Bár ma is vannak népszerű standuposok, és erősebb kabaréjelenetek a médiában – talán konszenzusosan elfogadhatjuk –, nem igazán ütik meg a hatvanas-nyolcvanas évek legendássá vált kabaréjeleneteinek színvonalát.

Összeállításunkban a magyar kabaré múltját és olyan kiváló színművészeink pályáját idézzük fel, akiket humoruk és kabaré szerepeik miatt is örökre szívébe zárt a magyar közönség. 

Alig néhány hónappal azután, hogy véget ért Budapest ostroma, a kabarék is megnyitották kapuikat. Békeffi László Pódium Kabaréját kívánta újjáteremteni a háború után fia a mai Radnóti Színház épületében. Békeffi nem térhetett vissza Magyarországra, az őt helyettesítő Kellér Dezső viszont sztár lett. A pesti kabaré régmúltjáról itt olvashat:

Az első kabaré, ami a háború után megnyitotta a kapuit | Magyar Krónika

A németellenes poénjai miatt a színpadról letiltott, bebörtönzött, majd Dachauba hurcolt konferanszié, Békeffi László Pódium Kabaréját kívánta újjáteremteni …

Az első magyar standuposra, a finom humorú Kellér Dezsőre emlékeztünk saját anekdotájával születésének 120. évfordulóján. 

Kis ember, nagy fülekkel és sok humorral – Emlékezzünk az első standuposra, Kellér Dezsőre | Magyar Krónika

Az első magyar standuposra, a finom humorú Kellér Dezsőre emlékezünk saját anekdotájával születésének 120. évfordulóján. Kis ember, két nagy füllel, egyik k …

A kabaréjelenetek másik óriásával, Alfonzóval előadott jelenete, a Születésnapi köszöntő ma is mosolyt csal az ember arcára:

Fónay Márta nem a magyar filmek nagyasszonya, inkább a háziasszonya volt. Szinte mindig melles kötényben, bokát védő fűzős cipőben láthattuk. Kezét összecsapta, kedves volt és megejtő, hatalmas adag humorral. Fónay Mártára születésének 111. évfordulóján emlékeztünk.

Háromba vágtad, édes jó Lajosom? – A magyar film háziasszonya, Fónay Márta | Magyar Krónika

Egy komika tragédiái. A férj tízéves hadifogsága, egy felkarolt kisfiú, akiből gyerekgyilkos lesz… Fónay Mártára emlékezünk születésének 111. évfordulóján.

Humoros oldalát ismerhetjük meg ebben az 1987-ben készült felvételen:

Humorérzékét a rádiókabaré sok jelenetében megcsillogtatta, de sem neki, sem Sinkovits Imrének és Psota Irénnek sem derogált rendszeresen szerepelni a rádió humoros műsoraiban. A 100 éve született Kállai Ferencre ebben az összeállításban emlékeztünk:

100 éve született Pelikán, a gátőr – Kállai Ferencre emlékezünk | Magyar Krónika

Jellegzetesen dörmögő hangját elég meghallani. A Nemzeti Színház színpadától a rádiókabaré stúdiójáig mindenhol otthon érezte magát. Szerette az életet, a n …

A Géza és Gizus-jelenetek, amikben Tábori Nóra volt a partnere, mai napig megunhatatlanok.

A nemzet színésze volt, Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész. A közönség egyik kedvence. Drámai hős, karakter szereplő és virtuóz humorú nevettető. Így emlékeztünk Agárdy Gáborra.

8 ok, amiért nagyon szerettük – 102 éve született Agárdy Gábor | Magyar Krónika

A nemzet színésze volt, Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész. A közönség egyik kedvence. Drámai hős, karakterszereplő és virtuóz humorú nevett …

Az ördög (paraszt tréfa) kabaré jelenetben Agárdy Gábor partnerei Almási Éva, Szemes Mari és Sinkovits Imre voltak.  

Sztankay István évtizedeken át volt a magyar nézők egyik kedvence, alacsony termete ellenére igazi színészóriássá vált. Sztankay rendszeresen fellépett a rádiókabaréban is. Tíz éve hunyt el, így emlékeztünk rá.

Ötszázszor, velük, ugyanott – egy örök kedvenc színészóriás, Sztankay István | Magyar Krónika

A hangja, a humora, a kedvessége. Sztankay István évtizedeken át volt a magyar nézők egyik kedvence, alacsony termete ellenére igazi színészóriássá vált. Tö …

A Halandzsa című jelenetben Bodrogi Gyulával brillíroztak:

Bodrogi Gyula, a nemzet művésze a Rádiókabaré állandó szereplője volt évtizedeken át, és nemcsak előadóként, de időnként szerzőként is. Boncz Géza Megtelt felügyelője a tévében akkor futó Maigret-sorozatot idézi.

10 emlékezetes Bodrogi-alakítást idéztünk fel születésnapja alkalmából. 

10 emlékezetes Bodrogi-alakítás – Isten éltesse a nemzet színészét! | Magyar Krónika

A hangja, a humora, a mozgása. Aki csak ismeri, azt mondja, a legjobb szívű emberek egyike. A Nemzeti Színház és a nemzet színésze, nagy idők nagy tanúja. T …

Életének nyolcvanharmadik évében nemrég hunyt el Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a hetvenes, nyolcvanas években alig volt olyan emlékezetes kabaré jelenet, amiben ne szerepelt volna.

Balázs Péter hitt a társulati lét erejében | Magyar Krónika

Egy szeretetteljes közegnek tekintette a színházat, ahol a technikai személyzettől kezdve a portáson át a színészekig és az igazgatóig mindenkinek ugyananny …

A Máthé Erzsivel előadott Adóbevallás című klasszikus is hatalmas:

Végül emlékezetes, mindig aktuális, házassággal kapcsolatos kabaréjeleneteket ajánlunk.

A balek férj, Haspókék és egy kedélyes este: kabaréjelenetek a házasságból | Magyar Krónika

A házasság hete során remélhetőleg szó esik arról is, milyen fontos a humor a házasságban. Mi arra kerestünk példákat, hogy a házasság milyen fontos a humorban.

Nyitókép, fotómontázs: Bíró Mátyás