Mi vezette a Csak Egyet Szolgálat megalapításához?
Gyerekkoromban megtapasztaltam, hogy milyen könnyen bajba lehet kerülni, meglegyintett az árnyéka annak, hogy állami gondozásba kerülök. Édesanyám egy hős volt, és neki köszönhetően ez végül nem történt meg, de megéreztem, hogy lehet olyan családban is felnőni, ahol nem adatik meg minden ahhoz, hogy az embernek szép jövője legyen. Ezek az emlékek belém vésődtek, nagy nyitottság alakult ki bennem a bajban lévők felé. Szociális szakembernek tanultam. Huszonéves voltam, amikor megalapítottuk az Új Jeruzsálem katolikus közösséget missziós céllal, Jézus Krisztus evangéliumának hirdetésére. Ötgyerekes édesanyaként 18 évet voltam otthon, de ez alatt az idő alatt is foglalkoztam a missziós alkalmainkon hozzánk fordulókkal, segítettem életvezetési problémák megoldásában, egzisztenciális helyzetek javításában. Egyre egyértelműbbé vált számomra, hogy szociális munkásként is egészen más segíteni annak az embernek, aki megérti, hogy ő is fontos, értékes és szeretik, mert így lesz motivációja arra, hogy minden nap felkeljen, lesz reménye, amiért érdemes küzdeni. Egyre inkább körvonalazódott bennem egy ötlet, amire a pecsétet a 2007-es a városmisszió adta. Hatalmas esemény volt, az egész katolikus egyház missziós hetet tartott Budapesten, rengeteg helyszínen. A Bazilikában volt egy esemény, ahol Nicky Gumbel, az Alpha kurzus alapító-vezetője adott elő.
Ahogy sétáltam be, lépkedtem át a földön fekvő hajléktalanokat, egyre jobban elkeseredtem, hogy nekik kívül kell maradniuk. Leültem leghátulra, és belém hasított a felismerés, hogy egy olyan helyre lenne szükség a számukra, ahol Jézus Krisztust hirdetjük.
Addig is rendszeresen jártam be hozzájuk, segítettem étellel, pénzzel, de tudtam, hogy akármennyit beszélgetek velük, én megyek majd tovább, ők viszont ott maradnak. Láttam, hogy azok az emberek, akikért elkezdenek imádkozni, sokkal jobban meg tudnak küzdeni az életükben eléjük kerülő problémákkal, ezért az eredeti ötletem egy imapármozgalom volt, ehhez kezdtem el keresni egy helységet. Mindenképpen katolikus központot akartam létrehozni, hogy evangelizálhassunk. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az önkéntesek mellett szükség van főállású munkatársakra, hogy valóban beszélgethessünk, foglalkozhassunk a rászorulókkal. Fontos az is, hogy legyen pszichológus, pszichiáter, ügyvéd kolléga, hogy szakmailag is segíthessünk. De minden a misszióból indul ki, mindenki, aki itt dolgozik, tanúságot tud tenni, ez nagyon fontos.
Hogy jött létre a szolgálat?
A Jó Pásztor Nővérek rendje vállalta, hogy a nevük alatt elkezdhetjük, a mai napig hálával tartozom a bizalmukért. Egy év elteltével pedig lehetővé vált, hogy az Új Jeruzsálem katolikus közösség hivatalos intézményeként működjünk tovább. Csodák övezték a kezdeteket. Rátaláltunk a helyre, amit kibérelhettünk, elfogadtak minket a ház lakói is. Amikor szükségünk volt valamire, pont azt kaptuk adományba, valahogy az utolsó pillanatban mindig minden meglett. Áldott volt az indulás, éreztük, hogy ha ez az Úrtól van, akkor meg kell, hogy maradjon. Sikerült is, most már tizenhatodik éve, hogy kinyitottunk. A megmaradásunk a gondviselés érdeme, a legnagyobb gondviselésnek azt tartom, hogy a kollégák tanúságot tudnak tenni és reményt adni az ide betérőknek – mert nagyon súlyos problémákkal jönnek ide. A Jelenések könyvében mondja a Lélek a laodiceai egyháznak, hogy „végy tőlem kenetet, hogy megkend szemedet és láss”. Úgy érzem, kegyelem, hogy akik itt dolgoznak, azoknak megadatott ez a kenet, mert Isten szemével néznek azokra, akik ide betérnek.
Mit jelent a Csak Egyet név?
Csak egyet hirdetünk: Jézus Krisztust, és egyesével segítünk mindenkinek, mert nincs általános érvényű magyarázata annak, hogy ki miért kerül utcára, bajba.
Megosztana egy „sikertörténetet”?
A nyitás napjaiban történt, hogy láttam, ahogy egy fiatal fiú gyöngybetűkkel másol egy könyvből papírlapra. Elmesélte, hogy olyan helyen alszik, ahova nem vihet könyvet, de érdekli a történelem és a filozófia. Amikor buzdítottam, hogy meséljen még magáról, elmondta, hogy harmadjára jött ki a börtönből, mire hazament, már nem volt senki a családja helyén: eltűnt a ház, megszűnt a család. Pestre jött, ránk talált. Sokat beszélgettünk, részt vett a Nicky Gumbel által írt kurzuson, amelyet a közösségünkkel tartottunk. A kurzus végére megkeresztelkedett, a férjem a keresztapukája. Letöltötte a hátramaradt börtönbüntetését, Szent Ágoston könyvét olvasta a cellában, és mire kijött, elszánt volt, hogy rendbe rakja az életét. Elhelyezkedett egy gyárban, a gyártósor mellől egyre magasabbra lépkedett a hierarchiában, és most már azt tervezi, hogy tovább tanul. De nagyon sok olyan történetünk van arról, hogy aki itt volt mint vendég, már évek óta szépen helytáll az életben. Tényleg az az igazság, hogy szárnyakat ad egy bajban lévő embernek, hogyha tudja, hogy valaki imádkozik érte minden nap, fontossá vált valaki számára. Az a vágyunk, hogy minél több hívő imádkozzon egy bajban lévőért, a honlapunkon keresztül erre is lehet jelentkezni, és arról is találnak információt, hogy hogyan lehet még segíteni.
Mi ad erőt a munkához?
Az a kulcs, hogy akik itt vannak, élő hittel rendelkeznek, van miből meríteni. A Szentlélek hozta ide a kollégákat, és ők is tudják, hogy a Szentlélek adta neki ezt a helyet – így egészen más bejárni dolgozni. Úgy érzem, hogy annak, aki idejön, elhívása van, és amikor úgy érzi, hogy tovább kell mennie, akkor a gondviselés mindig küld valakit helyette. Nagy szükség van rájuk, mert az indulás idejéhez képest egyre több a nehéz helyzet, sokat romlott a bejövők állapota.
Mentális szempontból?
Igen, mentális szempontból is. Azt látjuk, hogy amikor felhív minket egy cég jóakarattal, hogy ha van olyan ember, akit lehet küldeni, akkor küldhetjük hozzájuk dolgozni, akkor nagyon nehéz találnunk valakit, míg régen válogathattunk. Most viszont nagyon rossz állapotban vannak az emberek. Szükség lenne a specializációkra a hajléktalanellátó rendszerben, sokkal több pszichiátriai, addiktológiai segítség kell. Az emberek nehezen tudnak megküzdeni a betegségekkel, különböző élethelyzetekkel. A kötődés hiánya a közös pont. Nincsenek erős kötődések a családokon belül. Ha én bajba kerülnék, megtartana a családom.
Ezeknek az embereknek nincs ilyen hátterük, nincs mögöttük ez a megtartó erő, nem tudnak kötődni a házastársukhoz, nem tudja betölteni a család azt a szerepet, amire hivatott, gyerekként nem kapták meg a biztonságot vagy morálisan azt az alapot, ami megtartaná őket, és már nem tudnak visszakapaszkodni.
Nagyon sok lelki szükséglet van. Azt látjuk, hogy az a fordulópont, amikor valaki eljut a megbocsátásig – megbocsát önmagának, a múltjáért az embereknek, a sorsáért Istennek – és felfogja, hogy ő is fontos. Főleg, ha le tudja tenni a bűneit, itt lehet gyónni az atyáknál, és annak forradalmi hatása van. Utána el lehet kezdeni a lassú építkezést, azért kell, hogy itt legyünk minden nap, hogy amikor előtörnek a régi traumák, segítsünk, hogy már ne úgy reagáljon, ahogy régen tette, hiszen nem várhatjuk el, hogy egészségesen reagáljon az, akinek sok sérülése van. Összetett folyamat és gyönyörű munka ez. Boldogok vagyunk, hogy segíthetünk benne.
Fotók: Csak Egyet Szolgálat
