A Nagy-Gete nem tréfál – sziklaormok birodalmában jártunk

A Gerecse ezen részén nem kell sorban állástól félnünk az ösvényeken, ami a Pilis, a Budai-hegység vagy a Börzsöny népszerűbb útvonalain, pláne hétvégén, elég gyakran megeshet velünk. Nem is baj ez, csak tényként közlöm, sőt az ilyen túrahelyeken van igazán lehetőségünk a kikapcsolódásra. Leheveredik az ember a gyepes mészkőplatókon vagy azok kúpjain, pásztázza a szétterülő-egybeolvadó tájat, a Dunát, vagy éppen a Pilis és a Gerecse távolabbról pislogó csúcsait. Nyugodtan, nem sietve, jót beszélgetve Istennel, és meg is dicsérve őt, hogy ilyen helyeket teremtett nekünk.

Ezt a túrát télen tettem meg, így földön heverészésről nem lehetett szó, de csodás panorámákban és valódi kihívást jelentő kaptató mászásokban annál inkább részem volt. Ha több időnk van, a környék elég sok természeti és történelmi érdekességet, felfedezésre érdemes helyet rejt. 

Dorogról, ebből a megközelítőleg 12 ezres kisvárosból indultunk. Mint egykori bányász-, jelenleg ipari város nem feltétlenül szerepel a turisztikai bakancslisták élén. Tény, hogy aki Eger vagy Sopron barokk épületeibe és hangulatába szerelmes, ezt az érzést kevéssé fogja Dorogon megkapni, ide más látnivalókért és élményekért érdemes eljönni. 

Az ókori emlékek kedvelői jól tudják, hogy Budapestről északra elindulva, a Duna mentén sok római emléket tudunk felkutatni. A dorogi völgyön is keresztülhaladt az a római hadi út, mely a provinciaközpontot, Aquincumot kötötte össze a nyugati provinciákkal. Sőt, egy kolónia is volt a mai Dorog helyén, a várostól délkeletre pedig egy padlófűtéses villa romjait is feltárták. 

Dorog már a kora középkorban létezett, 1181-ben említette először oklevél Durugh néven. Ódorog néven a mai Csolnok északi részén feküdt a település, amely – mivel Esztergom határában terült el – a király és a királynő szakácsainak lakhelye volt. A törökök pusztították el, majd kiűzésük után a település már nem itt, hanem a mai területen épült újjá 1694-ben sváb telepesek érkezésével.

Dorogon Mária Terézia 1766-os rendeletének hatására indították el a kőszénkutatásokat, a kitermelés 1843-ban kezdődött el. Már akkor fontos közlekedési csomópont volt a Buda és Bécs közötti országúton fekvő település, 1896-ra pedig kiépült a Budapest–Esztergom-vasútvonal, így Dorog vált a szénmedence központjává. Az utolsó bányát 2004-ben zárták be. A városban a 20. században jelentős sportélet folyt, ennek emléke a ma már az Aranycsapat klasszis hátvédjének, Buzánszky Jenőnek a nevét viselő stadion. Nemrég nyitotta meg a kapuit a Dorogi-medence bányaiparának történetét feldolgozó interaktív kiállítótér, a Reimann Bányászattörténeti Miniverzum: ha gyermekekkel járunk erre, mindenképpen érdemes meglátogatni.

A dorogi állomástól a Tisztviselőtelepen át kaptatunk fel a hegyre, majd régi ipari létesítmények között hagyjuk el a várost, és kezdünk bele a túrázók között igencsak hírhedt Gete hegy, majd a Nagy-Gete megmászásába. Elhaladunk a Tömedék-akna mellett, majd a Bélányi-telep völgyében, át az Uradalmi-erdőn, sok helyen tarvágások és fiatal erdősávok között.

Egy kereszteződésben a már említett Ódorogra és Csolnokra juthatunk le, itt is található egy bányászati múzeum. Mi a Nagy-Getét célozzuk meg, és legényesen megküzdünk az egyre meredekebb és téli időben veszélyesen csúszós, köves, sziklás hegyi kaptatóval. 

A Gete 403 méteres csúcsáról szép kilátás a jutalmunk, rálátunk Ódorogra, Csolnokra, a Pilisre a Kétágú-heggyel és a Hosszú-heggyel, de a Budai-hegység jellegzetes vonulatai, a Csúcs-hegy, és a Hármashatár-hegy is feltűnik előttünk, ha szép az idő.

Egy szép tölgyesben kaptatva a Nagy-Gete fennsíkszerű tisztására, 457 méteres sasbércére érve az örömünk még nagyobb, mert végre megpihenhetünk. Kemény menet volt. A tetőn nagy fakereszt áll, a budapesti, szentimrevárosi plébánia közössége emelte 2000-ben Nagyboldogasszony tiszteletére. Nem messze egy német katonák által a második világháborúban épített, romos bunkert is találunk. És ha már múlt: ezeken a lejtőkön rendezték az első hivatalos magyarországi síversenyt 1908-ban. 

Kiválóan láthatók innen a Gerecse távolabbi kéktúrapontjai, Tokod a Hegyes-kő fenyvesekkel tarkított mészkőszirtjével, a fehérlő bajóti Öreg-kő, a pazar Kőszikla, a bájos péliföldszentkereszti templom tornya, és feltűnnek Sárisáp, Tát és Nyergesújfalu házai is. 

Észak felé indulunk, és hamarosan egy roppant meredek, főleg esős és fagyos időben veszélyes, köves lejtőn ereszkedünk le. Ha valaki ebből az irányból érkezik a Gete alá, még nagyobb kihívással találkozik, mint a Dorog irányából érkezők. Az ösvényen haladva egy szép füves fennsíkról is csodás a kilátás Tokod, Dorog, Esztergom felé, visszanézve a Nagy-Gete tömege is kibontakozik, előttünk pedig az Öreg-kő és a Hegyes-kő csúcsai magasodnak.

Innen Tokodra visz a túraút, ahol ugyancsak elhaladt egy római út. Az itteni Gardellaca vagy Cardabiaca település és castrum a IV. században élte fénykorát. A Várberek területén lévő, 120 × 140 méter területű, 1,5 méter falátmérőjű, 11 kerek toronnyal rendelkező castrumnak díszes kapuja és fürdője is volt. Az első feltárások az 1870-es évek második felében zajlottak. Mai állapotában persze már igen erős képzelőerőre van szükségünk ahhoz, hogy magunk előtt láthassuk az egykor itt állomásozó római és az errefelé ólálkodó germán csapatokat. A török kori pusztulás után itt is a szén- és a mészkőbánya hozta a fellendülést a 19. század első felében, majd a század végén üveggyár épült. 

A településről a Hegyes-kő felé indulunk, a hegy fenyvesekkel borított fehér kúpja alá; innen is pazar a látvány, látszik Esztergom a várral és a bazilikával, a pilisi Strázsa-hegy, de érdemes felkapaszkodni a kúp gyepes tetejére is. Utána a Kis-kő (264 méter) kúpjára érünk, ahonnan egy fehér mészkősziklákkal pettyezett hegyoldalon ereszkedünk le a Bajna és Tát közötti útra. 

A tokodi pincék hangulatos kis völgyében folytatjuk az utat fel a Kő-hegyre, avagy Kősziklára, ahol a sziklák várfalként állnak. Remek a kilátás, a Gete felé visszatekintve láthatjuk az eddig megtett túrautunkat. Alattunk a Neszmélyi borvidék terül el a Gerecse és a Duna közé szorulva, Tát, Nyergesújfalu településekkel. 

Innen ereszkedve érünk túránk végpontjára, Komárom-Esztergom vármegye legkisebb településére, az egykori bányászfaluba, a bájos Mogyorósbányára. A török kor után szlovák és német telepesek érkeztek, majd 1828-ban Szarkáspusztánál nyílt szénbánya, ami egészen a múlt század utolsó évtizedéig működött. Nagyon szép a település pincesora, sok régi zsúpfedeles, homlokzatán évszámmal jelölt présház megcsodálható.

Korábbi kéktúrás cikkeink a képre kattintva olvashatók:

kéktúra | Magyar Krónika

Forrás: Wikipédia, Kéktúra II. turistakalauz, Cartographia Budapest, 2016., tokod.hu