Az együttes friss dala, a Nem felelhet immáron a második kislemez a banda jövő év elején megjelenő új albumáról, a vészjósló hangulatú, több értelmezési lehetőséget kínáló kisfilmben halott madarak zuhannak a földre, a főszerepet Mácsai Pál mellett Körmöczi Bence alakítja. A videót Topolánszky Tamás Yvan írta és rendezte Balla Gergely koncepciójából merítkezve.

„2021 nyarán jött egy ötlet egy videókliphez olyan képekkel, mint a tisztaságot, ártatlanságot szimbolizáló gyermek; az embert jelképező föld; az ég, ami az emberen túlmutat; a madár, ami összeköti az eget a földdel; a tiszta jelenlétet kifejező kő; és az Ember, a maga létezésbe vetettségével. Erről szól ez a rövidfilm, hogy hogyan tűnnek el a madarak, majd szűnik meg a tisztaság, és mi az ember útja, hogy a kövekből újra madarak legyenek”

– mondta el Balla Gergely, majd hozzátette: amikor Vecsei H. Miklós megkereste, hogy csináljanak egy Csoóri Sándor versmegzenésítést, nem egy írást választott, hanem egy olyan szöveg felé indult el, amelyben egyszerre van jelen az ő szellemisége és a saját világa, miközben ehhez a klipötlethez írta a dalt. Érezte, hogy itt mindenképpen filmes gondolkodásmódra lenne szükség, így megkereste Topolánszky Tamást, akit a Magasságok és mélységek kapcsán ismert meg, aminek ők írták a főcímdalát, a Létrát.

Azt szeretnénk, hogy egyfajta szakralitása legyen a koncertnek – interjú a Platon Karataev frontembereivel | Magyar Krónika

Minden víz épp a túlsó partig ér el – hangzik el a Platon Karataev új lemezén, amely a létező végtelen és mély elfogadásának transzállapotát igyekszik közvetíteni. A zenekar két frontemberével, Balla Gergellyel és Czakó-Kuraly Sebestyénnel beszélgettünk.

Topolánszky és Dévényi Zoltán operatőr nem az első alkalommal dolgozott együtt, hiszen közösen készítettek a szintén szép kiállítású CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot című filmet.

„Ritka az az együttállás, amikor alkotóként és emberileg is azonnal megvan a kapcsolódás. A Platon Karataev zenéje mindig is közel állt hozzám (szerelem első hallásra), így amikor megkerestek, hogy dolgozzunk együtt, igyekeztem a legnagyobb felelősségtudattal nekivágni a forgatásnak. Abban mindketten egyetértettünk, hogy ennek a dalnak többre van szüksége egy »mezei« videóklipnél: történetet akartunk mesélni. Gergő hozott nekem egy koncepciót, amely a zenekarra jellemző szimbólumrendszerből épült fel. Ezt egy picit továbbgondoltam, majd egy loop szerkezetű rövidfilmmé dolgoztam ki”

– fejtette ki Topolánszky Tamás, míg Mácsai Pál a következőt nyilatkozta arról, miért is vállalta el a főszerepet:

„Tetszett a szám, a forgatókönyv, és miután ilyet nem csináltam még, valamint a zene vonzóan távol volt a poptól, örömmel és kíváncsian vállaltam el ezt a különös feladatot. Nagyon is profi stáb volt, a forgatásból sugárzott az ügyszeretet, a klip világa pedig olyasmiről szól, amivel tudok azonosulni.”

A Platon Karataev október 12-én és 13-án dupla koncertet ad a Magyar Zene Házában, a videóklipet pedig alább tekinthetik meg.

Kiemelt kép: Jelent a videóklipből (Forrás: JUNO11 Pictures)