A kevésbé gyakorlott bringásokat főleg a Bajta központjában kezdődő emelkedő fogja megizzasztani, a fáradalmakért a Leléd falu központjáig tartó több kilométeres izgalmas lejtmenet fog kárpótolni.

Innen egy használatban lévő mezőgazdasági földúton vágunk át Ipolyszalkáig, gabonatáblák és az Ipoly egyik mellékága között poroszkálva. Vissza-visszatekintünk párszor a Kovácspataki-hegyekre és a már említett élvezetes lejtőre, ahol akár-60-70 kilométer/óra sebességre is felgyorsulhatunk. Ebből a szép völgyből elénk tárulnak a Börzsöny nyugati nyúlványai is.

Az Ipoly régi hídján kelünk át Letkésre, az egykori határátkelőn keresztül. A hídon megállva pár percig elmerengve nézzük a folyót, ahol jó pár évvel ezelőtt, jóval kisebb vízállásnál kenutúráztunk, Ipolyságtól pont eddig, a szalkai Ipoly-híd tövéig.

A falu központjában érdemes megállni egy jó ebédre, vagy vacsorára, a helyi csárdában a megbízható otthoni ízeket varázsolják az asztalunkra.

Vannak helyek, amelyeket méltatlanul kevesen ismernek. Ezt érezzük a Garamkövesdhez közeli Kovácspataki-szikláknál ülve, ahonnan páratlan, szavakkal nehezen leírható panoráma nyílik a Dunára, a Dunakanyarra, a Visegrádi-hegységre, Esztergomra és a Garam-torkolatra. Amerre a szem ellát, kisebb-nagyobb, dombok szegélyezte tarka szántóföldek, szőlők, ártéri erdők és a környék magyarlakta falvai bújnak meg. Idilli, csodálatos vidék. A szlovákul Burdának nevezett Kovácspataki-hegyek vagy Helembai-hegység a Garam, a Duna és az Ipoly ölelésében terül el. Északról Leléd és Bajta, nyugatról Garamkövesd határolja. A gyönyörű andezitsziklákkal tarkított, néhány helyen árvalányhaj borította vulkanikus hegyet elszakított Börzsönynek is nevezik. Május végén a Kun Ferenczről elnevezett emléktúrán vettünk részt, az erről szóló élménybeszámolót lapunk nyári, Duna lapszámában olvashatják
Csodálatos dunai panoráma a Kovácspataki-hegyek tetejéről

A 6. számú bicikliútra kapcsolódunk be, az Ipoly melletti töltésen suhanunk kilométereken át, majd egy nemrég felújított, nagyon jó minőségű, szinte autó szélességű aszfalt bicikliúton haladunk Ipolydamásd falu mögött, egészen Helembáig.

A felvidéki magyar falu és az új határátkelő híd előtt egy bivalycsorda otthona terül el a bicikliút mellett. Innen már újra a Kovácspataki-hegyek mellet tekerünk, hamarosan a Duna is társunkká szegődik. 

Ha hegyi kitérőre vágynánk, Kovácspatakról több, változatos nehézségű út is vezet a hegy szívébe, akad persze meredekebb emelkedő is, amely igazán próbára teszi az állóképességünket.

Végül a kiinduló állomásunk, Garamkövesd határában, a Garam-torkolatot is megcsodáljuk, amit vétek lett volna kihagyni. 

A túrán készült fotókat itt tekintheti meg:

A változatos terep, a környék látnivalói, a páratlan természeti környezet együttesen garantálják, hogy akár egy nap alatt is felejthetetlen élményekkel gazdagodjunk. Akár családdal, akár barátokkal, vagy egyedül indulunk útnak, a Kovácspataki-hegyek biciklitúrája mindenkit el fog varázsolni. Érdemes felkerekedni, és felfedezni ezt a kevésbé ismert, de annál bájosabb felvidéki magyarlakta vidéket.

Alsó-Garam mente
A Tót-kapunál kezdődik, és a Dunánál ér véget. Míg a Garam az alacsony-tátrai Király-hegy mellől ered, onnan folyik 298 kilométeren át a Párkány melletti Garamkövesd határáig, ahol beletorkollik a Dunába. A hagyomány szerint Szent István király a közeli Esztergomban született, majd itt, a Garam folyó befagyott torkolatán ütötték lovaggá. 

Korábban Juhász Gábor helytörténész arról mesélt a Magyar Krónikának, hogy a szlovák ajkú lakosságot a török kor után telepítették le az Alsó-Garam mentén, a kipusztított síksági magyar falvakba is. A második világháború után az itt élő magyarok közel felét Magyarországra telepítették át, onnan pedig szlovákokat hoztak ide, így az addigi helyi többségből kisebbség lett. De az itt élő magyarság sosem adta fel, az 1949-ben alakult Csemadok szervezet keretein belül szinte minden községben folyt magyar kulturális élet, de a magyarság száma 1989 után is rohamosan csökkent, sok elemi iskola megszűnt vagy a túlélésért harcol napjainkban is.

 – Bármennyire sújt is minket az utóbbi 104 év, az itteni magyarság próbál kitartani az értékei mellett. Biztos, hogy vannak gazdagabb, jobb fekvésű vidékek a világon, de nekünk és őseinknek ez a szülőföldünk, és egy életen át vágyódunk arra, hogy a nyughelyünk is maradjon  – vallott meghatóan a helytörténész.