Egy fickó vásárolni szeretne egy papagájt, rábök az egyikre, és megkérdezi, hogy mennyibe kerül a madár és mit tud. Mire az eladó azt feleli, hogy „100 forintba kerül, és 100 olasz szót tud”. „Na és a másik?” – érdeklődik tovább a férfi. „200 forint, és 200 francia mondatot is ismer.” „És azzal a harmadikkal mi a helyzet?” – kíváncsiskodik tovább a vevő. Mint kiderül, az 300 forintba kerül, nem tud az égvilágon semmit, de ő a másik kettő vezetője.
Ehhez hasonló társadalomkritikus poénokat hagyományos keretek között nem lehetett csak úgy elsütni a rendszerváltás előtt, de a hetvenes évek elején néhány alkotónak zseniális ötlete támadt. Rájöttek, hogy a fikciós dokumentumfilm műfaji kereti között élesen bírálhatják a politikát, hiszen a cenzorok nehezebben képesek fogást találni rajta, ha a munkáik látszólag a tényfeltárás és a különböző jelenségek rögzítése érdekében születnek. Az így megalakult budapesti iskola olyan, már csupán szociológiai szempontból is megkerülhetetlen műveket termelt ki, mint Vitézy Lászlótól a Békeidő vagy a Vörös föld, Tarr Bélától a Családi tűzfészek, Schiffer Páltól a Cséplő Gyuri vagy Dárday István és Szalai Györgyi közös rendezése, a Jutalomutazás.
A méltatlanul keveset emlegetett alkotásban egy Tolna megyei járási vezető lehetőséget kap arra, hogy egy úttörőt küldjön egy harmincnapos angliai utazásra. Össze is gyűlik a hivatal, hogy kiválasszák a diákot. És persze szeretnék kedvező fényben feltüntetni a szocializmust, így nemcsak az a fontos számukra, hogy a delikvens jó tanuló legyen és tudjon zenélni, hanem az is, a külseje is tetszetős legyen, tisztes kétkezi munkáscsaládból származzon és – bármilyen meglepőnek tűnhet – azt is kikötik, hogy semmiképpen se legyen cigány származású.
Az ideális jelöltnek egy nyolcadikos fiú tűnik, minden kritériumnak megfelel, villámgyorsan alá is íratják a szüleivel a beleegyezési nyilatkozatot, az édesanya idővel azonban meggondolja magát. Nyilvánvalóan jócskán hatott rá a propaganda, és aggódni kezd, ha elengedi a gyerekét, nem ugyanaz a kölyök jön vissza; a Nyugat majd megrontja és csavargóvá válik.
Az apa nem beszédes, nem is túl eszes, esténként szereti kocsmában mulatni az időt, és nem ő hordja a nadrágot otthon. Elengedné a gyereket, de végül a feleség meggyőzi, hogy mégsem annyira jó ötlet. A fiúnak nem sok lapot osztanak, meg sem kérdezik, mit szeretne, olyan, mint egy csomag, ami vár a sorára, hogy feladják-e vagy sem.
A megtörtént eseményeket feldolgozó sztori önmagában is érdekes, de az teszi igazán fontossá és pontos kordokumentummá, hogy valós helyszíneken forgatták, és amatőr színészekkel vették fel. Szövegkönyv nem volt, csak a szituációkat vázolták fel előre, így mindenki a saját szókincséből gazdálkodott. Így amikor a fentebb említett társadalomkritikus poénok hangzanak el, az alkotókat nem lehetett rendszerellenességgel megvádolni, hiszen csak rögzítették átlagemberek diskurzusait.
És mint említettük, hagyományos forgatókönyv nem volt, de nem is kellett direkten kinevettetniük a szocializmust, elég volt csupán dokumentálniuk azt, és önmagában nevetségessé vált. Ugyanígy hatalmas konfliktusokra sem volt szükség, nincsenek kifejezetten szerethető vagy a tenyerünk viszketését generáló karakterek, senki sem jó vagy rossz, csupán a saját érvrendszere szerint cselekszik.
A hivatalnál a maguk pecsenyéjét sütögetik, meg akarnak felelni az elvárásoknak, teljesen mindegy nekik az ügy szempontjából, hogy a szóban forgó fiú megy el, vagy bárki más, aki megfelel az elvárásoknak, csak azt szeretnék, hogy végre döntsenek a szülők, nehogy kicsússzanak a határidőből. Az apa sem elvi okokból áll a felesége oldalára, hanem azért, mert megunja, hogy állandóan ez a téma otthon, a nő pedig csak jót akar a gyerekének, más kérdés, hogy nyilvánvalóan nem a helyes döntést hozza.
A fikciós dokumentumfilm nyelvezete pedig tökéletes hitelességgel mutatja be mindezt, nincs az a történelemkönyv, amelynek segítségével valósabb képet kaphatnánk a korról, legalábbis ebből a mikroperspektívából. És sajnálatos, hogy ez a műfaj nem csupán itthon, de szerte a világban teljesen kiveszett, pedig a jelenből is lenne mit megörökítenünk az utókornak.
Kiemelt kép: Jutalomutazás. Forrás: Filmio
