Ismeretlen helyeket kerékpárral felfedezni egészen más élmény, mint gyalogosan. Ha még nem tettük, hazánk alföldi részeit, így a Viharsarok vidékét érdemes biciklivel bejárni, már csak a távolságok miatt is.

Szanazug és Városerdő felfedezése
A kerékpárosok legkedveltebb úti céljai közül két üdülőtelepet, Szanazugot és Városerdőt érdemes kiemelni. Ritka növény- és állatfajokban gazdag, tölgyes, nyáras és kőrises erdőkben töltődhetünk fel, erre a tavasz és az ősz különösen alkalmas.

Az ökoturizmus központja, Szanazug, amelyet a dobozi kerékpárúton közelíthetünk meg, Gyulától hét kilométerre északra fekszik, a Fekete- és a Fehér-Körös szépséges összefolyásánál. Nyáron pezseg az élet igazán, hiszen kiváló strandja és hajókikötője van. A fürdőzés, kenuzás, pecázás mellett romantikus sétahajózásra is indulhatunk, illetve komppal átkelhetünk a Körös másik partjára. Ha több időnk van, kisebb túrákat tehetünk a környéken, például gyalogosan a piros útvonalon, felfedezve a Papholt-erdőben egy Árpád-kori földvár, a Sámson-vár maradványait, vagy kenuval a rejtélyes Boszorkány-szigetet.

A szintén pihenő- és fürdőhely Városerdő hasonló távolságra fekszik Gyulától, így kerékpárral kényelmesen megközelíthetjük, akár gyerekekkel is. Bejárhatjuk innen a dámvadakban gazdag mályvádi őstölgyest, és persze kajakkal, kenuval a Fekete-Körös szabályozatlan és nem kevésbé festői vidékét.

Túrák a Körös körúton
Ha tehetjük, tekerjük végig a Körös körút túrát. A kisebbik, negyven kilométeres körtúrán gátakon, erdőkön át kanyargunk, Gyulától Városerdőn áthaladva a Fekete-Körös bal partján érve el a Mályvádi-erdőt. Innen az anti gátőrház és Dénesmajor mellett elkerekezve érjük el a gyulavári kastélyt, onnan már a Fehér-Körös bal partján tekerünk tovább. Érdemes pihenőt tartani a tűsgát-bemutatóhelynél. A gát 1896-ban, a Fehér-Körös szabályozásakor a víz nélkül maradó meder – ezt hívjuk ma Élővíz-csatornának – vízpótlására, a közeli nagyvárosok ellátására épült. 1998-ig üzemelt, helyére korszerű tömlős gátat építettek. A műszaki emlék megismertetésére az új kezelőépületben bemutatóhelyet hozott létre a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a parton látható a tűs gát egy része is. Továbbindulva a Kisökörjárási-parkerdőn át érünk vissza Gyulára.

A Körös körút másik távja némileg hosszabb, negyvenöt kilométer. Szanazugot érintve a Fekete-Körös hídján kelünk át Városerdőre. Kényelmesen tekerve, a környék érdekességeit megnézve, pihenőket tartva öt-hat óra alatt mindkét távot lehet teljesíteni. A hosszabbra persze hagyhatunk kicsivel több időt.

Gyuláról Békéscsabán át Gyulára
Igazi alföldi élményszerző túra, ha Gyuláról indulva és érkezve a nagyjából ötven kilométeres Póstelek–Gerla–Békéscsaba–Szabadkígyós útvonalon tekerünk végig, nagyobb részén a Wenckheim turista- és kerékpárúton haladva, amelyet 2023-ban az év bicikliútjának választottak.

Póstelket a pazar, ősfás parkban álló, a második világháborúban romossá váló, neobarokk Wenckheim-kastélyért érdemes elsősorban felkeresni. Kicsikkel érkező családoknak vonzó célpont a kis állatkert vagy a parkerdő szép tava és pihenőhelyei is. Az egykori autósmozi mellett kerékpárospálya található. A pumpapálya egy hajtási technikáról kapta a nevét, pumpáló mozgással, tekerés nélkül is körbe lehet rajta menni. Itt egy kiváló pihenőhely is várja a bicajosokat. A Kányabaginta tanösvényen a vidék gazdag növényvilágát fedezhetjük fel, ez volt a Körös–Maros Nemzeti Park bölcsője.

Póstelekről Békéscsaba felé Gerlát is érinti az új, jó minőségű bicikliút. Itt épült fel 1860-ra Wenckheim Károly pompás, 37 szobás kastélya, melyet Ybl Miklós tervezett. Nevezetes arról, hogy már a 19. században volt benne fürdőszoba. 1990 óta üresen áll, lehangoló látványt nyújt. Kár érte, hiszen a múlt század elején az ország egyik legmodernebb mintagazdasága volt itt, már a húszas években Clayton & Shuttleworth cséplőgépet, traktort és aratógépet használtak.

A dobozi út melletti bringaúton beérünk a kifejezetten kerékpárosbarát Békéscsabára, ahol a szépülő belváros felfedezése mellett bebarangolhatjuk a negyvenöt hektáros CsabaParkot, a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteményének számító Munkácsy Mihály Múzeumot és a több mint húsz festményt felvonultató Munkácsy Emlékházat is. Az emlékház zöld szalonjában cukrászda, pincéjében a Csabai Kolbászda üzemel. Sétáljunk egyet a Széchenyi ligetben, ahol a Körösök Völgye Natúrpark látogatóközpontját is felfedezhetjük.

Innen a rengeteg madárfajnak otthont adó békéscsabai bányatavak mellett Szabadkígyósig tekerünk. Az itteni varázslatos Wenckheim-kastélyt ugyancsak Ybl Miklós tervezte. A neoreneszánsz épület műemléki helyreállítását 2019 és 2022 között végezték el, ma egész évben várja a látogatókat.

A nem messze fekvő, a Körös-vidék Hortobágyának is hívott Kígyósi-pusztára feltétlenül kerekezzünk el. Ha kora nyáron járunk ezen a szürke marhákkal, birkákkal és madarakkal teli, pusztai ősgyepen, csodálatos élményben lehet részünk: ekkor virágzik két szép helyi orchideafajta, a fehér és a kardos madársisak. Főleg naplementében fantasztikus a rónának ez a szeglete.

Gyulára Békéscsabát újra érintve, az Élővíz-csatorna hangulatos partján megépült bicikliúton, a Veszely csárda mellett elhaladva érünk vissza.

Kirándulás Dánfokra
Végül egy rövidebb túrát ajánlunk még: a Kettős-Körös partján, a Békés mellett lévő Dánfoki Üdülőközpont is remek célpont kerékpárral. Békésen pedig az egykori zsinagógából átalakított Békési Pálinka Centrumban finom kóstolót is beszerezhetünk a környék nevezetes hungarikumából.

_____

A Békéscsabai Turisztikai Egyesület Kalandok két keréken – Békéscsaba című kiadványa és a Visitgyula.com oldal sok értékes információval szolgál, ha a környéket kerékpárral akarjuk bejárni. Köszönjük a gyulai Tourinform munkatársainak a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségét, valamint a túránkhoz kapott kerékpárokat.