Utólag visszagondolva különös, hogy az 1965-ös alkotás eredetileg egy drámai hangvételű partizánfilm lett volna, de végül Dobozy Imre forgatókönyvét Herskó János tanácsára átírták, így vált a történet főszereplőjévé a saját zászlóalját is meglopó Molnár Ferenc tizedes karaktere, amely Sinkovits Imre megformálásában a hazai mozgókép történetének egyik legemlékezetesebb figurája. De nem csak ő, hanem lényegében az összes mellékszereplő rendkívül karakteres és egyedi az alkotásban, kiváltképp a komornyikot alakító Major Tamás, akinek a szájából olyan szállóigék hangzanak el, mint hogy „az oroszok már a spájzban vannak”, vagy hogy „mi még megadni sem tudjuk magunkat”.

„Sinkovits Imre egy interjúban megemlékezett arról, hogy 1944-ben, 16 éves fiatalként Molnár tizedeshez hasonló trükköket kellett bevetnie a túlélésért és szabadságért, ezért a figurával könnyen tudott azonosulni. Ez volt az első film, amelyben nem teljesen pozitív és feddhetetlen karaktert alakított, de ez népszerűségét csak tovább növelte.”

– idézik fel a Nemzeti Filmintézet honlapján és lényegében éppen ezért beszélhetünk egy unikális alkotásról. Ugyanis a legtöbb háborús filmmel szemben nyoma sincs a nagy patriotizmusnak vagy a heroizmusnak, kisemberek ügyeskedését látjuk, akik a vészterhes időkben is próbálnak a jég hátán is megélni ügyeskedéssel és simliskedéssel, miközben tökéletesen ábrázolja, milyen egy olyan országban létezni, amely a történelme során újra és újra ütközőzóna volt, a második világháború idején játszódó történetben éppen a németek és az oroszok kettős fenyegetésében kellett helytállnunk.

Sinkovits Imre és a komornyikot alakító Major Tamás mellett a klasszikusban a korszak olyan sztárjai váltották egymást, mint Darvas Iván, Pálos György, Kozák László, Szabó Gyula, Márkus László vagy Agárdi Gábor. A tizedes meg a többiek elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját, 1968-ban a Magyar Filmművészek Szövetsége beválasztotta a tizenkét legjobb magyar film közé, azaz az úgynevezett Budapesti tizenkettőbe, 2012-ben pedig bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé is. És nem mellesleg 2 millió 250 ezer ember tekintette meg a mozikban; összehasonlításképpen, a rendszerváltás óta készült legnézettebb hazai alkotásra, A miniszter félrelépre csupán kevesebb mint negyed ennyien, egész pontosan 663 ezren váltottak jegyet.

Kiemelt kép: A tizedes meg a többiek (Forrás: NFI)