Ahol találkozik a hang és a látvány, a szoprán és a tenor. Áriák, kórusok, szólótánc– mindez a világ sokak szerint legszebb operaházában, ami nagy örömünkre éppen a miénk. Érdekességek az Andrássy úti palotáról.
A népi vallásosságban és hagyományvilágban egyaránt kivételes helyet betöltő Mihály arkangyal alakjához és napjához számos régre visszanyúló szokás és hiedelem fűződik.
Ezúttal a Pesti Vigadó nem egy klasszikus életmű-kiállításnak ad otthont. Az október 29-ig látogatható Lélekjelenlét című tárlaton Rudolf Mihály építész száz tablón és több mint ötven maketten mutatja be, hogy az épületekben megjelenő történelmi rétegeket tiszteletben tartva, de a mai kor elvárásainak megfelelve hogyan lehet élettel betölteni épített örökségünket.
Kezdetét vette a Kortárs ékszerhét Budapest: a szeptember 22-től csaknem két héten át tartó kiállítás és kapcsolódó rendezvénysorozat célja, hogy a hazai ékszerművészek megmutatkozhassanak egymás és a persze a közönség előtt.
Marcus Goldson budapesti akvarelljei úgy tartanak tükröt hétköznapi valóságunknak, hogy nyomban eldobjuk kollektív önképünk összes búval teli sztereotípiáját.
A libamájfelfújttól a körözöttig volt ott minden. A magyar gasztronómia történetének legfényesebb ékköve, Gundel Károly étterme legendás hely volt. Most azt derítettük fel, hol és hogyan készültek a csodálatos fogások.
Egy igazán jó kávé bármikor nagy élmény, a kávé világnapját, szeptember 29-ét azonban csak a legjobbakkal érdemes megünnepelni. Összeállításunkban még arra is adunk tippeket, hogy ha kirándulni támadna kedvünk a kávézók környékén, merre vegyük az irányt.
Akár igazi jazzrajongók vagyunk, akár távolságtartással hallgatjuk a zabolátlan dallamokat, a szeptember 21. és 23. között tartandó Újbuda jazz fesztivál nekünk is szól. A műfaj legnagyobb alakjait felvonultató esemény nagy erénye, hogy hihetetlen sokszínűségével mindenkit képes levenni a lábáról.
A természet szerelmese, az Etyek– Budai borvidék csodálója. Szijjártó Előd sikeres fiatal borász, ennek oka pedig abban keresendő, hogy a popularitás hajszolása helyett úgy döntött, inkább a piacot igazítja saját magához.
Indiában letelepült festőnők, Oscar Wilde közeli barátja, a maorik elleni harcokban szerepet vállaló ’48-as honvéd százados: a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk néhány különös, ismertebb és kevésbé ismert magyar sorsot.
Zene és kép, dallam és vonal, ének és betű: a zánkai Kisbirtok Kultbázis egész nyáron átívelő összművészeti projektje a végéhez közeledik, szeptember 23-án egy improvizációs nagykoncerttel zárul a programsorozat.
A tett halála az okoskodás – ezt mondta Lucifer, aki Madáchtól jobbnál jobb mondatokat kapott. Száznegyven esztendeje tartották Az ember tragédiája ősbemutatóját, erre emlékezünk számok, nevek és szállóigék segítségével.
Milyen összefüggéseket talált a népi hit a szent fordulatokban és jelképekben gazdag legendája és az őszi búza vetésének kezdetére figyelmeztető fordulónap között?
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.