A PajtaKult csapata a mohácsi busójárásra látogatott, amely során az országos hálózatuk részeként működő mohácsi KultúrKikötő átadásán is részt vettek. A pajta – amelynek megnyitásával egy újabb kulturális színtérrel gyarapodott a város – ötletgazdája és tulajdonosa a maszkfaragással is foglalkozó Baráth Gábor. Az eseményen a PajtaKult csapata egy igazi busómaszkot is kapott, és az is elhangzott, hogy a maszkkészítés külön mesterség, és nincs két egyforma maszk – ahogy nincs két egyforma pajta sem.
A valót megmutató álarcok – egy szenvedély, négy busóvallomás | Magyar Krónika
Az igazi busó nem veszi le a maszkot. De mindegy is, ki van a gúnya mögött. A busójárás ugyanis nem jelmezes felvonulás, hanem „pokláde”, azaz valódi átváltozás. Négy álarc, négy karakter, négy különböző történet, amit egy város és egy szenvedély örökre összeköt.
Az átadó ünnepségen Horváth László, a Fonó ügyvezetője Tolnai Ottó gondolatát idézte, mely szerint minden helynek van egy mélypontja, amelyből új irányt követve születhet újjá. Ilyen épület a Selyemgyár és Baráth Gábor pajtája is. Ám a funkciót vesztett, kiüresedett épületek megújulása azt is bizonyítja, hogy ehhez mindig szükség van egy emberre is, aki olyan vízióval rendelkezik, amit valóra is tud váltani.
Volt egyszer egy selyemgyár – ipari létesítményből kulturális negyed született Mohácson | Magyar Krónika
Egykor selyemnagyhatalom voltunk, az iparág egyik fontos gyártóüzeme Mohácson volt. Ma lagzik, családi és baráti ünnepek helyszíne a szépséges épület. Indul a selyemtörténet.
Baráth Gábor a pajta történetéről elmesélte, hogy régen az utcán volt a piac, az épület egykor mészárszékként és hentesüzletként működött. A házi állattartás megszűnésével rendeltetését vesztett épület kultúrpajtaként születhetett újjá. Fontosnak tartja, hogy a hagyományok mentén a generációk összekapcsolódhassanak, ezért a legkisebbeket is bevonják a programokba, az óvodás korosztály számára például bábelőadást rendeztek. A felnőtteknek busóálarc-faragó szakkört találtak ki, az alkalmak során mindenki két álarcot készít, hogy az egyiket hazavihesse, a másik a pajta falára kerülhessen.
Mohácsi busójárás: közösségmegőrzés és -teremtés egy ősi és élő népszokással | Magyar Krónika
A PajtaKult csapata részt vett a tavalyi busójáráson, és uradalmi pajtából szálláshelyként, selyemgyárból kulturális negyedként újjászületett épületekbe is ellátogatott Mohácson.
Az átadó után a busójárás farsangi kavalkádjában Paár Julcsi PajtaKult-nagykövet V. Németh Zsolttal, a magyar értékek védelméért felelős miniszterelnöki biztossal beszélgetett. Elhangzott, hogy
a hagyományok ma is útjelzőül szolgálhatnak a világban való eligazodáshoz, korábban az emberek beleszülettek a szokásokba, de ma tudatosan tennünk kell érte, hogy ne gyengüljön a hagyomány közösséget teremteni tudó ereje.
V. Németh Zsolt szerint fontos, hogy megbecsüljük az elődök megőrzött tapasztalatát, hiszen az ünnepkör ad keretet az életünknek. Az is lényeges, hogy az értékek ne egy üveglap mögött rejtőzzenek érinthetetlenül. A hagyománynak élőnek kell lennie, ehhez viszont az kell, hogy mindenki magáénak érezze. Paár Julcsi hozzátette, hogy a busójárással mindez megvalósul, mert egyszerre nyújtja a hitelesség és az önazonosság, a természetes jelenlét és a kulturális hazaérkezés élményét.
5 kérdés, 5 válasz a busójárásról | Magyar Krónika
Noha a busójárás 2012 óta hungarikum, ami akkor és ott Mohácson történik, annyira kívül esik a hétköznapok valóságán, hogy abban, akinek szerepel a bakancslistáján, hogy egyszer élőben lássa a menetet, jogosan vetődhetnek fel kérdések. Ezeket igyekszünk megválaszolni.
Kubinyi Júlia PajtaKult-nagykövet Csonka-Takács Eszter néprajzkutatóval beszélgetett. A mohácsi származású muzeológus szerint gyerekkora óta sokat változott a busójárás. Korábban jellemzően csak a felnőtt férfiak vettek benne részt egyénileg, ma már az egész város közösségként éli ezt a hagyományt. A folyamat gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza, mára a busójárás a sokácok által idehozott balkáni télűző, termékenységvarázsló népszokásból a város egész területére kiterjedő nagy közös felvonulássá és egész Mohács identitásává vált.
Az én Mohácsom – vallomás a Duna menti városról | Magyar Krónika
Szubjektív helytörténeti séta Csonka-Takács Eszter muzeológussal.
A busójárás mindig is része volt a mohácsi hagyománynak, de egy ideje attól jelentős, hogy a vársosi közösségről szól. Kialakultak busócsoportok, külön nevekkel, eszközökkel, tevékenységekkel, amelyek elhivatottak az iránt, hogy a hagyományt minél többen ismerjék, ezért olyan ismeretátadó programokat szerveznek, amelyekbe a fiatalok is bevonják. A közösség tagjai számára személyesen is fontos, hogy részesei legyenek az eseménynek. Fontos az is, hogy ma már mindenki lehet busó, aki csak szeretne. A csoportok egész évben működnek, a busójárás idején pedig fontos számukra, hogy kapcsolatot tudjanak teremteni az idelátogató közönséggel. Mohácson az időszámítás busójárástól busójárásig tart, ahogy véget ér az esemény, már a következőt kezdik el tervezni.
Kiemelt fotó: Máth Kristóf
