Kristóf a középkori legendavilág és a népies vallásosság egyik legnépszerűbb alakja, hazai kultusza már az Árpád-korban létezett. Történelmi tények nem bizonyítják a létét, az 1968. évi II. vatikáni zsinat törölte a szentek naptárából. Az Érdy-kódexben olvashatjuk történetét, amely szerint hatalmas termetű pogány ember volt, aki olyan királyt akart szolgálni, akinél nincs nagyobb. Amikor rájött, hogy a keresztény király fél az ördögtől, Kristóf annak keresésére indult. Az ördög azt vallotta, hogy pedig Jézustól fél, ezért Kristóf elhatározta, hogy megkeresi Krisztust. Egy remete tanította Jézusról, és javasolta, hogy vállaljon szolgálatot. Kristóf egy veszedelmes folyót keresett, hogy átsegítse rajta az embereket.
Egy éjszaka egy kisfiú kérte, hogy vigye át. Kristóf kézbe fogta a botját és a vállára vette a gyermeket, de a víz egyre erősebben áradt, a kisfiút pedig egyre súlyosabbnak érezte, olyannyira, hogy alig bírt vele átjutni a túlpartra. Amikor átértek, Kristóf elmondta a gyereknek, hogy úgy érezte, mint a világ lett volna rajta. A kisfiú azt felelte, ne csodálkozzon, mert nem csak a világ volt rajta, de még annak teremtője is, mert ő Krisztus. Arra biztatta Kristófot, hogy ültesse el a botját a ház elé, mert ki fog hajtani és gyümölcsöt terem.
Valóban így is történt, Kristóf pedig útnak indult, és egy idegen városba érkezett, ahol a keresztényeket üldözték. Kristóf ott is leszúrta a botját, ami kivirágzott és gyümölcsöt termett. A látványtól a pogányok megtértek, de a király bálványimádásra akarta kényszeríteni Kristófot, aki ezt megtagadta, ezért kivégezték. Mikor halála pillanatában egy égi nyíl a király szemébe fúródott, Kristóf felajánlotta a vérét, hogy azzal kenje be a szemét, és újra látni fog. A király így tett, sőt meg is tért.
Kristóf legendájának elnépiesedett változata a magyar néphagyomány részévé vált. Eszerint amikor Krisztus a földön járt Szent Péterrel, nagyon elfáradtak. Leültek egy folyó mellett, Kristóf először Pétert vitte át, azután visszajött Jézusért.
Amikor a folyó közepén voltak, megkérdezte: „Uram, Teremtőm, talán az egész világot viszem?” „Éppen most azt viszed!” Amikor átértek a vízen, Jézus megkérdezte tőle: „Meg vagy-e már keresztelve?” „Még nem vagyok.” Felelte neki Jézus: „A te neved lesz Szent Kristóf.” Neki adta a föld kulcsát, Péternek pedig a mennyországét.
Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában olvashatjuk, hogy a középkor végének jámbor felfogása szerint, aki Kristóf képét meglátja, azon a napon nem hal meg, és a szent minden bajtól, balesettől, betegségtől megoltalmazza, ezért szinte nem is volt olyan város vagy falu, ahol ne állt volna szobra.
Mindenkinek van egy szentje – megjelent a Kárpát-medence szenthatározója | Magyar Krónika
A Szenthatározó című kötet a magyar táj szakrális elemeinek, a szentábrázolásoknak a felismeréséhez segít hozzá.
„Mindenütt látni kellett, és mindenüvé láthatóan, messzire tekintően ábrázolták: kapukon állott, a tornyokat díszítette, várta a közeledőket, utánuk pillantott a távozóknak, és mindenütt ott élt, ott őrködött a nép szeme előtt, tűz és vihar, pestis és halál ellen védte övéit a szűk utcákban, apró házakban, kis folyosókon, mesterek és kontárok alkotásairól egyforma természetességgel és megható bizalommal mosolyogva le” – írja Szövérffy József Szent Kristóf című kötetében.
A Kárpát-medence szentábrázolásai, kápolnái és keresztjei nemcsak szakrális, de táji jelek is. Magyarország területén az utak melletti védelmet nyújtó keresztek mellett Szűz Máriát, a Szentháromságot, Nepomuki Szent Jánost és Szent Kristófot ábrázoló szobrok különösen nagy számmal vannak jelen.
Mit rejt a látható mögötti világ? – Kézikönyvet ajánlunk lelki utazáshoz | Magyar Krónika
A Kárpát-medence szentábrázolásai, kápolnái és keresztjei nemcsak szakrális, de táji jelek is. A Magyar Kertörökség Alapítvány és az Ars Topia Alapítvány hi …
Kiemelt fotó: Wikimédia
