Hosszú évtizedek óta igencsak csekély számban készülnek olyan magyar filmek, amelyek kifejezetten a gyerekeket céloznák meg, a Hab című romantikus vígjáték rendezőnője, Lakos Nóra most ezt az űrt igyekszik betölteni, az pedig külön öröm, hogy a családi film Európa A-kategóriás seregszemléjén, a Tallinn Black Nights Just Film Nemzetközi Filmfesztiválon diadalmaskodott a Just Film Youth and Children’s Film Festival elnevezésű programjában. Az egyedi vizualitással bíró, szívet melengetően érzékeny felnövéstörténetet a gyerekzsűri legjobb filmnek járó díjával tüntették ki és miként a döntést indokolták, egy olyan alkotásról van szó, amelyet azonnal megmutatnának saját családjuknak is, látványvilága magával ragadó, témáihoz pedig könnyű kapcsolódni. Hozzátették azt is, hogy a

„legfőbb üzenete, hogy a kreatív alkotás bármilyen nehézségen túl tud lendíteni, az álmainkat pedig minden körülmények között követnünk kell.”

A Tallinn Black Nights Just Film fesztivált egyébként éppen azzal a céllal alapították, hogy a gyerekek és a fiatalok filmeken keresztül ismerjék meg az őket körülvevő világot, a rendezvény története során olyan blockbusterek is debütáltak itt, mint a Harry Potter– vagy az Alkonyat-franchise epizódjai.

A Véletlenül írtam egy könyvet stábja a Tallinn Black Nights Just Film Nemzetközi Filmfesztiválon (Forrás: JUNO11 Pictures)

A filmben olyan színészek tűnnek fel mások mellett mint Demeter Villő, Mátray László, Zsurzs Kati, Hárs Bonca, Rujder Vivien, Tenki Réka, Lovas Rozi és Mucsi Zoltán. És miként a szinopszisból kiderül, a történet főszereplője Nina, akinek a legfőbb vágya, hogy író legyen – kreativitását animációsfilm-rendező apjától örökölte –, a mindennapjait kétbalkezes bűvész öccse kavarja fel és mivel az anyukája korán meghalt, női mintaként kissé merev nagynénje szolgál a családban. Amikor apja életébe egy új szerelem érkezik, Nina a szomszédban élő bohém írónő iránymutatásait követve, az írás segítségével dolgozza fel édesanyja elvesztését és nyitja meg szívét az új családtag és az első szerelem előtt.

A Véletlenül írtam egy könyvet a Nemzeti Filmintézet, a Nederlands Filmfonds és az Eurimages támogatásával, a JUNO11 Pictures és a holland BIND koprodukciójában készült és január 16-án érkezik országszerte a hazai mozikba.

Véletlenül írtam egy könyvet – új magyar családi film készül, benéztünk a forgatásra | Magyar Krónika

Holland kisregény, magyar film, a világon mindenhol ismerős, örök emberi történet. Egy most készülő családi film forgatásán jártunk, ahol könnyen lehet, hogy új sztár születik.

Kiemelt kép: Lakos Nóra a Tallinn Black Nights Just Film Nemzetközi Filmfesztiválon (Fotó: Erlend Staub)