Az Obádovics – sokan csak így emlegetik Obádovics J. Gyula Matematika című tankönyvét, amelyből generációk sora tanulta meg: a matematika nem mumus, csak közérthetően kell tálalni. Az immár kilencvennyolc éves tudós pedagógus Balatonszárszón, egy part menti, kertes házban él feleségével, és amikor nem a jegyzeteit rendezi, saját készítésű diópálinkájából merít új ötleteket.
Obádovics Gyula Baján, egy színtiszta bunyevác családba született 1927. március 3-án. Elmondása szerint az Obádovics famíliában a mindennapok része volt a földeken való vagy az állatokkal végzett munka. Édesapja ugyan kőművesként kereste a kenyerét, néha inaskodott is, a család többi tagja viszont földműves volt, mindkét nagyapjának volt tizenkét–negyven közti katasztrális holdja. Iskolaidőn kívül a bátyjával együtt be voltak fogva a napszámosok mellé, és a ház körül is mindig akadt tennivalójuk.
A bajai líceumban tanult, fizika–matematika szakon tanult tovább, illetve beiratkozott a középiskolai tanárképzőbe is, és a két szakot párhuzamosan végezte el.
Tizennyolc évig tanított a Miskolci Egyetemen, feleségét is itt ismerte meg, valamint tíz évig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen volt a Matematikai és Számítástechnikai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára. Ezen felül létrehozta a Munkaügyi Minisztérium Számítástechnikai Intézetét.
A matematikatanár édesapja kilencvenhét, az édesanyja csaknem százéves koráig élt.
Ha nem ülök autóba, ebéd előtt mindennap iszom fél deci vörösbort, utána egy jó fröccsöt és este egy kis diópálinkát. Emellett fontos a mozgás, a fizikai munka. Fiatalkoromban atletizáltam, szertornáztam, később sokáig jógáztam, ma az évszaktól függetlenül a kertben teszünk-veszünk a feleségemmel, délutánonként meg lekocogok a partig meg vissza. Igaz, amióta néhány éve volt egy kis gerincműtétem, kicsit tovább kell utána nyújtani a hátamat a hintaszékben. És ami ugyanilyen fontos, szellemileg sem engedem ellustulni magam, délelőttönként olvasgatok, a jegyzeteimet rendezgetem, most éppen a Vektoranalízis könyvem és a Matematika huszonkettedik kiadását készítem elő. Az ember jó egészségéhez nemcsak az izomzatának, az agyának is rendszeres tréningre van szüksége
– nyilatkozta a hosszú élet titkával kapcsolatban magazinunknak Obádovics Gyula. A teljes életútinterjút alább olvashatja.
Hiszek az emberben! – beszélgetés Obádovics Gyulával | Magyar Krónika
A hosszú élet titka a humor, a jó társasági élet és a diópálinka – a kilencvenhat éves Obádovics Gyulát korábbi interjúnkkal köszöntjük!
Nyitókép: Földházi Árpád