A Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült Elfogy a levegő valós eseményeket dolgoz fel, a középpontjában egy tanárnő áll, akit feljelent egy szülő, miután a diákok figyelmébe ajánlja a két tizenkilencedik századi homoszexuális költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine kapcsolatát bemutató Teljes napfogyatkozás című filmet, a felháborodott férfi lépése pedig hamar eszkalálódik a gimnáziumban.

A Filmio kínálatában is elérhető filmről korábban egy összeállításunkban azt írtuk, hogy drámai szempontból egy rendkívül erős alkotás, ugyanakkor társadalomrajzilag igencsak részlehajló, nyoma sincs annak a centrista és kibékítésre törekvő álláspontnak, amely például Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjét jellemezte, ugyanis esetünkben az összes konzervatív gondolkodású embert előítéletesnek vagy éppen agresszívnek ábrázolja.

A szorongató hangulatú dráma a nagy presztízsű torontói fesztiválon debütált, azóta pedig számtalan számtalan seregszemlén elismerésekben részesült: díjazták Varsóban, a franciaországi Arras-ban és Mons-ban, Thessalonikiben, Belgrádban, a Mannheim-Heidelberg fesztiválon, Triesztben, Lagówban és Kassán is, továbbá felkerült az Európai Filmdíj szűkített listájára is.

Most ismét gyarapította ezeket, ugyanis nemrég átadták a prágai 3Kino fesztivál díjait, a visegrádi országok legújabb filmjeit bemutató eseményen pedig Moldovai Katalin alkotását az ifjúsági zsűri díjával, valamint a legjobb elsőfilmes rendezésnek járó Golden Debut díjával ismerték el. A 11. alkalommal megrendezett fesztivál a Közép-európai országok legátfogóbb filmes seregszemléjének számít, amelynek kiemelt küldetése, felhívja a figyelmet a régió mozigépgyártásának a kiemelkedő színvonalára, valamint ráirányítsa a fiatalok fókuszát is a közös kortárs kultúránkra.

Kiemelt kép: Elfogy a levegő (Forrás: Mozinet)