Nyolcszor ment férjhez, raboskodott a Gulagon, leleplezte a kommunisták kékcédulás választását, és megütött egy apácát. Hatásvadász módon így is össze lehet foglalni Karig Sára élettörténetét, egy erős, halk és visszafogott nő sorsát, akiből amúgy hiányzott minden extravagancia, feltűnési vágy. Igazságérzetből és erkölcsi tartásból viszont az átlagosnál jóval több szorult belé.
Nevét sokan fordítóként, lektorként ismerik, mert a több mint ötéves orosz kényszermunka idején kiválóan elsajátította a nyelvet. Szerepelt Sára Sándor Magyar nők a Gulágon című dokumentumfilmjében is, és néhány éve a Tények és tanúk sorozatban is megjelent életének története.
A kis Sára hagyományos értékeket valló polgári családba született, ehhez képest első iskolai napján a bajai iskolanővérek egyike nádpálcával megütötte. Azért, mert felállt és sétálni kezdett a teremben, mondván, elzsibbadt a lába. Ezért kapta a büntetést, amin teljesen elképedt. Nem habozott, kikapta a nádpálcát a nővér kezéből, és visszaütött. Kevés híja volt, hogy nem tiltották ki az ország valamennyi iskolájából, de a történtek után mindenki jobbnak látta, ha magántanulóként folytatja tanulmányait.
Később egy bajor zárdában tanult, majd a szegedi egyetemre ment, ahol megismerte József Attilát, Radnóti Miklóst és Juhász Gyulát, valamint élete egyetlen igazi szerelmét, Szent-Györgyi Albertet, akihez fogható férfival később sem találkozott. Ez a csendes, de mély szerelem barátságként teljesedett be, olyan bizalmas barátságként, hogy amikor a professzor megkapta a Nobel-díjat segélykérő üzenetet küldött Sárának: „gyere, és segíts!”. A fiatal lány tartotta távol tőle a tolakodókat, a pénzkérőket és írt meg sok-sok köszönő levelet.
Szent-Györgyi feleségének tanácsára ment Angliába, hogy megtanulja a nyelvet, de az angolon kívül németül és franciául is beszélt, ehhez jött később – ha nem is önszántából… – az orosz.
Angliából hazatérve egy bank devizaosztályán dolgozott, húgával lakott közös budai albérletben. Főnöke, Justus Pál közvetítésével ismerte meg a szociáldemokrata pártot, be is kapcsolódott a munkájukba. A háború előtt és alatt segítette a lengyel menekülteket, részt vett hamis papírok gyártásában, bejárt a gettóba, és ekkor kötötte mind a nyolc házasságát, hogy papírokhoz jutasson zsidó férfiakat. Később többször kérdezték tőle, félt-e ezekben a helyzetekben, mire magától értetődően felelte, hogy igen. Félt, mégis megtette, amit helyesnek tartott.
A háború után tele volt bizakodással, eszébe sem volt visszahúzódni a közélettől. Ő lett a szociáldemokraták választási bizottságának vezetője a II. kerületben, és telefonos összeköttetést szervezett a szavazókörök között. Így derült fény a kékcédulás csalásra, amit a kommunisták fenyegetései ellenére hivatalosan is bejelentett. Egyik reggel lakásából kilépve fogták le az oroszok, és hetekig tartó kihallgatások után jutottak bírái arra, hogy „jelenléte zavarná az ország demokratikus fejlődését”. Ezért határozatlan időre száműzték.
Vorkutára, erre a Moszkvától úgy kétezer kilométerre lévő, iszonyú éghajlatú, kietlen vidékre. Ahol a szeptembertől júniusig tartó tél során nem ritka a mínusz negyven-ötven fokos hideg, a rövid nyárban pedig forróság van, és vérszívók tömege lep el mindent, ami él.
Karig Sára 1948 márciusában érkezett Komiföldre, dolgozott tőzegkitermelésben, agyagbányában, téglagyárban épített gátat, tolt csilléket. Krónikus hasmenése lett, egy középfülgyulladásba kis híján belehalt, a fakitermelésnél rönköt ejtettek a mellére, ami végül daganatot okozott nála. Megoperálták, ott maradt a kórházban nővérként, majd az utolsó évben könyvkötőnek osztották be, miután elhitette fogvatartóival, hogy nem tud olvasni, így bármilyen anyagot a kezére mertek adni. Pedig akkor már jó beszélte és értette a nyelvet.
Amikor Sztálin halála után, 1953-ban hazaengedték – fél évig tartott a hazaút –, hosszú betegeskedés, több műtét után kézenfekvő volt, hogy orosz nyelvtudásával tudja megkeresni a kenyerét. Itthon tudta meg, hogy apja belehalt a fájdalomba, hiszen a család nem tudta, hová tűnt, él-e egyáltalán.
Az Európa Kiadó lektoraként megtanulta a bolgár és az ukrán nyelvet, dolgozott, fordított, kutyákat nevelt, összejárt a barátaival, de politikával nem foglalkozott. Ezekben az években két dologgal hökkentette meg közeli ismerőseit. Az egyik, hogy szoros barátságba került Károlyi Mihály özvegyével, a hazaköltöző Andrássy Katinkával, a másik, hogy 1974-ben felvételét kérte a pártba. Abba az egybe, ami akkor volt.
Ez a különösen intelligens, erős és művelt nő élete végén bátyja családjának szeretetében élt, megérte a rendszerváltást, 85 évesen halt meg 1999-ben.
