Pénteken a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói nyitják meg az estét. Műsorukban lehetőségük lesz rá, hogy megmutassák tehetségüket, miközben a kis-magyarországi, erdélyi és román néptáncok egész skáláját mutatják be Gömörtől Magyarpalatkán át Vajdaszentiványig. Utánuk a nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház előadásában tekinthetjük meg Petőfi Sándor A helység kalapácsa című jól ismert vígeposzát. Az először tavaly májusban bemutatott produkció a Petőfi-év kapcsán emlékezik meg nemzeti költőnkről és a tánc eszközeit felhasználva meséli el a közönségnek Szélestenyerű Fejenagy, Szemérmetes Erzsók és a Lágyszívű Kántor történetét.

A fesztivál második estéjén a bolgár származású Nikola Parov Naplegenda című produkcióját tekinthetjük meg a Magyar Állami Népi Együttes előadásában. A kétfelvonásos darab a Kárpát-medence tánc- és népzenei kultúráját ötvözi, populáris zene keveredik ősi motívumokkal, a tánchagyomány legenergikusabb figurális mozdulataival kiegészítve. A történet párhuzamot állít a Nap járása és egy emberöltő szakaszai között. A magyar őstörténet, az ember természettel és természetfelettivel való kapcsolatának szentelt előadás Mihályi Gábor rendező-koreográfus munkája, akit a Magyar Táncművészek Szövetsége 2000-ben az évad legjobb alkotójaként díjazott.

Záróeseményként a Háromszék Táncszínház folklór előadása kerül színpadra. A régi magyar vármegyéről elnevezett együttes Sepsiszentgyörgyön alakult a kilencvenes években, az azóta eltelt évtizedekben jelentősen hozzájárult az erdélyi etnikumok népzenei és néptánckultúrájának gyűjtéséhez, megőrzéséhez és továbbadásához. Vasárnapi előadásuk, a Hazától hazáig maga mögött hagyja Erdély hegyeit, más tájegységek és táncdialektusok felé vándorol, Felvidék, Bukovina vagy az Alföld felé. Az alkotók maguk is „táncos barangolásnak” tekintik az előadást, ami mind technika, mind viselet szempontjából különbözik az általuk ismert erdélyitől. A zenei háttérről a Heveder zenekar gondoskodik, akik alakulásuk óta a táncegyüttes kísérői.

Kiemelt kép: Kátai Jocó felvétele / Háromszék Táncszínház