Budapestről, férje és két kislánya mellől útra kelve Éless Tímea nem sokkal előttünk érkezik a Tállya melletti Hetény-dűlőn álló apró házikójukhoz. A kóstolóépület lábánál a birtok legöregebb és legfrissebben telepített szőlőtáblái találkoznak. Itt, ahol múlt és jelen összeér, vezet be minket a borász a Szóló és saját történetébe.
Földi utunk állandó találkozás: örömmel és nehézséggel, mélységgel és feloldással. Védett pontokra azonban mindenkinek szüksége van. Ilyen, kávékülönlegességeket, süteményeket és közösséget kínáló állomást szeretne nyújtani Berényi-Jerebák Anikó és férje, a helyhez nem kötött, Tarcalon mégis célba érő Ösvény projekttel.
A felújított mádi zsinagógába és rabbiházba betérve nemcsak a haszid kultúrába nyerhetünk betekintést, hanem mélyebben megismerhetjük azt a különleges világát óvó egykori közösséget, amely tevékenyen részt vett Tokaj-Hegyalja apró településeinek felvirágoztatásában.
Sok játék és az élet próbáit szolgáló szeretettel vállalni – Bárdos Júlia művészettörténész, bútorfestő szerint ez a teljes élet kulcsa. Lackfi János feleségével, hat gyermek édesanyjával boldogságról, gyógyulásról és egy elrendelt összetartozásról beszélgettünk.
Fabók Mariann színművész, bábos mesemondó és férje, Keresztes Nagy Árpád kobzos énekmondó nemcsak a színpadon, hanem a közös életükkel is a népi kultúrában rejlő igazságokat közvetítik.
Miközben az animáció segítségével varázslatos világokat alkot és visz filmvászonra, a zsámbéki Nyakas-hegyen is mesébe illő környezetet teremtett. Pálfi Zsolttal, a Lengemesék és a most készülő Csongor és Tünde rendezőjével állatai hangjától és madárdaltól zengő kertjében beszélgettünk.
Zsámbéki fiatalokból álló etnobeat zenekar – így jellemzi magát az Aurevoir. A népzenei hangzás mellett középkori és reneszánsz dallamokhoz, versekhez is bátran nyúló együttes egyik énekesével, Fejér Mihállyal a zsámbéki szülőházában beszélgettünk.
“Ez Pest megye legszebb panorámája – mutat körbe Szilicsány Árpád, a Matyi Kultúrbisztró vezetője a zsámbéki szőlőhegy tetejéről, és ezzel a kijelentéssel csak egyetérteni lehet. Ám a megújult vendéglátóhely rendezvényeire, fesztiváljaira nem csak a kilátás miatt érkeznek az ország minden pontjáról a vendégek.”
A Natura Kismalom szerényen húzza meg magát egy zsámbéki családi ház hátsó épületében. Pedig a tulajdonosai, Rátai János és Dubóczki Éva méltán lehetnek büszkék arra, amit létrehoztak. Nemcsak felélesztették a régi családi vállalkozást, de azzal, hogy saját gabonából készítik a teljes kiőrlésű liszteket, tovább is álmodták.
Számtalan út vezet a „hol volt, hol nem volt”-tól a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”-ig. Ahogy a mesékben, úgy a valóságban is – vallja Bajzáth Mária. A mesepedagógussal hétköznapokról és ünnepekről, tabukról és katarzisokról, életről és halálról beszélgettünk.
Sőnfeld Mátyás gyógypedagógus-zeneterapeuta a dallamok általi élményfelfogás és -feldolgozás szeretetét rengeteg munkával egy különleges programba, a Zenebatyuba csomagolta, s viszi magával a legkisebbtől a legidősebb korosztályig.
Évente több százan köszönhetnek neki egy új életlehetőséget. Fáradhatatlannak tűnik, az ellenkezőjét legalábbis sosem érzékeltetné. Így operál, kutat és teszi gyermekbaráttá a steril kórházi tereket. Prodán Zsolt, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet szívsebész-főorvosa harminc éve ad reményt a veleszületett szívhibával küzdő gyerekeknek és családjuknak.
Az Egyszülős Központ olyan különleges hely, amely egyszerre jelent megtartó közösséget és nyújt számtalan szolgáltatást és programot jogászok, pszichológusok, tanácsadók közreműködésével az egyedülálló szülőknek. A Pesten és Budán működő központok megálmodójával, Nagy Annával beszélgettünk.
Játéktervezőket, -fejlesztőket és -fordítókat kérdeztünk arról, hogyan születnek azok a világok, amelyekben bábukat és kártyákat rakosgatva időről időre elmerülünk, illetve arról, kell-e aggódnunk, hogy a digitalizáció végül lesöpri az asztalról a táblát.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.