Ha nem rendezőként írja be nevét a filmtörténetbe, akkor bizonyára íróként vagy képzőművészként hagy nyomot. Kilencven éve született Huszárik Zoltán.

A századforduló magyar plakátművészetének kimagasló alakja volt Faragó Géza. Összetéveszthetetlen stílusú munkáiból június végéig látható szabadtéri kiállítás a Várkert Bazár déli panorámateraszán.

Bene Zoltán regénye azok számára is élvezetes, könnyen követhető, akik kevésbé mozognak otthonosan a 14. századi Európában.

László Noémi Műrepülés című kötetének szövegei megvilágítják: a költő egyszerre lakozik a hétköznapok prózaiságában és az irodalom nyelvi szférájában.

Még a nagyváradi színház művészeti vezetőjeként Szabó K. István százötven darabot tartalmazó listát kapott a helyi nyugdíjasoktól – ha erről válogat, nem lesz baj a közönséggel. Az idén Jászai Mari-díjjal kitüntetett rendező azonban jól eldugta a papírt.

Két kisregény, tanulmányok, tárcák, néhány novella – egy vastagabb kötetben elférne a Hevesi-életmű. Túl kevés ahhoz, hogy felfigyeljenek rá? Pedig Hevesi alapvetés.

A koronavírus-járvány miatt hosszú időre bezárni kényszerültek a vetítőhelyek, ám a művészmozik már azelőtt sem voltak könnyű helyzetben. Pedig a főváros valaha legendás filmszínházkultúrával büszkélkedhetett.

Hetvenöt éve lőtte főbe magát Manninger János, aki a háborús összeomlás közepette heroikus munkával kétszer forgatta le Kétszer kettő című filmjét. A művel a magyar filmművészetet kívánta új alapokra helyezni, ám bukás és feledés lett a sorsa.

Szilágyi István új regénye a régi-mai nyelvezet csodálatosan megalkotott szintézise és a szerző imponáló történelmi ismeretei ellenére ugyanúgy nem könnyű olvasmány, mint ahogyan nem könnyű e kérdések tükrében szembesülni a saját rossz döntéseinkkel sem.

Bánkövi Dorottya az első kötetében izgalmasan írja újra a femme fatale toposzát.

Hager Ritta textilművész öt évtizedes pályafutásának alkotásai egyetemes üzenetet hordoznak: a sötétségből a fényre jutás öröméről vallanak.

A Csontbáró nemcsak monumentális monográfiájában, de fényképen is megörökítette a székely világot – felvételei a korai magyar fotótörténet emblematikus darabjai.

Világot mentő székely gyermekek és báró lengyelfalvi Orbán Balázs kalandos élete – a székelyudvarhelyi animációs stúdió helyi legendákat dolgoz fel univerzális módon.

Hímzett, gyöngyökkel kivarrt kosztümök, pazar parókaköltemények, gigantikus díszletek között jártunk az Eiffel Műhelyház jelmez- és díszletkészítő műhelyében. Sétánkon kiderült, milyen összetett és precíz folyamatokból áll a kivitelezők munkája

A kamalduli remeteség Közép-Európában az egyetlen, amelynek épületei és környezete szinte teljesen egységesen maradt fenn. Az épületegyüttes egyszerre idézi meg a háromszáz évvel ezelőtt itt élő szerzetesek zárt világát és az Esterházyak másfél évszázadát.

Barabási Albert László gimnazistaként még szobrásznak készült, ám sorsa mást irányt vett. A ma már nemzetközi hírű fizikus a hálózatok kutatására és vizualizációjára tette fel szakmai életét, ezzel visszakanyarodva a művészethez.

Terék Anna lírája a Háttal a napnak című kötetben a kollektív traumától az egyéni trauma feldolgozása felé mozdult.

Jugoszláviában sehol nem küldték ki a gyerekeket a híradó alatt – magyarázza Terék Anna, topolyai gyerekként miként lettek hétköznapjai részévé a délszláv háború borzalmai. A rangos díjakkal kitüntetett költővel a túlélői bűntudatról, közösségi és egyéni traumákról beszélgettünk.