A barokk kor olyan kiemelkedő zeneszerzőinek művei hangzanak majd el a Boldogasszony-kápolnában a Főapátság zene világnapi hangversenyén, mint Johann Sebastian Bach és Johann Adam Reincken és Jan Pieterszoon Sweelinck. Utóbbi teremtette meg a németalföldi orgonistahagyományt, éppen ezért a „német orgonistagyártónak” is szokták emlegetni a számos jelentős karriert befutott tanítványa okán, a koncerten a-moll toccatája kerül terítékre. Bachtól két darabot is, az a-moll hegedűverseny II. tételét és az F-dúr pastorale-t hallhatjuk, míg a a német zeneszerzőre nagy hatást gyakorló Reinckentől, a tizenhetedik század egyik legjelentősebb komponistájától szintén egy toccata hangzik el. Georg Philipp Telemann, minden idők egyik legnagyobb életművével rendelkező német barokk zeneszerzőjének számtalan alkotása közül ezúttal a h-moll fantázia csendül majd fel.

Emberen túli alapzaj | Magyar Krónika

2021 őszén – egy ösztöndíj jóvoltából – két hetet töltöttem Pannonhalmán, a bencés főapátságban. Azért mentem oda, hogy írjak, de persze nem írtam, vagyis jóval kevesebbet írtam az előre eltervezettnél. Naplójegyzetek, fotók azért születtek. És hangfelvételek. Az ott töltött két hét alatt végig a zsebemben volt egy diktafon.

A koncerten Johann Jakob Froberger életművébe is betekintést nyerhetünk, akit a szvit műfaj „atyjaként” szoktak emlegetni, tőle az a-moll toccata című művét ismerhetjük meg. A zeneszerző életműve mérföldkőnek számít, hiszen ő volt az első komponista aki az orgona mellett más billentyűs hangszerre is írt szerzeményeket. A kortársa, Johann Caspar Kerll ugyancsak ismert és elismert művész, akinek szintén jelentősek a billentyűs hangszerekre írt darabja, ezek közül a d-moll passacaglia csendül majd fel. Nem marad ki a repertoárból Georg Muffat sem, akinek a Toccata sexta című műve hangzik el. A darabokat Sárosi Dániel orgona- és ifj. Barra Ákos hegedűművész előadásában élvezhetjük.

PANNÓNIA HALMA | Magyar Krónika

PANNÓNIA HALMA „Az apátság ezer éve a stabilitás, az időtlenség és a folyamatosság, alatta a település az állandó változás” – mondják Pannonhalmáról. A bizt …

Sárosi Dániel a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett orgonaművész-tanári oklevelet, Pálúr János és Ruppert István növendékeként, de tanult a Freiburgi Zeneakadémián is, majd doktori fokozatot summa cum laude minősítéssel a budapesti Zeneakadémián szerzett 2022-ben. Rendszeresen koncertezik templomokban és hangversenytermekben Magyarországon és külföldön egyaránt, számos elismerésben részesül, például az első helyen végzett a Freiburgi Zeneakadémián megrendezett „Szólisták versenyén”, Trierben pedig a Hermann Schroeder Orgonaversenyen második helyezést ért el. Jelenleg a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolán oktat, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem adjunktusa, a Debreceni Református Kollégium Kántusának orgonistája és a Debreceni Református Kistemplom zenei igazgatója.

Sárosi Dániel (Forrás: Pannonhalmi Főapátság)

Barra Ákos a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kihelyezett képzésén a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán diplomázott, majd több mint tíz évig oktatott a a MEA zeneiskolában, hat évig a Kodály Filharmonikusok első hegedűse, majd koncertmestere volt, jelenleg pedig a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar tanársegédje és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskolájának hallgatója.

Barra Ákos (Forrás: Pannonhalmi Főapátság)

És ő sem fukarkodik az elismerésekben: mások mellett partnerével, Giliga Edinával megnyerték az Országos Bartók Béla Hegedű-Duó Versenyt, majd Pál Eszterrel az I. Országos Főiskolai Találkozó és Versenyen Nívódíjjal tüntették ki, néhány éve pedig az Országos Koncz János Hegedűversenyen felkészítőtanári munkájáért Tanári Különdíjban részesült.

Bazilika800: Nyolcszáz éve állították helyre és szentelték fel a pannonhalmi Szent Márton-bazilikát | Magyar Krónika

A pannonhalmi bencés szerzetesközösség 2024-ben ünnepli a Szent Márton tiszteletére épült pannonhalmi szerzetestemplom középkori újjáépítésének és felszentelésének 800. évfordulóját.

Akárcsak Sárosi Dániel, ő is számtalan országban fellépett olyan karmesterek és szólisták társaságában, mint Kobayashi Ken-Ichiro, Brian Fieldhouse, Medveczky Ádám, Kocsár Balázs, Vashegyi György, Vásáry Tamás, Mladen Tarbuk, Oliver von Dohnányi, Karolos Trikolidis, Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás, Bogányi Gergely, Váradi István, José Carreras.

Kiemelt kép: A Boldogasszony-kápolna felújított orgonája (Forrás: Pannonhalmi Főapátság)