VersVillamos
József Attila születésének 120. évfordulója alkalmából különleges nosztalgiavillamos parkol majd a Deák téren – olvasható a We Love Budapest oldalán. A szerelvényen egész nap József Attila versei hallhatóak a Vates, a Katona József Színház, a Radnóti Színház, az Örkény Színház és a József Attila Színház közreműködésével.
A 2624-es pályaszámú villamos 1906-ban készült, így József Attila gyermekkorában már közlekedett Budapest utcáin. A szecessziós stílusú jármű hosszú utat járt be: 1959-ben átalakították, 1981-ben kivonták a forgalomból, később Amszterdamba került, majd 2004-ben tért haza Budapestre, manapság pedig a nosztalgiaflotta legidősebb, ám egyik legszebb tagjaként idézi meg a múltat – írják.
A VersVillamos április 11-én 10 és 18 óra között várja az utasokat, a felszállás ingyenes.
Drámapályázat
Április 11-én tartják a Csókol, Attila drámapályázat eredményhirdetését és sajtótájékoztatóját. A József Attila Színház által meghirdetett drámapályázat döntőjéhez érkezett. Az események a nyertesek kihirdetése mellett betekintést engednek a pályázatra érkezett művek világába és jövőbeli terveikbe is.
A felhívásra 58 érvényes pályázat érkezett, amelyből a Színházi Dramaturgok Céhe által delegált négyfős bizottság, Blastik Noémi, Keszthelyi Kinga, Perczel Enikő és Szokolai Brigitta 12 színdarabot ajánlott a zsűri figyelmébe. A pályamunkák címét és a részleteket ide kattintva olvashatja.
Reménytelenül
Április 10-én mutatják be a Reménytelenül című filmet.
„Rózsa Gábor rendező a vígjátékok után egészen más vizekre evez, a Reménytelenül József Attila pszichoanalízisét mutatja be, amely során betekintés nyerhetünk a – Sütő András által megformált – költő gyermekkorába, lelkivilágába és traumáiba. Mindez izgalmasan hangzik, azonban nem sok bizakodásra ad okot az előzetes, amely alapján igencsak szegényesnek tűnik a megvalósítás, és látszólag a színészek is az indokoltnál hevesebb gesztusokkal élnek, de ne legyen igazunk, mert az alapötlet izgalmas” – írtuk korábbi cikkünkben.
Attila szerelmei
Akadnak olyan különös pillanatok az emberiség történetében, amikor zseni születik. 1905. április 11. ilyen pillanat volt, ezen a napon született József Attila – írják a Madách Színház oldalán. Méltatlanul rövid élete korántsem jelenti, hogy életműve befejezetlen maradt volna. Élete harminckét évét olyan teljességgel élte, mintha csak tudta volna, hogy számára csupán ennyi adatott. A színház új musicale az egyik legnagyobb magyar költő életének sorsdöntő fordulatait eleveníti fel és állítja színpadra. Felidézik József Attila életének első és utolsó szerelmét – Vágó Mártával és Kozmutza Flórával. Ezen felül megelevenedik az 1920-as és 1930-as évek budapesti irodalmi élete, a költő Illyés Gyulával való barátsága, valamint a nézők tanúi lehetnek a nagyszerű József Attila versek születésének is.
A szereposztásról, illetve az előadásról itt olvashat.
Szabad-ötletek jegyzéke
Szamizdat, elzárt múzeumi anyag, pszichológiai dokumentum, avantgárd szabadvers, szenzációs irodalomtörténeti háttéranyag – ezekkel a szavakkal, kifejezésekkel illették a Szabad-ötletek jegyzékét.
A POKET Zsebkönyvek a költő születésének 120. évfordulója alkalmából újból kiadja a nagy port kavart kötetet Jordán Tamás előszavával és a szöveg kéziratos képeivel együtt – olvasható a József Attila Társaság oldalán.
A kötetbemutatón ott lesz Tverdota György, a József Attila Társaság elnöke is, aki az 1990-es években tanúja volt a szöveg megjelentetése körüli jelentős társadalmi vitának, valamint a költő szakavatott kutatójaként a legtöbb kérdésre, kételyre válaszolhat.
Az est során közreműködik Sütő András színművész is, aki a Reménytelenül című filmben (amelynek forgatókönyve erősen támaszkodik a Szabad-ötletek jegyzékére) a költőt alakítja.
Nincs jobb, mint jó könyvekről jót beszélgetni | Magyar Krónika
Ma már megszokott kép, hogy metrómegállókban kamaszok állnak sorba könyvmasinák előtt. A Poket-mozgalom három év alatt bebizonyította, hogy a digitális világon túl igenis van élet.
Nyitókép: Wikipedia