Szendőfi Balázs az idei Föld napja előtt, április 21-én mutatta be legújabb természetfilmjét, az Erdélyi-szigethegységről forgatott Hegyizene első részét. Egy és negyed óra ökológiai mélylélektan, de ezzel nincs vége, folytatása következik. Erdély kapujának Nagy Katica kölcsönöz hangot, hogy stúdiókban fogyaszthatóra és szórakoztatóra utómunkázott, a háborítatlan természetről szóló álságos mesék helyett az agyonra sebzett természet is megszólalhasson.
Szendőfi Balázs halkutató, természetfilmes, zeneszerző tavaly elhozta Gödöllőről, a IX. Nemzetközi természet- és környezetvédelmi filmfesztiválról az egyik szekció fődíját Volt egyszer egy vadvízország című filmjével, de aki nem figyeli az ilyesféle seregszemléket, ősszel egy másik filmjével is találkozhatott. A Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom a mozikban is siker volt.
Szendőfi munkásságának semmi köze a családi mozidélutánokra épülő iparághoz, a természetfilmes csatornákon futó illúziógyári filmes termékekhez. Filmjein nem lehet két falat popcorn között kellemesen elcsámcsogni. Nem táplálja a háborítatlan természet eszményképét, sőt azt mondja, természet nélkül forgat természetfilmet. Már csak így lehet. Itt tartunk.
Nem csinál úgy, mintha a zavartalan élővilág 2024-ben már nem pusztán rezervátumokba kényszerített, de ott is szétkirándult díszletként létezne, hogy a fogyasztóvá korcsosult ember „rekreálódhasson” és kiszállhasson abból az öngerjesztő spirálból, amit magának megalkotott. Kényelmetlenül és kijózanítóan pesszimista, de a globális ökoszisztéma állapotáról szóló jelentések fényében nincs is már helye a tényeket elkenő nyünnyögésnek.
Hegyizene című legújabb filmje a Pannon-síkság és az Erdélyi-medence között magasodó vízválasztó, az Erdélyi-szigethegység életteli bércei között forgott, Európa utolsó őserdei között, ahol nyomokban megmaradt az érintetlen természet, még ha végnapjait is éli. Olyan vidék ez, ahol a gazdasági fejlődés fáziskésése miatt még nem zajlott le az európai erdőségek letarolása – éppen zajlik. Feltartóztathatatlanul. A karsztok mély völgyeibe is behatolnak lassan az aszfaltcsíkok, az ércbányák cianiddal és kénsavval árasztják el vidéket, vérvörösre, türkizkékre vagy élénkzöldre színezve az egykor kristálytiszta hegyi patakokat.
Szendőfi elment, hogy együtt lehessen azzal az alig hallható bölcsességgel, ami ebből az eltűnő, végzetesen sebződő természeti rendszerből árad. Nem írt kötöttséget jelentő forgatókönyvet. Csak odament, csendben volt és forgatott. Nagy Katicára pedig utóbb nem kisebb feladatot osztott, mint a 145 millió éves hegység szerepét, hogy a bántalmazott természet érzékenységével beszélje el múltját és emberekkel fertőzött jelenét.
A cél tehát nem az elterelő gyönyörködtetés, hanem önvizsgálatra késztetés. Az elodázhatatlan ökológiai megtérés. Az eredetileg zenész-rendező Fekecs Ákossal közösen komponált zenét is ad hozzá. Az aláfestő zene hangsúlyos elem, feltör néha és hangot kér, mint a patakvíz.
A rákosligeti Maros moziban tartott premiervetítés után a Hegyizenét május 24-én Sajóörsön, május 31-én Verőcén vetítik, ahol a nézők kérdezhetik is a rendező Szendőfi Balázst.
Kiemelt fotó: részlet a Hegyizene című film előzeteséből
