorszínészek olykor keserves sorsába enged betekintést. Megmutatunk egy filmrészletet.
Scherer Péter a Lepattanóban egy korosodó férfit alakít, aki mániákusan rajong a gombfociért. A premier kapcsán kérdeztük arról, melyik hobbija tölti el hasonló lelkesedéssel, mely szerepeire a legbüszkébb, és miért viszi mindig magával a fellépéseire Jancsó Miklós és Antal Nimród forgatókönyvét.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Herczku Ágnes mondja el, mit jelent neki az Elment a madárka kezdetű népdal.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Kóbor János, az Omega néhai frontembere mondja el, mit jelent neki a Pink Floyd Eclipse című száma.
A társadalom peremén élők reménytelensége, a frontszolgálat lélekölő természete, a gyászfeldolgozás folyamata és egy tanárnő kálváriája. Számos rendkívül lehangoló, de annál kiválóbb film közül válogattunk.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Bérczesi Robi, a Hiperkarma frontembere mondja el, mit jelent neki John Lennon Instant Karma! című dala.