II. László, az első ellenkirály

A császár [Mánuél] úgy gondolta, hogy Istvánt nagyobb erővel kell támogatnia, ezért Sardiéből a Duna menti területekre (…) ment, és unokaöccsét, Alexios Konthostepanost egy sereg élén Istvánhoz küldte. Ők (…) mindent megtettek, hogy megszerezzék a hatalmat: a befolyásos paionokat [magyarokat] megpróbálták ajándékokkal megnyerni, hízelgéssel csábítani és nagyszabású igéretekkel hitegetni. Azonban azon kívül, hogy a hunok [magyarok] elfogadták Lászlót uralkodójuknak, semmit sem értek el.

Nikétas Khoniatés: Khroniké diégésis, 1204 előtt

A magyar történelem első megkoronázott ellenkirályának, Vak Béla király másodszülött fiának élete párhuzamosan futott bátyja, II. Géza és annak fia, III. István életével. Valószínűleg 1131-ben, még apja trónra lépése előtt, de már mint a trón elfogadott örökösének fia született, hercegi udvartartásban, maga is királyi hercegként. A krónikák szerint újszülöttként, anyja karjában ott volt a véres aradi gyűlésen, ahol Ilona királyné parancsára legyilkolták mindazokat az urakat, akiket a királyné bűnösnek tartott férje megvakíttatásában. Az esemény nyilván nem hagyott benne nyomot, hercegi kényelemben telhetett a gyerekkora. Az apja már hatévesen neki adományozta a Bosznia hercege címet, ami kijelölte helyét a királyi udvarban a legbelsőbb körben, de testvérbátyja, Géza mögött.

Sorozatunk előző része itt olvasható:

II. Géza uralkodásának időszakáról korábban már szóltunk, itt most csupán annyit érdemes felidéznünk, hogy a király sok háborúja elégedetlenséget szított az ország főembereinek körében, és ennek egyre többen hangot is adtak. Az elégedetlenek természetes módon a király öccseinél kerestek szövetségest. Úgy tűnik, hogy Vak Béla özvegye, a tekintélyét még mindig őrző Ilona királyné nem foglalt állást a fiai között kialakuló szembenállásban, Belus bán viszont, Ilona nagybátyja és korábban legfőbb támasza Gézával szemben az öccsei mellé állt.

Először, 1157-ben a legfiatalabb testvér, az ekkor 24 éves István herceg lázadt fel. Az államcsíny megbukott, István Bizáncba menekült, ahol tárt karokkal fogadták, Mánuél császár a saját unokahúgát adta hozzá feleségül. Három év múlva újabb puccs szerveződött, amelynek élére a lázadók az addig békésebbnek mutatkozó Lászlót nyerték meg maguknak. Ez a kísérlet is megbukott, László is Bizáncba menekült.

Géza még életében megkoronáztatta István fiát, aki apja halála után e néven harmadikként trónra is lépett, de a tényleges hatalmat megragadnia nem sikerült, a koronázás után nem sokkal Pozsony várába zárkózott, ott várta a jobb idők eljövetét. Mánuel bizánci császár jelentős hadsereggel a neki lekötelezett két herceget indította Magyarországra. A fiatalabbat szerette volna trónra juttatni, elsősorban annak bizánci felesége miatt. A lázadó magyar urak viszont éppen a herceg ezen erős elkötelezettsége miatt Lászlót választották, Istvánnak az ország harmadát kitevő dukátus jutott. Lukács esztergomi érsek, aki a magyar jog szerint egyedül volt jogosult királyt koronázni, az aktust megtagadta, amiért a kalocsai érsek által felkent II. László az esztergomit bebörtönöztette.

Nem tudjuk, hogy a hatalmi versengésben az országnagyok támogatását László nyerte meg, vagy inkább a legitim király veszítette el, mindenesetre László gyorsan megszilárdította a helyzetét. Hamarosan már azt is megengedhette magának, hogy a pápa kérésének engedve Lukácsot szabadon bocsássa, bár mikor a makacs érsek megismételte a kiátkozását, újra lezáratta.

II. László akár jó király is lehetett volna, ám alig fél éves uralkodása nem adott alkalmat arra, hogy ilyen tehetsége megmutatkozzék.

Családjáról is csak annyit tudunk, hogy még Bizáncba szökése előtt volt egy nem ismert nevű felesége, aki hamar meghalt. Kétségkívül újra nősült, hiszen Mária leánya utóbb Michiel Vitale velencei dózse egyik fiának lett a felesége. Rövid életét 1163. január 14-én fejezte be, a székesfehérvári királyi bazilikában temették el.

Következik: IV. István, a második ellenkirály