Nincs könnyű helyzetben a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, amely közel hetvenezer műtárgyat őriz, ám azok java részét néhány időszaki kiállítást leszámítva nincs hol bemutatnia. Szegény ember azonban vízzel főz, mondhatnánk most teljesen idevágóan, mert a hiánypótlás szándékával létrejött Láthatatlan örökségünk-könyvsorozat első részében egy kukta gyorsfőző fazék is bemutatkozik.
A kezdő kötet, amelyet a tervek szerint még nyolc másik tematikus válogatás követ, ugyanis a háztartásban egykor használt tárgyakat veszi számba a Háztartástechnikai gyűjtemény elképesztően változatos, kétezer tételes állományából szemezgetve – a borítón is található masszív szépségű szenes vasalótól a háziasszonyok tömegeit az otthoni robot alól legalább egy kicsit felszabadító Hajdu Minimat 65 automata mosógépen át az egy egész generáció számára nélkülözhetetlen kincsnek, sőt iskolai státuszszimbólumnak számító többszínű golyóstollig.
Utóbbinak nem mellesleg Kaméleon volt a neve, amit – hiába voltam egynek sokáig birtokában – már régen elfelejtettem. Ahogyan szerencsére annak a hősugárzónak a képe is lassan elhalványodik bennem, ami miatt évekig alig mertem bemenni a falból örökösen kijáró konnektorok miatt amúgy is véleményes biztonságú lakótelepi fürdőszobánkba: a fűtéstámogatási eszköz ugyanis nemcsak vörösen izzott belül, de még hozzá félhangosan mormogott is.
A tolósúlyos konyhai mérleg ellenben nagyon is vonzónak tetszett, pláne miután kettő az egyben alapon a hét éven át várt öcsémet is hosszú hetekig azzal méregettük otthon a születése után. Szigorúan tíz kilóig persze, mert az eszköz többet nem bírt, de hát nem is izgő-mozgó kisbabák súlyának megállapítására, hanem a sütemény-alapanyagok pontos porciózására tervezték.
És még egy utolsó, hasonlóan kellemes emlék: a vegyes tüzelésű sparhelt a nagyszüleim Cinka-völgyi tanyáján, ami egyszerre volt konfliktusok generálója – vágott-e a nagyapám elég fahasábot vagy sem –, és készültek rajta megismételhetetlen ízű levesek, pörköltek, jobb napokon palacsinták.
A felsorolásból talán érződik, hogy a Láthatatlan örökség-sorozat Háztartás kötetét lapozgatva – amelyben sok más mellett a fenti tárgyak is szerepelnek a fotóikkal és a keletkezéstörténetükkel együtt – hogyan képes azonnal berántódni az ember a saját múltjába. És azon keresztül a magyar közelmúltba, akár a hatvanas-hetvenes évekbe, amikor olyan csúfságok is megeshettek, hogy egy állítólag rohamsebességgel letiltott porszívóreklám a következő szöveggel futott a televízióban: „Ne verje ki, ne rázza ki, Erikával szívassa ki!” Mondjuk bizonyíték minderre mostanáig nincsen, de a szocializmus abszurditásai közé simán befért volna egy hasonló eset.
Ha Erika nem is, de Rakéta porszívó szerepel a könyvben, amelyről a tíz kísérő novellát jegyző Grecsó Krisztián így ír:
„A doboza szebb volt, mint a tárgy maga. (…) A motorját, mivel gyakorlatilag elpusztíthatatlan volt, mindenféle funkcióba átszerelték. Hiánygazdálkodás volt, házi barkácsolás, mifelénk, az Alföldön például a paprikadarálók motorja kivétel nélkül a szovjet űrtechnika hozta áldás volt: rakéta motor örök, valamiért soha sem kopó szénkefékkel (amik, ha mégis koptak volna, nem kellett elkeseredni, zsírpapírba csomagolva ott volt a dobozban a pót szénkefecsomag).”
És még számtalan egykor nagyon hasznos vagy nagyon is haszontalan holmi felvonul egy elképzelt lakás összes helyiségéből. A tömör, mégis igen tartalmas tárgyleírások (dr. Antal Ildikó, Kiss László) és a nagy méretű tárgyfotók (Szikora Zsombor) pedig nem csupán a nosztalgiavonatra ültetik fel az olvasót, de a ma használt eszközeink esztétikuma és szükségessége felől is bőven adnak gondolkodnivalót.
A Láthatatlan örökségünk 1. – Háztartás a Libri Könyvkereskedelmi Kft. üzleteiben, a Magyar Műszaki és Közlekedési múzeum webshopjában, valamint a A Fő a kávé (Elektrotechnikai Gyűjtemény, 1075 Budapest, Kazinczy utca 21.) és az Összekötve kiállítások (Vámszedőház, 1056 Budapest, Fővám tér, Szabadság híd pesti hídfője) múzeumshopjában is kapható.
Fotók: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. Nyitókép: Rakéta porszívó reklámja 1965-ben. Fortepan / Bauer Sándor
