Budapesttől majdnem pontosan északi irányban, Besztercebányától nyugatra fekszik a műemlékekben gazdag Körmöcbánya. Német bányászok alapították a 12. században, a virágkora Károly Róbert király idején, 1328-ban kezdődött, amikor elnyerte a szabad királyi bányaváros rangját. Hét évre rá itt kezdődött és évszázadokon át folytatódott azoknak a magyar aranyforintoknak a verése, amelyek a középkori Európa legmegbízhatóbb fizetőeszközei közé számítottak. Mivel a dukátnak is nevezett érmék mindvégig egységesen 3.5 gramm tiszta súlyban készültek, más országokban sem volt szükség az átváltásukra, az értéküket mindenki ismerte.
Körmöcbánya évszázadokon át őrizte német elkülönülését, belső önkormányzattal rendelkező lakosai németül beszéltek. A dualizmus évtizedei alatt azonban ez a különállás jogi és etnikai értelemben is mintegy feloldódott. A huszadik század első évtizedeiben az ötezres lakosságnak nagyjából harmada volt német, harmada magyar, harmada szlovák. Igen valószínű, hogy akiket a képen egy kisebb vásári forgatagban látunk, mind beszélték mindhárom nyelvet.
Német lehetett ennek a képeslapnak a feladója is, mégis magyarul küldte az alábbi sorokat Hanserl Hermin úrleány ő nagyságának Nyitrára, a Káptalan utcába:
„Szerencsésen megérkeztem, s kisfiam társaságában töltöttem el a karácsony estét. Az asztaltársaság összes tagjait üdvözlöm. Kézcsókkal Henrik.”
Arad, 1912 | Magyar Krónika
Üzenet a múltból sorozatunk előző részében 1912-be, Aradra „utaztunk”.
