Kíváncsisággal tele érkeznek minden évben a látogatók a Magyar Nemzeti Galéria Textúra című programjára. Kevesen tudják elképzelni, milyen zárás után bebarangolni egy múzeumot és közben benne színházi estet tartani. A 2022-es program rendezésére felkért Sardar Tagirovsky esszenciálisan fogalmaz: A színház több mint előadás, a múzeum több mint látogatás. A Textúra komplex esemény. Lehetőség a találkozásra a múlt és jövő között. A jelenben.”

A Magyar Nemzeti Galéria állandó gyűjteményének darabjai megelevenednek és kilépnek keretükből a Textúra 2022 program során. A múzeum felkérésére az est folyamán nyolc kortárs magyar szerző szemüvegén át tekinthetünk a kiválasztott nyolc műalkotásra. Ezáltal nemcsak a képek hatnak ránk, hanem egy speciális színházi és irodalmi élményben is részesülhetünk. Az immár hetedik éve futó összművészeti program egy tízévesre tervezett sorozat része. Idén hazai és külhoni színművészek jeleneteit Sardar Tagirovsky rendező formálja egész estés színházi élménnyé.

Hámori Gabriella a Poros út II. című képhez készült előadásban.

A Magyar Rádió Gyermekkórusának nyitánya után a színészek vezetésével csoportokra bomló közönség a középkori szárnyas oltárok és kortárs alkotások között barangolhat. A jelenetek az adott műalkotások előtt játszódnak. Az este folyamán a színészek a rövid darabokat egymás után többször is előadják, így a sorrend szabadon választható, bár a jegyünk mellé kapott útikalauz által javasolt útvonal betartása a szervezők és a látogatók érdeke is.

A monodrámák alatt szinte tapinthatóvá válnak olyan érzések, mint a szorongás, a bosszú, a féltékenység, a magány vagy az önfeláldozás. Az előadások nem csupán szervesen kapcsolódnak a kiválasztott alkotásokhoz, de a néző a zseniális színészi alakításnak köszönhetően gyakran úgy is érzi, mintha a kép szereplői toppannának elé egyenesen a vászonról.

„Lábán Katalin mint narrátor mutatja be és elemzi Bortnyik Sándor Zöld szamár című képét.”

A rendező ügyesen csempészi be a filmművészetet is egy röpke jelenet erejéig. Lábán Katalin mint narrátor mutatja be és elemzi Bortnyik Sándor Zöld szamár című képét. Előadása olyan hatást kelt, mintha nem is színházi előadást látnánk, hanem egy vicces, nyelvi játékoktól hemzsegő rövidfilmet. A következő pillanatban a Zách Felicián című festmény egyik főszereplője, maga Károly Róbert király fogad. Felicián merényletet kísérel meg a magyar király ellen, akinek bosszúszomjas gondolatai a vers és rap keverékéből született slam poetry előadásnak köszönhetően válnak emészthetővé. Hátborzongatóan aktuális  Zalán Tibor A földön ültem című művének bemutatása, melyet Papp Henrik Huszárok vonulása Boszniába képe ihletett. A pár perc az alkotás előtt megerősíti a nézőt abban, mennyire értelmetlen háborút vívni. Továbbsétálva a középkori oltároknál valódi spirituális élmény várja a látogatót. Szorcsik Kriszta szuggesztív, felkavaró előadása megrendítően tudatosítja Jézus áldozatát.

Vasvári Csaba színművész a Munkácsy Mihály képéhez készült előadásban.

A két és fél órás bolyongás hatalmas felismeréseket tartogat. A program során bemutatott kulturális kincseink örök értékek, de a jelen pillanatra is érvényes üzenetet közvetítenek.