A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem február 9-én újra megnyitja kapuit a zenekedvelők előtt, hogy betekintést engedjen az oktatás kulisszatitkaiba, valamint bemutassa tehetséges hallgatóit.

Az intézmény főépületében zajló programokat 2018 óta minden évben megrendezik, a hagyományos esemény állandó partnere a Liszt Ferenc Kamarazenekar.

A nap folyamán az egyetem számos képzési iránya bemutatkozik. A látogatók betekinthetnek egy nyilvános zenekari próbába, amelyen Ménesi Gergely karmester vezetésével az esti hangverseny előkészületeibe nyerhetnek betekintést. Emellett egy végzős muzikológus hallgató tart előadást Bartók Béla ifjúkoráról.

Az érdeklődők hallhatják az Egyházzene Tanszék, az Ének Tanszék, valamint a Karmester és Karvezető Tanszék hallgatóit, fellép a fúvós növendékekből álló The MUZE Five együttes, valamint az elektronikus zenei és jazz tanszék diákjai is. A Rendkívüli Tehetségek Képzőjének fiatal, kiemelkedő zongoristái szintén bemutatkoznak.

A Zeneakadémia oktatói közül Rohmann Ditta csellóművész, Dráfi Kálmán zongoraművész, Eredics Benjámin népzenész és Bacsó Kristóf jazz-szaxofonművész tart nyilvános órákat, ahol növendékeikkel együtt mutatják be tudásukat. A Zeneakadémia híres, rekonstruált Voit-orgonáját pedig Szabó Balázs orgonaművész és tanszékvezető ismerteti meg a közönséggel.

A programsorozat zárásaként 19:30-tól a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara lép fel a Nagyteremben, Ménesi Gergely vezényletével és Rozsonits Ildikó zongoraművész közreműködésével. A műsorban Haydn 94. szimfóniája, Weiner 5. divertimentója és Beethoven 5. zongoraversenye csendül fel.

A tehetség napja és az esti hangverseny programjaira külön jegyek válthatók a Zeneakadémia honlapján és jegypénztáraiban.