[product_category category=’mwb_wgm_giftcard’]
Interjúalanyainkat – Lobenwein Norbert fesztiválszervezőt, Sena Dagadu énekesnő, Pindroch Csaba színművészt és Bősze Ádám zenetörténészt – arra kértük, hogy egymásnak adják a szót, így ahol az egyik beszélgetés véget ér, ott kezdődik is a következő.
A gázvilágítás hazai elterjedésében nagy szerepe volt Széchenyi Istvánnak. Pesten az első gázlámpás a Magyar Nemzeti Múzeum oldalán gyulladt ki 1816-ban.
Az ember, ha képes átadni magát, felveszi az áramlás ritmusát, lelassul, elcsendesül, szemlélődni kezd, hagyja, hogy dolgozzon benne a Duna időtlensége.
Lajos fő rezidenciája, a visegrádi palota egyértelműen az avignoni pápai palota mintájára készült, és nagyságrendileg is ahhoz volt mérhető.
Beszéltünk Einsteinről, Bay Zoltánról, Gaussról, még Nemes Nagy Ágnesről is. Nemrég az MTA dísztermében mutatták be a könyvét egyik legkedvesebb interjúalanyáról, Lovász Lászlóról. Az eseményen Szigeti Tamás készítette a képeket, aki annak idején Simonyi Károlyhoz is elkísérte. Az ismeretterjesztő újságírás nagy alakjával, Staar Gyulával beszélgettem, aki negyven éven át szerkesztette, vezette a Természet Világát.
Aki ismeri a biedermeier portréfestészetet, annak Canzi Ágost festménye valósággal kiragyog a hasonlók közül, de aki először lát ilyet, az is rögtön érzékelheti, hogy kivételes kvalitású alkotásról van szó.
Az algoritmus kora nem tűri az elidőzést. A képernyőidő nem tűri a valódi jelenlétet. Pedig vannak még helyek – cukrászdák, fürdők, falusi focipályák, kocsmák, piacok és szakrális terek –, ahol az ember kiléphet a teljesítménykényszerből, és egyszerűen csak létezhet. A harmadik helyek az otthon és a munkahely közötti terek: a lassú jelenlét, a közvetlenség és a tét nélküli együttlét utolsó menedékei.
Lelkes és támogató helyiek és nézők milliói követik majd a képernyők előtt május 13. és 17. között a 47. Magyar kerékpáros körversenyt. Az ezúttal Dél-Magyarország-fókuszú Tour de Hongrie rajtja Gyulán lesz. A részletekről Eisenkrammer Károly fő szervezőt kérdeztük.
A pünkösd a Szentlélek eljövetelének és az egyház születésének ünnepe. Hogyan érezhetjük meg a Szentlélek vezetését. és hogyan kapcsolódhatunk hozzá akár a természetben? Dyekiss Virág néprajzkutatót, kilencgyermekes édesanyát várakozásról és ünneplésről, szimbólumokról és népszokásokról kérdeztük.