A forma művészete
A hibák tehetik különlegessé, egyedivé és személyessé a tárgyakat.
Szöveg: Bakai Anna
Fotó: Máth Kristóf
Ott ugyanis máshogy telik az idő, mint a világ többi szegletében. Ez volt az egyik vonása a helynek, amiért Rudolf Péter és felesége az első pillanatban visszavonhatatlanul beleszeretett.
Amikor Rudolf Péter színművész-rendező feleségével és három gyermekével 1997-ben elindult a kercaszomori bérelt házuk felé, még nem sejtette, hogy milyen sorsfordító találkozásban lesz hamarosan része. Ahogy Csákánydoroszlónál lekanyarodtak a 8-as főútról, az a különös béke, ami átjárta mindannyiukat, már egyértelműen jelezte: nem mindennapi helyre csöppentek. „Mire megérkeztünk a házba, már hatott rám valami a környéket uraló harmóniából. Lehet, hogy mindez azért volt, mert az őrségi, különös lankás táj az őrszentmiklósi gyermekkorom színhelyeit idézte meg. Mivel azonban sok ezren éreznek hozzám hasonlóan ezen a környéken, a hirtelen megtalált békét nem kötném feltétlenül a gyerekkoromhoz” – mondja elgondolkodva. Egy biztos, az első találkozás azonnali, kitörölhetetlen nyomot hagyott. A család attól kezdve folyamatosan nézelődött, keresgélt a környéken, és amikor megtehette, vett egy telket, amire házat is épített.
Azóta az Őrség nemcsak a második otthon, az elvonulás és a lecsendesedés, hanem a bevonódás és számos fontos érték újramegtalálásának helyszíne is. „Sok, hozzánk hasonlóan Pestről menekülő, békét és nyugalmat kereső barátunk van már az Őrségben, s az évek alatt rengeteg barátságot kötöttünk az itteniekkel is – meséli a színházigazgató. – Jó érzés, hogy amikor betérünk egy közértbe Lentitől Őriszentpéterig, ismerősként köszöntjük egymást. Megkérdezik tőlünk, mennyi időt tudunk most maradni, elbeszélgetünk arról, hogy mennek a dolgok. De a legjobb az egészben, hogy van idő minderre. Van idő megállni, kérdezni és meghallgatni, odafigyelni a másikra. Ez Pesten szinte már elképzelhetetlen.”
Bár most még Budapest a bázis, feleségével, Nagy-Kálózy Eszterrel együtt el tudják képzelni, hogy a jövőben az Őrség legyen az. „Természetesen ki kell majd találnunk, hogy mit fogunk csinálni – ismeri el –, de nem feltétlenül kell feladni a szakmánkat, a kétlakiság is lehetőség, és itt is lehet próbára alkalmas helyet találni.”
A helyből sugárzó háborítatlanság, a megtalált barátságok, emberi kapcsolatok egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy annyira vonzó az őrségi élet. „Nagyon jó viszonyt ápolunk a szomszédainkkal, sok mély barátságunk szövődött az évek alatt. Meglepő módon sokkal nagyobb társasági életet élek az Őrségben, mint a fővárosban. Szarka Tomi barátom a Ghymes együttesből egyszer például felkerekedett Galántáról, átutazott a fél országon, majd három nap múlva ment el tőlünk. Ekkora időráfordítás után ez logikus is volt. Budapesten erre kevesebb az esély… Azt hiszem, amikor Einstein megalkotta az elméletét a téridőről, az Őrséggel nem számolt, itt ugyanis máshogy telik az idő, mint a világ többi szegletében” – jegyzi meg nevetve. Rudolf Péter az őrségi barátoktól tanácsot is gyakran kér a fővárosi életével, szakmájával kapcsolatban, mert úgy látja, messziről, egy másik világból szemlélve valahogy tisztábban látszanak a dolgok.
„Szerencsés ember vagyok, sokfelé járhattam a világban, sok mindent megélhettem. Van mire emlékeznem, a legkedvesebb emlékeim egyike mégis egy egészen egyszerű, történet és nagy fordulatok nélküli pár óra – idézi fel. – Amikor 1997-ben első alkalommal megérkeztünk Kercaszomorra, a gyerekekkel és a kutyákkal elindultunk bevásárolni. A nagyjából három kilométeres gyalogúton nem történt semmi, csak baktattunk a tájban a szomszéd faluban található kis közért felé, csak rácsodálkoztunk a csendre, csak megvitattunk néhány fontos dolgot békákról és különböző felhőformákról, szóval átléptünk az őrségi téridőbe.”
A hibák tehetik különlegessé, egyedivé és személyessé a tárgyakat.
Egy évszázadokkal ezelőtt eltűnt mátrai falu helyén különös projektbe kezdett Földi Ádám és családja. A vendégházat és parasztgazdaságot üzemeltető Földiék mindennapi munkájukkal megmutatnák: nem lenne muszáj haszonelvűen élni. Ennek bizonyításához pedig keresve sem találhatnánk jobb kiindulópontot, mint Nógrád.
A Bartók Béla út mára egy közösségre épülő kulturális kisvárossá nőtte ki magát, amelyben a vendéglátóhelyeknek is főszerep jutott. Gasztronómiai körképünk részeként látogattunk el a Gdańskba, ahol a múltból kóstolót, a jelenben pedig közvetlenséget kaphatunk.
Ez a Gyüttmentek Soprona. Egy nagy barokk kaszinó a Magyarország vége táblától öt percre, ahol az ember még megállhat egy lépéssel a kivándorlás előtt, és megcsinálhatja a szerencséjét,
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
