A program november 7-én Jávori Ferenc Fegya és Lutter Imre Radnóti-verskoncertjének bemutatójával indul. A produkció Radnóti 1938-as költeménye nyomán a Béke, borzalom címet viseli. Az előadás, amely egyszerre vers és zene, a zsidó származású költő háború előtti és alatti lelki folyamatát mutatja be versein és naplójegyzetein keresztül, középpontban a háború és a béke, valamint a szerelem és az irodalom témájával.

A versek klezmer zene kíséretében csendülnek fel. A szöveg részben az abdai tömegsírban megtalált Bori noteszből származik, másik része végigköveti a költő életét.

Jávori Ferenc Fegya saját zsidó dallamaival és számos ismert jiddis motívummal kíséri a darabot. Az előadás létrejöttét a Mazsihisz és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

A Magyar Versmondók Egyesülete által kétévente megrendezett Radnóti Biennálé részeként a 28. Radnóti Miklós Vers- És Prózamondó Versenyt is megrendezik, amelyen a Kárpát-medencei és az országos versmondó versenyek legjobbjai vehetnek részt, amennyiben október 25-ig jelentkeznek a www.vers.hu oldalon.

A verseny két kategóriában zajlik: a 16-21 évesek az ifjúsági kategóriában a Radnóti-diplomáért, míg a felnőtt versmondók a Radnóti-díjért indulhatnak.

A versenyen, amely november 9-én 10 órakor kezdődik, anyaországi és határon túli versmondók egyaránt részt vesznek, akik Radnóti versei mellett a klasszikus magyar költészetből és a ma élő költőktől is mondhatnak verseket.

A zsűriben a Magyar Versmondók Egyesülete öt Radnóti-díjas művésze foglal helyet: Bakos-Kiss Gábor színművész, rendező, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Pataki András rendező, Wiegmann Alfréd rendező, Király Erika előadóművész, közművelődési szakember és Lutter Imre előadóművész, költő, az egyesület és a zsűri elnöke.

A biennálé résztvevői szombat este ellátogatnak Abdára, Melocco Miklós Radnóti-szobrához, ahol a feltételezések szerint napra pontosan 80 évvel korábban a költőt és társait tömegsírba lőtték a magyar nyilasok.

Abdán verssel, beszédekkel és koszorúzással emlékeznek a Radnóti-tisztelők. Aznap este a Komédiás Étteremben kötetlen versbeszélgetés zajlik majd, ahol a tavaly elhunyt Popper Ferencről, a verseny egyik alapítójáról, a Magyar Versmondók Egyesülete korábbi elnökéről is megemlékeznek.

A Radnóti Biennálé 53 éves múltra tekint vissza. A Radnóti-díjat 1971-ben alapította a Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, amit a Magyar Versmondók Egyesületével költőknek, versmondóknak, valamint irodalom-népszerűsítő személyeknek ítélnek oda.

A díj célkitűzései között a mártír költő emlékének ápolásán túl a kortárs magyar költészet támogatása, népszerűsítése, valamint az irodalmi alkotók munkájának segítése is szerepel.

(MTI)

Nyitókép: YouTube