Valahol Európában (1948)
Radványi Géza 1947-es klasszikusa ugyan közvetlenül nem ábrázolja Budapest ostromát, a második világháború társadalomra gyakorolt hatása annál inkább érzékelhető. Mindez elkerülhetetlen is, hiszen nem csupán a történet szereplői, hanem a mű forgatási évéből kiindulva nyilvánvalóan az alkotók sem ocsúdtak fel még az események sokkjából.
A sztoriban egy falkányi gyerek járja az országutakat, mindannyiukban megtört már az ártatlanság, lopnak, fosztogatnak, érzelemmentesen tekintenek az akasztott emberekre, és mindenkiben az ellenséget látják. Így amikor betörnek a szebb napokat látott, egykoron világhíres karmester otthonába, az egyikük első reflexe az, hogy meg kéne gyilkolniuk. Az öregnek azonban sikerül bizalmat ébresztenie bennük, és egyfajta pótapa-gyerek vagy mester-tanítvány viszony alakul ki köztük. A humanista alkotás hollywoodi mechanizmusokat idézve vérprofi módon játszik a nézők érzelmeivel, miközben – akkoriban még nem, de mai füllel kissé didaktikusnak hangzó módon – fogalmazza meg az üzenetet a háború értelmetlenségével és a felnőttek felelősségével kapcsolatban.
Bár az alkotás a kommunista párt megrendeléséből készült, a hatalom nem szerette, a produkciót az ENSZ közreműködésének köszönhetően mégis bemutatták szerte a világon amellett, hogy vetítették a Velencei filmfesztiválon és Locarnóban is; utóbbi eseményen díjat is nyert.
A tizedes meg a többiek (1965)
Minden idők egyik legkedveltebb magyar vígjátéka szintén nem prezentálja az eseményeket konkrétan, azonban a maga kicsavart humorával tökéletesen bemutatja, milyen egy olyan országban létezni, amely a történelme során folyamatosan ütközőzóna volt. A második világháború végnapjaiban – egy fiktív hadszíntéren – játszódó történetben a szereplőknek a németek és az oroszok kettős fenyegetésében kell helytállnunk. Miként korábbi írásunkban fogalmaztunk,
a legtöbb háborús filmmel szemben esetünkben nyoma sincs a nagy patriotizmusnak vagy a heroizmusnak, kisemberek ügyeskedését látjuk, akik a vészterhes időkben próbálnak a jég hátán is megélni ügyeskedéssel és simliskedéssel.
A kor legnagyobb sztárjai, mások mellett Major Tamás, Darvas Iván, Pálos György, Kozák László, Szabó Gyula és Márkus László főszereplésével készült alkotás nem a háború borzalmaira koncentrál, a karakterek egyszerűen csak túl akarnak élni nem csupán szó szerint, hanem egzisztenciális értelemben is, és ennek érdekében úgy váltogatják az ideológiájukat és az álláspontjukat, mint más az alsóneműt.
Apa – Egy hit naplója (1966)
Összeállításunk korábban említett darabjaival szemben Szabó István nemzedéki trilógiájának középső – az 1964-es Álmodozások kora és az 1970-es Szerelmesfilm között bemutatott – epizódja már konkrétan megjeleníti az ostromot, sőt az számít a történet kiindulópontjának. Ekkor veszti ugyanis életét Takó doktor, akiről a kisfiának kevés emléke van, és ahhoz, hogy az identitást nyerjen, folyamatosan kiszínezi a róla szóló családi legendáriumokat, miközben féltve óvja a különböző személyes tárgyait. Mire egyetemistává érik, elkerülhetetlenül le kell számolnia a fantáziavilágával, és kilépni az öreg – jórészt csak a fejében létező – árnyékából, hogy megtalálja a saját útját.
A rendező saját élményei által inspirált alkotás részben azt mutatja be – miként az teljesen más eszközökkel és társadalmi státuszú karakterekkel a Valahol Európában is teszi –, milyen volt a háború után apa és ezáltal valódi férfikép nélkül felnőni, miközben megjelennek a transzgenerációs problémák, a traumák elől a képzeletbeli világba való menekülés, az évtizedeken átívelő sztori alatt pedig a fontosabb történelmi eseményeket is ábrázolja a szereplők látószögén keresztül.
Anyám és más futóbolondok a családból (2015)
Fekete Ibolya fanyar vígjátékának főszereplője egy idős asszony, aki Trianontól kezdve a második világháborún és az ötvenhatos forradalmon keresztül végigélte a 20. század jelentős eseményeit, túl van a kilencvenen, lányát pedig csak minden második alkalomkor ismeri fel, de – miként az gyakran megesik hasonló korúakkal –, múltjának minden fontos pillanatára emlékszik. Az elbeszélésében pedig úgy zakatol végig hazánk történelmén, mint Forrest Gump Amerika elmúlt századán, és mindezt hasonlóan fanyar iróniával teszi. Önmagában nem lehetett vicces például átélni azt, hogy valaki arra lesz figyelmes, orosz katonák épp átmásznak a kerítésén, de a rendezőnő abszurd tálalásában mégis azzá válik, ahogy az is, amikor Budapest ostroma alatt a család a pincébe menekül, a legfontosabb aggodalmak egyike, hogy nehogy elfelejtsék levinni a sült húst.
A főszereplő hölgyet egyébként a különböző idősíkokban Ónodi Eszter és Danuta Szaflarska lengyel színésznő formálja meg, utóbbi a bemutató után másfél évvel, 102 évesen hunyt el.
Apró mesék (2019)
Köbli Norbert egyszer azt nyilatkozta egy interjúban, a tervei szerint a 20. század minden évéről ír majd egy forgatókönyvet. Nem tudjuk, még mindig kitart-e az ambiciózus projektje mellett, mindenesetre jó néhányat már megfilmesítettek az írásai közül. Az egyik legkiválóbb kétségívül az Apró mesék lett.
Az 1945-ben játszódó történetben leginkább a thrilleri izgalmak a hangsúlyosak, általánosságban a második világháború és Budapest ostromának utóhatásai is megjelennek benne. A film főszereplője egy szélhámos, aki kihasználja a megtorlások idején a fővárosban uralkodó zűrzavart, amikor azonban bajba kerül, vidékre menekül és egy gyermekét egyedül nevelő idegen nőnél talál menedéket, akinek azt állítja, jól ismerte a fronton eltűnt férjét. A nő tudja, hogy nem mond igazat, de asszisztál a hazugsághoz, és különös kapcsolat alakul ki közöttük, míg be nem toppan a halottnak hit férj.
Az alkotás szinte csak atmoszférában, háttérként használja ki a történelmi periódust, miközben a korabeli amerikai film noirokra és thrillerekre hajazva, ügyesen építi a feszültséget a három – Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente kiváló alakításában megformált – karakter között.
Kiemelt kép: Apró mesék (Forrás: Filmio)
