Nyaranta a vakáció alatt, illetve az év más időszakaszaiban is sokszor látogattam meg a nagymamámat Cibakházán. Együtt énekeltem vele, miközben zongorán kísért minket. Gyakran látogatott hozzájuk egy cigányzenekar, a kertben muzsikáltak – ezek gyermekkorom legmeghatározóbb élményei. Szerencsére a nagymamám megélte a kezdeti sikereimet, látott koncertezni és nagyon büszke volt rám. Neki köszönhetően ismertem meg Sárdy Jánostól a Rózsalevél című nótát is nyolc-tíz éves koromban, ami később életem dala lett.
A magyar operaénekes 1944-ben írta ezt a tételt, amely
– bár direkt módon nem fogalmazódik meg benne –
Magyarország széteséséről szól.
Ezt persze kisiskolásként nem tudtam, de így is magával ragadott. Aztán hosszú éveken keresztül nem is hallottam ezt a dalt, később azonban, amikor a Budapest Bárba bekerültem, mindenki ajánlhatott nótát, én pedig mondtam, hogy játsszuk el ezt. Rögtön az első alkalommal sikerült tökéletesen és szépen elmuzsikálnunk, koncerten is hatalmasat szólt, nagyon nagy sikere volt. Hozzá kell tennem azonban, ritkán adjuk elő élőben, mert gyorsan megöli a buli hangulatát. Nem éppen egy vidám darab, nehéz utána visszacsempészni a jókedvet könnyedebb nótákkal.
A tartalma, ma is aktuális mondanivalója, a keletkezési ideje mellett leginkább az teszi a Rózsalevelet különlegessé, hogy olyan, mintha egy Kolozsvárhoz közeli, vagy egy kalotaszegi szerzeményről lenne szó, miközben műdal. Olyan tökéletesen van megírva, hogy egyáltalán nem érződik, teljesen természetes, nincsen gagyi műanyag szaga. Igazi szívhez szóló nóta. Az annak idején hozzá készített kisfilmet egyébként Felső-Háromszékiben vették fel, ami egy nagyon kedves vidék a zenekarunknak, mindig szeretünk Kézdivásárhely környékén muzsikálni.
Az 1940-es évek eleső felében, amikor háború vége és elvesztése már a levegőben lógott, sok hasonló nóta született, Sárdy János pedig valószínűleg mindenhol eljátszotta ezt a dalt, ahol csak jó cigányzenészekre lelt. A kommunista hatalomátvétel után azonban hosszú ideig nem adhatta elő. Mi is felléptünk vele színházakban, olyan hagyományos koncerttermekben és klubokban is, mint az A38, de ha tehetném, legszívesebben csakis éttermekben játszanám egy jó cigányzenekarral mulatás közben.
Az egyik legkedvesebb emlékem is egy ilyen eseményhez kötődik a Rózsalevéllel kapcsolatban. A Csalános Vendéglőben iszogattunk amerikai cimborákkal együtt, egy Mici nevű prímás cigányzenekar muzsikált közben – vele énekeltem el eddig a legjobban. Azon az estén minden remekül összeállt: jókat ittunk, eleget is, de nem is túl sokat, ők pedig tökéletes aláfestést nyújtottak, aztán egyszer csak elkezdték ezt a dalt játszani.
Soha nem zenéltem velük korábban, nem tudhatták, hogy ez az én nótám és amint belekezdtek, felálltam és elénekeltem. Olyan hatásosra sikeredett, hogy elsírta magát a társaság. Nagyon fontos a szövege és a mondanivalója, miközben olyan kifejező a zeneisége, annyira árad a dallamából is a szomorúság, hogy az amerikai közönség számára is átjött a hangulata – anélkül, hogy egy szót is értettek volna belőle.
Sokszor előfordult korábban egyébként az is, hogy Kollár-Klemencz Lászlóval versenyeztünk a színpadon egymást váltva: ő elénekelte A vén cigányt, én pedig a Rózsalevelet. Hol az egyikünk, hol a másikunk lépett elő, nagyon komoly és nemes vetélkedés volt ez kettőnk között, hiszen arra ösztökélt minket, hogy még jobban odategyük magunkat. Veszély is volt a kihívásban, hiszen ezzel a két nótával tényleg könnyen el lehetett vágni a közönség jókedvét, ezzel együtt a bulit is.
Nem sokan merik előadni a Rózsalevelet, brutálisan nehéz. Nem igazán lehet szavakkal megfogalmazni, miben rejlik a hatalmas kihívás benne, el kell hozzá énekelnünk, hogy rájöjjünk. Technikailag van egy dinamikai csúcsa, ami szétrobbantja az egészet, ennek az átadásához viszont nagyon fel kell építeni.
A Youtube-ot böngészve meghallgattam számos feldolgozást és néhány idős zenésznek sikerült is, de mondanom sem kell, eredetiben az igazi. Amikor koncerten előveszem, annyira átadom magam annak, hogy szépen elmuzsikáljam, hogy nem pörögnek le előttem képek vagy jelenetek, teljes odafigyeléssel koncentrálok. Hagyom, hogy áramoljon bennem a nóta.
Elhatároztam, hogy egészen addig fogom énekelni, amíg egyszer el nem rontom. Utána többet nem.
Kiemelt kép: Ferenczi György (Forrás: Facebook)
