Már négy éve, hogy megkezdődtek a film munkálatai, Kirády Attila ötletgazdának és producernek pedig szemernyi kétsége nem volt abban, hogy egy látványos, szórakoztató, műfaját tekintve pedig hiánypótló alkotás születik majd, amelynek az alapját hazánk egyik közkedvelt hazai előadójára építik. Utóbbi szempontból azonban a bőség zavarával küzdöttek, hiszen a honi beatkorszak berobbanása óta számtalan megkerülhetetlen énekes és zenekar tűnt fel, végül Demjén Ferenc mellett döntöttek. A rendkívül gazdag életművéből pedig az alkotók választása az olyan slágerei esett, mint a Sajtból van a hold, a Hiányzol, a Gyere és szeress, a Szabadság vándorai, az El kell, hogy engedj, a Szerelemvonat, az Úgy szeretném, a Darabokra törted a szívem, a Mikor elindul a vonat, a Lepihenni melletted és a címadó Hogyan tudnék élni nélküled?-re.

Miként az korábban megírtuk, a két idősíkon játszódó történet egyik főszereplője, Lili a szerelme halála után magányosan, befordulva tölti a mindennapjait, aztán váratlanul rábukkan a szülei lakásában édesanyja naplójában egy köteg szerelmes levélre. Ezeket olvasva megelevenedik előtte a múlt, a kilencvenes évek elejének egyik felejtethetetlen nyara. Az édesanyja, Eszter ugyanis két barátnőjével a magyar tengeren vakációzott, elhatározva, hogy hűséges marad a karót nyelt párjához, azonban a terveit felrúgta, amikor megismerkedett egy szigligeti strandon koncertező együttes laza és szellemes zenészével, a románc pedig nem csak a fiatalok, hanem a gyerekeik életére is hatással lesz.

Orosz Dénes (Coming Out, Seveled) új rendezésében egymást váltják a fiatal színészek, mások mellett Törőcsik Franciska, Marics Peti, Ember Márk, Brasch Bence, Kirády Marcell és Varga-Járó Sára is feltűnik a vásznon. A premierig már nem kell sokat aludni, addig is az alábbi kisfilmben betekintést nyerhetünk a nyári forgatás nehézségeibe.

Kiemelt kép: Hogyan tudnék élni nélküled (Forrás: InterCom)