Az Aida, A trubadúr, Az álarcosbál és a Traviata című operák ikonikus részletei is elhangzanak a Príma Donnák gálaest második felvonásában, amelyben Sümegi Eszter vendégei Kálmándy Mihály és Boncsér Gergely operaénekesek lesznek. Az est során a művészeket zongorán Szennai Kálmán karmester kíséri.

Sümegi Eszter az elmúlt több mint harminc évben negyvennél is több főszerepben nyűgözte le a közönséget világszerte, többek között Pekingben, Bécsben, Salzburgban, Berlinben és Torontóban. Repertoárja rendkívül széles, de az egyik legmeghatározóbb komponista számára Giuseppe Verdi, akinek műveiben rendszeresen fellép.

Első Verdi-szerepét, A trubadúr Leonoráját, 1996-ban énekelte az Erkel Színházban Vámos László rendezésében, majd 2002-ben az Aida címszerepében mutatkozott be. 2005-ben Az álarcosbál Ameliájaként debütált, ugyanebben az évben pedig először énekelte Violettát a Traviatában Tajvanon. Idén áprilisban ismét Tajvanra látogat a Magyar Állami Operaház társulatával, ahol Cso-Cso szant alakítja Puccini Pillangókisasszony című operájában. Az Eiffel Műhelyház gálaestjén Sümegi Eszter és vendégei az említett Verdi-művekből válogatva idézik meg az olasz operaszerző halhatatlan dallamait.

Az est egyik kiemelt szereplője Kálmándy Mihály, a Kossuth-díjas bariton, aki már 1996-ban is együtt énekelt Sümegi Eszterrel A trubadúr premierjén. Ezúttal újra előadják Luna gróf és Leonora híres kettősét, emellett a művész a II. felvonás egyik ikonikus áriáját is megszólaltatja.

Boncsér Gergely, az est másik meghívott vendége a Traviatából vett kettősben lép színpadra Sümegi Eszterrel, de önállóan is bemutatja a Mantovai herceg (Rigoletto) és Manrico (A trubadúr) emlékezetes áriáit. Ezen kívül Kálmándy Mihállyal együtt a Don Carlos című operából előadják a címszereplő és Posa márki duettjét. A művészeket, akárcsak a tavalyi gálán, Szennai Kálmán zongorán kíséri. A gálaest műsorvezetője Gyüdi Melitta lesz.

A Príma Donnák gálaest nemcsak Sümegi Eszter sokszínű pályafutását ünnepli, hanem a Verdi-operák legnépszerűbb és legérzelmesebb pillanatait is újra életre kelti. Az esemény méltó tisztelgés a romantikus opera egyik legnagyobb mestere előtt, és minden bizonnyal felejthetetlen estét ígér az opera szerelmeseinek.

Fotó: Bruzák Noémi (MTI)