A hagyományok jelenidejű ábrázolása iránti érdeklődés köti össze a Hagyományok Háza Pixel és folklór című tárlatán kiállító, elismert fotográfusokat. A fényképész szakma „nagy öregei” – például Korniss Péter vagy Kása Béla – mellett a fiatal generáció tagjai – többek között Farbaky Tamás és Mohos Zsófia – is képviseltetik magukat. A sokféle stílust felvonultató kiállítás számos csodát tár fel a napjainkban is jelen lévő tradícióról, amelynek továbbélése a megújulásban rejlik – ezt a tényt mi sem igazolhatná jobban, mint az azt kísérő és megörökítő, maga is folyton változó fotográfia. A kiállítás, amelynek kurátora Szarka Klára fotótörténész, december 18-ig látogatható a Hagyományok Háza nyitvatartási idejében, előre meghirdetett időpontokban tárlatvezetéseken is részt lehet venni. Részletek a Hagyományok Háza weboldalán.

„A fotográfia megjelenése új dimenziókat nyitott meg a hagyományok és a népművészet megörökítésében és értelmezésében. A fényképezőgép lencséjén keresztül a fotográfusok nemcsak dokumentálták, hanem egyúttal újra is alkották a világot, sajátos nézőpontjukat, érzelmeiket és gondolataikat is belefoglalva a képekbe” – fogalmaz a kiállítás létrejöttéről Both Miklós a Hagyományok Háza főigazgatója. Szerinte a tárlat elősegíti, hogy az emberek szélesebb köre is bepillantást nyerjen a sokszor távoli és ismeretlen kultúrákba, gazdagítva ezzel saját világképüket és empátiájukat.

Hogyan is dolgozik a jelenkor fotográfusa Magyarországon és a magyarlakta vidékeken a magyar néphagyomány vizuális megörökítésén? Van-e továbbélő fotóművészeti tradíció vagy mindent másként, más gesztusokkal tesznek a jelenkor alkotói? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a kiállítás, ami azt is bemutatja, hogy nemcsak a hagyományokhoz való viszonyulás, de az egész magyar kortárs fotográfia is gyökeres változásokon ment át a 21. században.

„Talán nem véletlen, hogy az ezredfordulónak nagy jelentősége van a kiállításban, hiszen azóta úgy tapasztalom, hogy különösen felerősödött a fiatalok figyelmének megnyeréséért folytatott állandó harc. Amellett, hogy valójában nem motoszkált a fejemben, hogy ezt a kiállítást kifejezetten fiataloknak dedikáljam, nagyon remélem, hogy felkelti majd a kíváncsiságukat. Akik érdeklődnek az ellentmondások, illetve a speciális kérdésfeltevések iránt, bizonyára felfigyelnek a címben lévő kifejezések ellentétére”

– fogalmaz Szarka Klára, a kiállítás kurátora, aki azt is elárulta, hogy miként alakult át markánsan az elmúlt néhány évtized során a a fotográfiai alkotás mikéntje. Az elkapott pillanat, az igazi, riportos fotográfia megtelítődött, és felváltotta a rekonstruált világ, aminek a lényege, hogy összesűríti azokat a látványokat, amelyek időben és térben szét vannak szóródva – magyarázta.

A kiállítás megannyi választ kínál „a 21. századi tétova, útját tévesztett, különböző válságokban létező ember kérdéseire” – emelte ki Szarka Klára. „Az a meglepő tanulság körvonalazódik ebből az anyagból, hogy vannak dolgok, amikért igenis érdemes a hagyományhoz visszanyúlni. Azt gondolom, az egész személyes életünkre vonatkozóan nagyon sokat tanulhatunk a tradíciókból, ha jól és igaz módon viszonyulunk hozzá” – összegezte gondolatait a kurátor.

„A Pixel és Folklór kiállítás bemutatja, hogyan képes a fotográfia hidat képezni a múlt és a jelen, a hagyomány és a modernitás között, miközben párbeszédet teremt a különböző művészeti ágak között” – összegezte Both Miklós a kiállítás üzenetét. És ha egy rövid ideig úgy tetszett is, hogy a globalizáció kiradíroz minden hagyományt, talán szabálytalanul, talán másként, mint ahogy mi azt elképzeltük, a tradíció mégis felbukkan napjainkban is. A fotográfiák arról tanúskodnak, létezik a népművészet, élni tud a hagyomány a 21. században is. 

Pixel és folklór – Magyar népművészet és fotográfia a 21. században a Hagyományok Házában

A kiállítás kurátora: Szarka Klára fotótörténész
Intézményi kurátor: Dr. Czingel Szilvia
Kiállításmegnyitó: 2024. október 9., 17 óra
A kiállítást megnyitja Szabó T. Anna, József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító

A kiállítás beharangozóját itt nézheti meg : https://youtu.be/fxbCrMknWSo

Nyitókép: fotó Horváth Katalin Fanni revival sorozatából