„Nem mártírnak készült” – egy tudós pap, Bogdánffy Szilárd csendes hősiessége

Bogdánffy Szilárd nem kereste a szenvedést, nem mártírnak készült, hanem tudós tanárnak. A lelkiismerete szerint élt, és kitartott az emberi méltóságot, a vallást és a szabadságot eltaposni próbáló rendszerekkel szemben. A nyilas hatalomátvételt követően részt vett az üldözöttek mentésében, zsidó származású kispapokat rejtegetett a püspöki palota pincéjében. A román kommunista diktatúra idején hűséges maradt az egyházhoz és hivatásához, folytatta egyházszervező munkáját, és titkos szemináriumokat tartott.

Csendes hősiessége abból a belső erőből fakadt, amellyel kitartott az igazság és a hit mellett, és amely a mártíromságra vezette.

Bogdánffy Szilárd 1911-ben egy vajdasági kis faluban, Feketetón született, kisgyerekként élte át Trianont. A temesvári Piarista Főgimnáziumban tanult, gimnáziumi főesperese szeretettel emlékezett Szilárd okos hozzászólásaira. Felidézte, hogy a fiút soha nem lehetett kihozni a sodrából, a döntések előtt mindig hallgatással koncentrált. Szilárd az érettségi után a nagyváradi Teológiai Akadémiára jelentkezett.

Már az első két évben minden tanára csak dicsérettel illette, ezért a Budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték, ahol szintén kivívta professzorai elismerését. Tanárai mint igen alapos és buzgó, lelki életét és tanulmányait példásan komolyan vevő, mégis tudásához mérten szerény és mindenkihez kedves kispapról számoltak be róla. 1934 nyarán tért vissza Nagyváradra, ahol megyés püspöke, Fiedler István június 29-én pappá szentelte.

Ekkoriban kezdődött meg a római katolikus egyház kálváriája Romániában. A magyar tannyelvű iskolák jelentős részét bezárták, a szerzetesi iskolákban románul voltak kénytelenek tanítani, Erdély 47 felekezeti középiskolájából 20-at engedélyeztek a hatóságok, a 284 katolikus elemiből 189 működhetett a továbbiakban. Az egyház mégis fenntartotta legnagyobb iskoláit és teológiai szemináriumait.

Bogdánffy Szilárd életét a katolikus ifjúság oktatásának és lelki vezetésének szerette volna szentelni. 1934-ben a szatmári papnevelde helyettes tanárává és prefektusává, 1935-től kezdve pedig több nagyváradi tanintézmény hittanárává és lelki vezetőjévé nevezték ki. Ekkor a hatóságok már a gyerekek után is kémkedtek, a tiltás és a megfélemlítés eszközét használva.

Tanítványai számára ebből a nehéz időszakból is úgy maradt meg a fiatal pap alakja, mint akinek komolysága mögött mindig ott ragyogott a belső derű.

Úgy érezték, a prefektusukhoz mint türelmes, megértő és mindenkor segítőkész nagyobb testvérhez tudnak kapcsolódni. Amikor egyik tanítványát a hatóság megvádolta a Rongyos Gárdában való szervezkedéssel, a fiatal papot is letartóztatták. Bár diákja gyónásából tudott a történtekről, hiába kínozták, megtagadta a gyónási titok továbbadását. Kitoloncolták Magyarországra, ahonnan csak 1940 szeptemberében térhetett haza az újra Magyarországhoz csatolt Nagyváradra, hogy folytassa oktatói-nevelői tevékenységét.

Márton Áron gyulafehérvári püspök 1940. szeptemberében a Papnevelő Intézet teológiatanárának nevezte ki. Ebben az időszakban írta meg doktori disszertációját. Unokaöccse, akit a vakáció alatt meglátogatott, úgy emlékezett rá, hogy az imádságban elmélyedő, komoly fiatalember volt, akiből jóság és kedvesség áradt. Mindeközben Szilárd oroszlánrészt vállalt a nagyváradi iskolák újjászervezésében. Az összevonások miatt koedukált osztályt indítottak, amelynek ő lett az osztályfőnöke.

A gyerekek ekkorra már rengeteg borzalmat éltek át, nem volt olyan, aki ne látott volna embereket meghalni, sokan menekültek, elvesztették családtagjaikat, otthonukat. Bogdánffynak nem volt szüksége arra, hogy felhívja magára a figyelmet, mert olyan belső kisugárzása volt, hogy nem lehetett nem rá figyelni. A háborús traumákat átélt, megsebzett gyerekek számára nevéhez hűen szilárd támaszt és lelki biztonságot nyújtott.

Az orosz bevonulással, a kommunista hatalomátvétellel, majd diktatúrával a legveszedelmesebb egyházüldözés kora köszöntött be Romániában. Megtorló hadműveletet indítottak a magyar értelmiség és az egyházak ellen, államosították az iskolákat, felszámolták a szerzetesrendeket, a görögkatolikus egyházat, vagyonát az ortodoxéba olvasztották. Szilárd 1947 tavaszán Scheffler János szatmári püspök kérésére a titkára lett, hogy segítse a szatmári-nagyváradi egyházmegye vezetésében, valamint, hogy az egyházmegyék és a bukaresti apostoli nunciatura összekötője legyen. A papneveldék államosítását követően titkos szemináriumot szervezett.

A keresztényüldözés fokozódásával elszabadult a pokol, egyre több papot és püspököt hurcoltak el politikai elítéltként, ezért a Szentszék engedélyével titokban 6 római és 6 görög katolikus püspököt szenteltek. Köztük volt Bogdánffy Szilárd, akit Gerald Patrick Aloysius O’Hara nuncius érsek 1949. február 14-én a bukaresti nunciatúrán szentelt titokban püskökké.

Alig telt el két hónap, és a román állambiztonsági szervek letartóztatták a fiatal titkos püspököt. Nemcsak, hogy jogtalanul tartották fogságban, de még egy kirakatperre valót sem tudtak összeszedni ellene, ezért éveken keresztül úgy tartották fogva, hogy el sem ítélték. Fogsága alatt az ország rettegett börtöneiben és a Capul Midia-i haláltáborban raboskodott.

Bántalmazták, megalázták, verték és kínozták. Rendszeres büntetés volt (például azért, mert egy motozásnál egy ceruzahegyet találtak nála), hogy meztelenül egy fűtetlen cellába láncolták, ahova egy vödör vizet öntöttek, hogy le se tudjon ülni a földre. Gyakran vitték nehéz fizikai munkára, mindig segített másoknak, a legyengültek helyett cipelte a terheket, nekik adta elrejtett kenyérdarabkáit.

Egy alkalommal krumplis zsákokat kellett felcipelnie a lépcsőn, de összerogyott. Társai odasiettek segíteni, akkor mondta csak el nekik, hogy a vallatásnál 72 ütést mértek a talpaira, és kifordultak a bokái. A börtön embertelenségében is meg tudta őrizni emberi méltóságát, mert a külső körülmények nem tudják legyőzni azt, aki belül erős.

Nem adta fel a reményt, még akkor sem, amikor minden kilátástalannak tűnt, hanem másokat vigasztalt.

A bíróság végül miután már négy éve tartották fogságban, 1953 áprilisában tárgyalta az ügyét. Koncepciós perben koholt vádak alapján 12 évi kényszermunkára ítélték. Védőinek sikerült elérniük, hogy az ítéletet megsemmisítsék, de Szilárd püspök ügyének újratárgyalását már nem érte meg. 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben halt meg az elszenvedett kínzások és egy súlyos tüdőgyulladás következtében, amelyre nem kapott gyógyszert. Édesanyja már csak kenderzsinegen lógó szemüvegét és ágytakaróból összefércelt, ruhaként viselt rongyait vehette át.

2010. október 30-án avatták boldoggá a nagyváradi székesegyházban. Hivatalos emléknapja október 3.

Kiemelt kép: Boldog Bogdánffy Szilárd véranú portréja a nagyváradi székesegyház mellékoltárán. Fotó: varad.org