Díjat kapott Győrffy Ákos, lapunk munkatársa

Az MMA irodalmi tagozatának Könyv Nívódíjával díjazott A csend körei című kötet Győrffy Ákos elmúlt években született kisprózáit – esszéisztikus szövegeket, útinaplójegyzeteket, visszaemlékezéseket – gyűjti egybe, s egyfajta regényként is olvasható.

Magyarszombatfa: a fazekasok faluja

„Asszonyok! Fazokat! Kicsiket, nagyokat!” – így kiáltottak a veleméri völgyből útnak induló fazekasok, amikor szekereikkel betértek egy-egy somogyi vagy zalai faluba, és eladásra kínálták portékáikat…

Dicsérjed az Istent – megjelent Méry Rebeka új lemeze

A megjelenés apropóján a régiek vallásosságáról, az egyházi ünnepek jelentőségének átalakulásáról, a népi kultúra archaikus, szakrális oldalához való kötődéséről kérdeztük Méry Rebeka Junior Prima díjas énekest.

A Poklade olyan, mint Mohács – egy zenekar, amely divatba hozza a tamburazenét

Mintha arra jött volna létre, hogy az ember ki tudja adni a fájdalmat, bírja ki a nehézséget, és minden mellett képes legyen jól érezni magát – mondják a balkáni zenéről a mohácsi Poklade zenekar tagjai. S ahogy velük beszélgetünk, rájövünk, a formáció ugyanerről szól. Hogy legyen egy váll, amin sírni lehet, egy kéz, ami utánad nyúl, és egy kar, amibe kapaszkodva éjszakákon át tarthat a tánc.

Egy vonatjeggyel megváltott építészsors – Erhardt Gáborral beszélgettünk

Mint mondja, hivatásának és életének építőköveit is Makovecz Imre tanítására, gondolataira alapozta – Erhardt Gábor, az MCC Építészet és Emlékezet Műhelyének vezetője az építészet mellett a publicisztika és az oktatás terén is kimagasló eredményeket ért el. Ezúttal egy aktuális esemény, a december 13-ai Országépítés konferencia apropóján kérdeztük.

Kiváló borokat az ünnepi asztalra!

Nincs az a remekül elkészített karácsonyi vacsora, melynek fényét ne emelné még tovább egy üveg rajongással, szerelemmel elkészített bor. Az év folyamán olyan borászoknál jártunk, akiknek szaktudásához, elkötelezettségéhez kétség sem férhet.

„K. I., aki voltam” – Kormos István-kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Száz évvel ezelőtt, 1923. október 28-án született Kormos István költő. A kerek évfordulóra időzítve a Petőfi Irodalmi Múzeumban K. I., aki voltam címmel kiállítás nyílik december 8-án. A kiállítás kurátora a PIM munkatársa, Benedek Anna irodalomtörténész, akit Kormos István jelentőségéről és a kiállítás műhelytitkairól kérdeztünk.

7 hely egymásra figyeléshez

Karácsony előtt általában a szokásosnál is nagyobb igényt érzünk arra, hogy találkozzunk azokkal az emberekkel, akik fontosak számunkra. Tartalmas beszélgetésekhez ajánlunk olyan helyeket, melyek mindegyikét a szívélyes vendéglátás és a remek ételek jellemzik.

Történeteket a fa alá – 5 + 5 könyv karácsonyra

Sokan úgy tartják, hogy egy jól kiválasztott könyvnél, egy elgondolkodtató, felemelő, szórakoztató történetnél nem létezik szebb ajándék. Ezzel a gondolattal mi is egyetértünk – remek magyar könyveket válogattunk, melyeknek ott a helyük a karácsonyfa alatt.

Országépítés – A Kós Károly Egyesülés konferenciája a Vigadóban

Az építészet szoros kapcsolatban áll a környezettel. A szerves építészet pedig magát a természetet emeli gondolkodása fókuszába. A természet ihlette, hagyományokra épülő formanyelv megőrzése és éltetése adja a Kós Károly Egyesülés szervezte Országépítés konferencia fókuszát is, amelyet december 13-án tartanak. Az egyesülés célja, hogy a magyar építészeti kultúra jövőjét összekössék annak múltjával.

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!